A tegnapi szakaszt követően ma ismételten hegyibefutó várt a versenyzőkre. Egy jó nevekből álló szökevénycsoport lépett el, akik egészen a szakasz végéig kitartottak, így ismét ők csatázhattak a győzelemért. 

Hirdetés

Nem okozott csalódást az idei Spanyol körverseny első komolyabb hegyi etapja, tegnap rögtön egymás torkának ugrottak az esélyesek, amelyből Miguel Ángel López (Astana Pro Team) jött ki a legjobban. A mai napon is egy hegyi befutó várt a mezőnyre, bár közel sem olyan nehéz, mint az Alto de Javalambre. Ezúttal egy hosszú, 195 km-es nap után Ares del Maestrat, egy festői szépségű kis település volt a befutó helyszíne, ami újabb lehetőséget biztosított a hegyimenők számára.

Nehezen alakult ki a nap szökése, közel 60 km kellett a 11 fős csoport végleges kialakulásához. Köztük volt Dylan Teuns (Bahrein-Merida), aki nyert szakaszt a Tour de France-on, Tejay Van Garderen (EF Education First), David De La Cruz (Team INEOS) és Gianluca Brambilla (Trek Segafredo). Előnyük sosem nőtt túl nagyra, végig 3 és 4 perc között tetőzött.

A nap egyik fő eseménye sajnálatos módon egy komolyabb bukás volt, aminek következtében a Vuelta egyik esélyese, Rigoberto Uran (EF Education First) kénytelen volt feladni a versenyt. Nem tudta folytatni csapattársa, Hugh Carthy sem, továbbá kiszállt a versenyből Víctor de La Parte (CCC Team) és a tegnap még pirosban tekerő Nicolas Roche (Team Sunweb).

A szakasz végéhez közeledve biztossá vált, hogy a mai nap is a szökevények martaléka lehet. 30 km-re a céltól az utolsó előtti emelkedőn Tsgabu Grmay (Mitchelton-Scott) volt az első próbálkozó, akihez a lejtmenetben csatlakozott Nelson Oliveira (Movistar Team). A páros végig nagyon szépen dolgozott együtt, és hátul a nagyobb szökevénycsoport sokáig nem tudott hozzájuk érdemben közelebb kerülni. 3 km-el a vége előtt Teuns és Jesús Herrada (Cofidis) utolérte, majd azonnal ott is hagyta az addig vezető párost és úgy tűnt, hogy ők küzdhetnek meg a szakaszért.

Az emelkedő utolsó részén csak a belga vezetett, Herrada tette a kereket, majd párszáz méterrel a cél előtt a spanyol versenyző megindította a hajráját, ami elégnek bizonyult a győzelemhez. Mögötte Teuns gurult be a 2. helyen, aki ezzel a sikeres szökéssel átvette a vezetést az összetettben. A 3. helyre Dorian Godon (AG2R La Mondiale) érkezett meg, már 21 mp-re a győztestől.

Az összetett esélyesek csoportjában Tadej Pogacar (UAE Team Emirates) támadásán kívül nem történt semmi különös, a legjobbak mind együtt érkeztek meg, időkülönbségek nem alakultak ki. Holnap ismét egy nehéz nap vár a pelotonra, a nap végén a Mas de la Costa emelkedőjével, ami mindössze 4 km hosszú, de átlagosan 12%-os. Még leírni is fárasztó… A szélárnyék nem fog sokat számítani ott már.

 

A 2019-es Vuelta a Espana 6. szakaszának végeredménye és az összetett állása:

Címlapfotó: Unipublic / Photogomez Sport


Kövesd velünk a 2019-es Vuelta a Espana történéseit! Mindent megtudhatsz a versenyről a flowcycle.hu/vuelta-2019 oldalon!

Hirdetés

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet