Elképesztően sokféle kerékpáros élményt láthattuk a múlt héten a Flowcycle Strava csoportjában! Volt itt minden, amit csak bringásként el lehet képzelni. Világversenyek testközelből, munkába tekerés -8 fokban, és hazai sportélmények egyaránt.
Párizs-Nizza testközelből
János nem kis logisztikázás után sikeresen érkezett a Párizs-Nizza egyik szakaszának befutóhelyéhez. Egy kis falu, ahol mindenki az utcán és őrületes élmény, hangulat lett a jó időzítés eredménye. Nehezen tudott ereklyékhez jutni, de testközelből is láthatta a versenyzőket. Így is lehet maradandó bringásélményeket szerezni. ?

Munkába -8 fokban
Attila a commuterek példaképe lehet, hiszen töretlenül kerékpárral jár dolgozni. Teszi ezt minden évszakban, minden időjárási körülmények között – hozzátesszük mosolyogva. Ezúttal azonban valószínűleg neki is az arcára fagyott a mosoly, hiszen a reggeli útján mindössze -8 fokot mutatott a hőmérő.
Gravel boldogság
Róbert a Soproni-hegységben kelt útra némi feltöltődésre. Fertőrákos, Sopron és a fák között beszűrődő napfény az erdőben és a gravel adta szabadság, amit Róbert megtapasztalt. A 76 kilométeres körhöz több, mint 1200 méter szint is járt, de ez így együtt adja az élményt.

Csapatépítő csúcstámadás
Balázs csapatépítő tekerésre indult, de nem akárhová – a Kékes csúcsát nézték ki célpontnak. Gyöngyösről indulva 87 kilométer és 1350 méter szint lett a táv. Kellemes közös bringázás, a csúcson némi kellemes étel – kell ettől jobb csapatépítés? ?

Második hely a Ronde van Drenthe versenyen
BPeák Barnát ugyan a végére hagytuk, de azt hiszem sértődés nélkül elmondhatjuk, hogy az ő körére vagyunk a legbüszkébbek az elmúlt hétről. Barna is a Flowcycle Strava klubjának tagja, így itt is jár neki egy hatalmas gratuláció! Barna kiváló versenyzéssel második lett a holland Ronde van Drenthe egynapos versenyén!

Borítófotó: Kutas Attila
Elképesztően sokoldalúak vagytok! Továbbra is várjuk érdekesebbnél érdekesebb bringás élményeiteket a Flowcycle Strava csoportjában!