Hirdetés

Jens Voigt nem folytathatja a Maraton challenge-et

Orvosai tanácsára fel kellett hagynia a futással, de ez nem jelenti azt, hogy vége az egész kihívásnak.

Voigt már a negyedik napon rommá kinezio tape-ezve jelent meg a teufelsbergi rajtnál. Habár minden egyes lépés fájt neki, megpróbálta poénra venni a dolgot, az egyik tapasz párducmintás volt.

Nagy nehezen végigfutotta az újabb maratont, de természetesen a bal bokájában lévő duzzanat súlyosbodott, így el kellett mennie kivizsgáltatnia a dolgot. Kiderült, hogy nem az extrém terhelés a fájdalom okozója, hanem egy fertőzés támadta meg a bokáját.

Ez ténylegelég csúnya / Fotó: Jens Voigt – Facebook

Át kell térni a B-tervre (rámutat a kerékpárjára). Ott leszek mellettetek bringával, de az orvos azt mondta, hogy halál vagy futás. Jó ügyért futottam, de senkinek nem hiányzik, hogy két hetet kelljen a kórházban töltenem, vagy levágják a lábamat.” – mondta Voigt élő bejelentkezésében.

Jens Voigt válasza a kapuzárási pánikra: 7 nap 7 maraton

Voigt hét maratont szeretett volna lefutni hét nap alatt, hogy a rákbetegeket segítő Tour the Cure alapítványnak gyűjtsön adományokat. Szerencsére néhány helyi menő is csatlakozott hozzá, így a maratonok folytatódnak, Voigt pedig bringával kíséri őket, illetve teával és étellel igyekszik támogatni őket. Eddig összesen 11 ezer dollárnyi adomány gyűlt össze.

Hirdetés

Nincsenek hozzászólások

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet

Exit mobile version