Hirdetés

Karácsony Gergely kipróbálta az új bringasávot – Nem teljesen elégedett

Budapest főpolgármestere új videójában az Üllői őti bringasávot próbálta ki és a koronavírus-járvány idején elindított kerékpáros fejlesztésekről beszélt. Karácsony szerint nem minden budapesti tartja be a szabályokat.

Azért is jöttem ki, hogy lássam, okoz-e fennakadást az új biciklisáv az autós forgalom számára. Jól látható, hogy bár csökkent a közúti sávok száma, így sem alakult ki dugó, az autók folyamatosan tudnak haladni. Ez fontos, mert a járvány okozta forgalmi visszaesés esélyt adott arra, hogy különösebb érdeksérelem nélkül tudjunk új biciklisávokat kialakítani.” – mondja a főpolgármester videójában. Karácsony megemlíti az elmúlt hetek kerékpáros járványügyi fejlesztéseit és kiemeli, hogy a kijárási korlátozás következtében ugyan lényegesen csökkent a forgalom, de sokan vannak, akik most is szeretnének közlekedni. Ahogy fogalmaz:

„Ma a kerékpáros közlekedés az egyik legjobb módja ennek a városban.”

Karácsony Gergely a videójához fűzött posztban aggodalmát is kifejezi: „Sajnos az látható, hogy sokan ráhajtanak még autóval a sávokra, valamint azt is szomorúan tapasztaljuk, hogy az üres utak sokakat csábítanak gyorshajtásra. Ezért levélben fordulunk a budapesti rendőrfőkapitányhoz, hogy segítsen a szabályok betartásában.

Térkép a készülő új budapesti kerékpárutakról

Budapesten az új koronavírus megjelenésével ideiglenes kerékpársávokat kezdtek kialakítani. Új sáv lett a Bartók Béla, a Tétényi és az Üllői úton is, a BKK ígéretei szerint hamarosan a Rákóczi úton is kerékpáros fejlesztések várhatóak.

Hirdetés

Nincsenek hozzászólások

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet

Exit mobile version