Hirdetés

Kompenzálja-e az edzettség hiányát az e-bike?

Ma már cseppet sem számít újdonságnak az e-bike, ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy ez a cikk is komoly megütközést fog kiváltani az ortodox bringásokból. Na, jó, ebben a konkrét esetben talán nem véletlenül.

A biztonság kedvéért azért először és utoljára leírnám: az elektromos rásegítésű kerékpár – megfelelő konfiggal párosítva – jó cucc.

Az elektromos kerékpárok arra valók, hogy jól érezzük magunkat a bringán akkor is, amikor a körülmények megpróbálnak eltántorítani a biciklizéstől. Ilyen körülmény lehet a domborzat, esetleg a megváltozott élethelyzet vagy egészségügyi állapot miatt csökkenő fizikai erőnlét. Persze, minden hegyre fel lehet tekerni, ha kitartóak vagyunk és rászánjuk az időt az edzésre, de őszintén: nem az a lényeg, hogy a turista, vagy az ingázó autó helyett inkább bringára üljön?

Azok a bizonyos gombok

Valószínűleg az utóbb felvázolt célközönségnek készült a Škoda eBike, ami nem kimondottan trekking, nem is városi bringa, inkább valahol a kettő között lehetne elhelyezni. Ha nem lennék annyira konzervatív a fitnessz jelzőt is ráaggatnám, de azért egy akksis bringán ez furcsa lenne. Merev villa, 29-es kerekek, aluváz és egy 250 wattos, Shimano STePS elektromos hajtás 418 Wh-s akksival. Az első méterek kifejezetten kellemesen teltek. Tényleg jó merev a váz, gyorsan és pontosan vált a Shimano Deore váltó. A jobbkezes utcákból kilődözve, baromkodva már meg is fogalmazódott bennem, mit fogok másnap csinálni a bringával…

Mivel éppen új túrabakancsot vettem és nem ártott tartalmasabb használat előtt kicsit betörni, kitaláltam, hogy edzetlenül, éhgyomorral, hétköznapi-túraviseletben megpróbálok menni egy KOM-ot a Hármashatár-hegyre. Igazi türhőség, de ha már úgyis le akartam tesztelni a technikát komolyabb terepviszonyok között, gondoltam kicsit ráerősítek a sztereotípiára is. A hatás nem maradt el, utólag is elnézést kérek attól a három sporttárstól, aki mellett úgy suhantam el felfelé, mintha szemből gurultam volna a hegyről.

Miközben próbáltam nem nyeríteni a röhögéstől a manőverek közben, azért akadtak részek, ahol rendesen megizzasztott a gép, hiszen nem könnyű, 20,1 kg akkumulátorral együtt. Igazából – ha lehet ilyet mondani – az volt a kihívás, hogy ne akarjak 25-nél gyorsabban menni, afölött ugyanis a törvényi szabályozás miatt kikapcsol az akár 250%-nyit is segítő elektromos hajtás. Végül a Fenyőgyöngyétől felfelé vezető szegmensen 5:55-ös idővel négy percet javítottam saját egykori legjobbomon, és szégyenszemre 14 másodperccel megdöntöttem Pelikán Jani abszolút csúcsát is. Persze, rögtön ment a flag és az e-bike kategória az effortra.

A hegytetőn körbefotózva a bringát feltűnt, hogy azért egy elég igényes gépről van szó. Szépen eldolgozták a varratokat és bár sosem fogom megérteni ezt a matt-mániát, összességében jól néz ki a Škoda. Oké, a képek készítése közben feltűnt az is, hogy a támvilla belsején ottfelejtették a Superior feliratot, de erről majd később. Lefelé jól esett, hogy hidraulikus fékeket kapott a bringa és a nyereg is a Selle Royal igényesebb darabjai közül való.

Ennyi maradt a hatótávból teljes feltöltés és hegymenet után

Az elektromos hajtást vezérlő komputer kijelzője egyszerű grafikájú, könnyen olvasható, a legalapabb funkciókat lehet rajta megjeleníttetni (sebesség, megtett távolság, hatótáv). Három rásegítési lépcső közül választhatunk: eco (kb. 70% támogatás), normál (kb. 150 % támogatás) és high (kb. 230% támogatás). Már az ecóval is elég kényelmesen el lehet poroszkálni, és úgy több, mint 100 kilométeres hatótávot tud. A feltöltés bő egy óra teljesen lemerült állapotból. Sajnos előfordult, hogy teljesen indokolatlanul nem volt hajlandó aktiválni a rásegítést, csak annyit írt ki, hogy nézzem meg a használati utasítást. Kösz.

Nyilvánvaló, hogy a Škoda eBike-ot nem a fentebbi ökörködésre találták ki, hiszen geometriája és ebből adódó hosszú tengelytávja egyértelműen inkább komfortorientált biciklivé teszi. Annak viszont tök jó, ráadásul ha elfogadjuk, hogy 25 km/h az elméleti sebességhatár, alig izzadunk meg a városi hajtásban. Ebben tökéletes ez a bringa, a baj csak ott kezdődik, hogy mi a helyzet, ha olyan helyre megyünk, ahol nem tudjuk biztonságban a bringát. Úgy értem, nagyon nagy biztonságban.

A Škoda eBike ára ugyanis 1 129 080 Ft, de igazából még akkor se lett volna kedvem bárhova is kilakatolni, ha Superior eRX néven, félmillióval olcsóbban vásárolom meg. Nyilván, a legtöbb autógyártó csinál ilyen átcímkézett kerékpárokat a fanatikusok számára, de a cseh márka célközönségéről mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy önként vásárolna škodás cuccokat dupla áron.

Škoda eBike adatlap

Súly: 17.4 kg + 2.7 kg akkumulátor
Váz: Aluminium 6061.T6
Villa: Alloy rigid Superlight
Hajtókar: Shimano STePS 44T
Első kerékagy: Shimano HN-TX505 CL QR
Hátsó kerékagy: Shimano FH-TX505-8CL QR
Váltó: Shimano Deore M591 SGS
Sebesség: 9
Első fék: Hidraulikus tárcsafék Rotor CL 160
Hátsó fék: Hidraulikus tárcsafék Rotor CL 160
Gumik: Schwalbe Performance
Nyereg: Selle Royal Lookin 3D Athletic
Méretek: S (16.5″ / 420 mm), L (18″ / 460 mm)
Elektromos hajtás: 250 wattos, Shimano STePS elektromos hajtás 418 Wh-s akksival

Hirdetés
Összegzés
Összpontszám
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!
kompenzalja-e-az-edzettseg-hianyat-az-e-bikeHelyén kezelve a műfajt nem tudnék belekötni, ha nem makacskodott volna néha az elektronika és nem lenne kétszer drágább, mint az eredeti modell.

4 hozzászólás

  1. Az a baj, hogy az ilyen teszteket soha nem azok csinálják, akiknek a leghasznosabb lenne a használata. Én például idős, szívbeteg emberként használok egy pedelecet. Persze az enyém egy igazán olcsó, kisebb komfortú változat. Utazósúlya 28-30 kg lánccal, táskával. Ehhez jön a csomag súlya. Nos, én még közepes rásegítés és alacsonyabb sebesség mellett is meg szoktam izzadni, szóval szinten tart. Bár gyengültem kissé a használata óta, ez tény, de ez a kerékpár legalább lehetővé teszi, hogy még mindig nyeregben maradhattam

    • Teljesen igaza van ! Én öt éve abbahagytam a bringázást, mert mind két térdemből szépen elfogyott a porc és bár még csak 70 éves vagyok már járni és állni is elég nagy megterhelés. Egy ismerősöm ajánlotta az „E” bringát. Először a régi kerékpárt vettem elő és arra szereltettem egy Bosch motoros meghajtást. Ez egy teljesen más világ ! Először csak a Balaton körül mentünk körbe….azután jöttek a külföldi utak. Passau-Bécs…Salzburg-Grado…Dráva menti kerékpárút…stb…stb…Feleségemmel annyira kedvet kaptunk, hogy vettünk új gyári bringákat. Ezek már minden komforttal felszereltek….Első hátsó teleszkóp…500wh akksik (+ Tartalék a nagy hegyek miatt) Nyon GPS…stb…Persze soha sem hittük el amit a tesztekben olvastunk, mert sajnos tényleg nem igaz amiket ott leírnak. Ma már saját tapasztalatunk alapján készülünk minden egyes túrára.

    • Pont ez a lényeg, de eddig mindig olyanok teszteltek ilyen kerékpárokat, akik a végén arra a következtetésre jutottak, hogy igen-igen, játéknak jó, de végül is minek. És igazuk van, nekik minek. Viszont pont ezért nem is érzik, melyik pedelec mire jó.
      Szóval így a forgalmazó nem kap igazi visszajelzést.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet

Exit mobile version