Egy korábbi túraútvonal bejárásunk során tartottunk attól, hogy olyan útszakaszokba botlunk, ahol az országúti bringa már kevés lesz. A leküzdésre váró táv viszont elég nagy volt (több mint 100 km), aminek nem akartunk nekivágni montival. A Merida Concept Store szerencsére kisegített minket egy cyclocross és egy gravel géppel (ezeket náluk bárki kipróbálhatja), így rögtön adta is magát a lehetőség, hogy összehasonlítsuk őket.
A tesztalanyok
Egészen pontosan egy Merida Mission CX 600-as és egy Merida Silex 300-ast kaptunk, értelemszerűen az utóbbi volt a gravel modell. Felületes szemlélő akár azt is gondolhatná, hogy két nagyon hasonló bringa áll egymással szemben, hisz mindkettő tárcsafékes, országúti-féle szerzet, csak nem sima gumijai vannak és egytányéros rendszerrel szerelték őket. Viszont ha jobban belemerülünk a részletekbe, számottevő különbségeket vehetünk észre.
Silex, a birodalmi lépegető
Például, hogy a Silexnek sokkal látványosabb a vázgeometriája, magas a homlokcsöve és emiatt meredeken ível felfelé a felsőcsöve is. A támvilla a mai divatnak megfelelően egy kicsit alacsonyabbról ível lefelé, mint a felső- és a nyeregvázcső találkozása, valamint kanyarítottak egy kicsit a villa alsó részén is. Persze mindez nem véletlenül alakult így, hiszen a Silex egyértelműen komfort orientált bringának készült. Ennek ellenére lehet vele gyorsan is menni, legalábbis a gyártó azt állítja, hogy a Silexnek a csúcsmodell Sculturához képest minimális a hátránya a légellenállási együttható tekintetében.
Maga a váz kialakítása alapján ez akár hihető is, de a rajta ülő bringásból sosem lesz egy kifejezetten aero alkat. Nyilván a műfaj sajátosságai miatt sosem fogunk egyenes háttal ülni a Silexen, de jóval kényelmesebb pozícióban szelhetjük a kilométereket mint egy hagyományos országútin. A magasra hagyott homlokcsőnek köszönhetően nem csak a hát lesz kevésbé görnyedt, de a vállakra és a csuklókra is kisebb terhelés jut, ami kedvez a ritkábban bringázóknak. Így nem csak a terhelést lesz könnyebb elviselni, de a műfajtól idegenkedők valószínűleg nagyobb biztonságban is érzik majd magukat egy ilyen gravel bringán.
Valószínűleg sokatokban felmerült a kérdés, hogy minek a gravel, ha egy treking bringával is simán ellehettünk volna. Amit viszont általában nem tud egy olyan bringa az a sebesség. A Silexszel probléma nélkül lehetett rongyolni árkon-bokron át, úgy, hogy közben egy percig sem éreztem azt, hogy vitorlaként fognám a szelet. Ja igen, és szokatlanul nagy kényelemben ültem egy országútin, ami ugyan számomra eléggé műfajidegen, de biztos akad rá bőven célközönség. Országútra, döngölt füldútra, nagy, akár országokon átívelő túrákra biztos, hogy inkább gravelt javasolnék, mint egy trekkinget, hiszen könnyebb és gyorsabb is, ami elég jól jöhet, ha az ember 250 kilométerre otthontól el akarja érni az utolsó hazamenő vonatot (megtörtént eset 🙂 ). A bowdenes tárcsafékek elég olcsónak hatnak, és kevésbé finoman adagolhatóak, mint a hidraulikus változatok, cserébe viszont karbantartani is könnyebb lesz őket, ha hosszú távra tervezünk.
Mission CX – Tempó ++
Ha nem tudnánk, hogy melyik műfaj volt előbb, simán gondolhatnánk, hogy a Mission CX egy tovább durvított Silex, de természetesen pont fordítva van. A Mission CX egy komolyabb sportgép, és nem csak azért, mert a tesztre magasabb felszereltséggel (pl. bowdenes helyett hidraulikus tárcsafékekkel) kaptuk. A Mission CX nem a dizájnra megy rá, bár a feltűnő zöld+fekete színösszeállítás kétségkívül szemrevaló, de maga a geometria tankönyvbe illő, klasszikus országúti, egyedül az átütőtengelyek azok, amikről sejthetjük, hogy itt azért valami másról van szó.
A Silexhez képest magasabb átlépőmagasság, rövidebb tengelytáv, görnyedtebb testpozíció: minden, ami ahhoz kell, hogy egy inkább országútikhoz szokott bringás szívesebben üljön át valami más, hibrid gépre. Ez a dolog szubjektív része, de nekem személy szerint sokkal jobban be is jött a Mission CX, hiszen lényegében tök ugyanúgy éreztem rajta magam, mint a saját országútimon, csak a ballonosabb gumiknak köszönhetően bátran rámehettem a sóderes útra is. Aki még nem próbálta ki milyen síkon, negyven fölött repeszteni építetlen földutakon, annak javaslom, hogy sürgősen pótolja be az élményt valamilyen hasonló géppel, megéri.
Nyilván a Mission CX-nél már inkább az volt a szempont, hogy cyclocross versenyeken is el lehessen indulni vele, de jó kompromisszum lehet azoknak is, akik gyakran térnének le az aszfaltról, de nem akarnak több bringát tartani. A sportos hangulat nem áll meg egyébként a vázgeometriánál, a Silexszel ellentétben a Mission CX már Di2 kompatibilis és tovább erősíti a verseny-vonalat, hogy belőle karbonvázas modellt is választhatunk.
Ahogy a Silex, úgy a Mission CX is Sram Apex váltórendszerrel került hozzánk, ami kellemes meglepetés volt. A Sramnál ez a belépő szint, de abszolút rendben voltak a váltások, minőségérzetre még kicsit jobbnak is éreztem, mint a Campagnolo, de főleg a Shimano olcsó szettjeinél. Az egykaros működéshez hamar hozzá lehet szokni, viszont aki versenyezne vele, az valószínűleg nehezményezi, hogy lefelé egyszerre csak egyet lehet váltani.
Szóval akkor melyik a jobb?
Én személy szerint majdnem biztos, hogy a Mission CX-et választanám saját darabnak, mert könnyebb, agilisabb és merevebb. Gyakorlatilag egy plusz szett gumival azonnal két teljesen különböző műfajú bringánk lehet, ami nagyban növeli egy országúti stílusú bringa használati értékét. De ez én vagyok, számomra a bringázás még mindig elsősorban sportolás (másodsorban közlekedési eszköz), elég valószínű, hogy a legtöbben inkább a Silexsszel járnak jobban.
Rá nem csak sárvédő, de csomagtartó is szerelhető, így igazi célgép lehet a manapság igen népszerű bikepacking stílushoz. A Silex egy felpuhított cyclocross/hardcore trekking alternatíva, de az alapok nem vesztek el: sportos, mégis kényelmes bringa, amivel akár sok száz kilométeres túrákra is vállalkozhatunk. Szerencsére azonos felszereltséggel árban alig van különbség a Silex és a Mission CX között, így tényleg csak a felhasználási terület alapján kell eldönteni, melyik az ideálisabb választás.
