Az elmúlt időszak szárazsága megmutatta, mennyire fontos életünkben a víz (főleg, ha nincs!). A vizet a régi korok embere is el akarta vinni arról a helyről, ahol van, oda, ahol nincs. Jelen kirándulásunk célpontja eredetileg nem is a vízkivétel, hanem a hajózható útvonal miatt került tervbe már 1715-ben. Az akkori szárazföldi útviszonyok mellett az, az Erdélyben bányászott só és kitermelt épületfa vízi úton való szállítása olyannyira gazdaságos lett volna, hogy a nagy volumenű beruházás ellenére annak egyéves megtérülésével számoltak. A megvalósítás végül elmaradt, és az ötlet az évtizedek során hiába került elő újra meg újra, 1947-ig nem épült meg a csatorna – illetve épült egy, de jóval lejjebb, Bajánál, a Ferenc-csatorna. Akkor viszont maga Tildy Zoltán, az akkori köztársasági elnök tette meg az első kapavágást. Az építők három hónap alatt Dabasig jutottak el, ekkor azonban, valószínűleg a magas költségek miatt a munkálatok félbeszakadtak. Az építés azóta sem folytatódott, habár új és új tervek születtek, és olyan, új szempontok is felvetődtek, mint a Duna-Tisza köze elsivatagosodásának veszélye, amitől a csatorna tudná megóvni a vidéket, egyelőre nem tudni, meg fog-e valaha is valósulni.

Most eme különleges útvonal, a Duna-Tisza-csatorna mentén való kerekezésre invitállak benneteket!

Hirdetés

Távolság: 61,7 km
Emelkedés: 110 m (gyakorlatilag sík)
Nehézség: könnyű
Bringa: MTB, gravel, trekking (országúti kerékpárral nem ajánlott)
GPX file

Túránkat Dunaharasztiból kezdjük meg, innen indul a Duna-Tisza-csatorna is, itt kezdték meg az építést a Haraszti-sziget (vagy Taksony-sziget, attól függően, melyik településről nézzük) kettévágásával (ami egyébként valódi sziget volt a Kis-Dunán, mai jellege a Duna-ág zsilipekkel való lezárása után alakult ki, amikor is – ahogy a sodrás lelassult –  a víz által szállított hordalék lassan lerakódott, holtágakat – hókonyokat – hozva létre).

Dunaharasztiba elvisz a ráckevei HÉV, ha ezt választjuk, Dunaharaszti külső megállónál kell leszállni. Érkezhetünk vonattal, autóval (ebben az esetben a HÉV megállóhoz közeli Sportszigeten találunk parkolót), és természetesen kerékpárral is (bár kifejezett kerékpárutakkal nem kényeztet el a környék, a közelben fut az EuroVelo 6 útvonal). Én Dél-Buda felől, ezen az útvonalon érkeztem.

Nos, az említett útvonal Harasztit éppen kikerüli; a HÉV állomástól elindulva sajnos nemigen van más lehetőségünk, minthogy a Fő úton végighajtva kezdjük meg a túrát. Dunaharasztiba még nem ért el a kerékpáros forradalom; dacára a nagy forgalomnak, az 510-es úton nem alakítottak ki kerékpárutat, vagy sávot. Szerencsére viszonylag hamar a város határába érkezünk, ahol baloldalt, egy kis dombon, megpillantjuk a Kálvária kápolnát. Itt kell jobbra letérni a csatorna torkolatához vezető útra, de érdemes esetleg a kápolnát is meglátogatni, amelynek eredetijét (az épület a II. világháborúban elpusztult) 1762-ben építették.

A torkolathoz másfél kilométernyi, aszfaltos, illetve murvás gurulás után érünk el. A spicc hangulatos kis hely, néhány fűzzel, nádassal. A vízen horgászokat, vízitúrázókat láthatunk, és amilyen magávalragadó a Kis-Duna, könnyen lehet, kedvet kapunk arra, hogy következő túránkat a vízre szervezzük meg.

Innen vissza már nem kell felmennünk a forgalomba, át tudunk bújni a híd alatt. Igaz, a kerékpárról egy tereplépcső miatt le kell szállni. Egy darabig szűk ösvényen haladhatunk a csatorna mellett, ez később a víztől feljebb kanyarodik, és homokos talajú erdőn visz bennünket el a vasúti átkelőig. A parti ösvény is elmegy a vasúti hídig, de ezt – mivel viszonylag járatlanabb – nem is jelzi térkép, és ha ezen maradunk számolnunk kell némi bozótharccal. Mindazonáltal, ha mégis erre tartunk, megszemlélhetjük a vasútvonal hídját, valamint a híd alatt egy – vízügyi szakszóval élve – egy érdekes műtárgyat.

A vasút után egy elég jól kijárt földúton követhetjük a csatorna vonalát egészen Sáriig. A település 1966-ig önálló nagyközség volt, azóta Dabas város része. Erdősávok és facsoportulások váltakoznak szántókkal, kaszálókkal, elhaladunk egy horgásztó és egy kavicsbánya mellett is. Átkelünk a kifejezetten forgalmas 51-es főúton, és még egy-két kisebb, néptelen műúton. Maga a táj is kínál látnivalót, több alkalommal is találkozhatunk az úton átszaladó őzekkel, nyulakkal, ennek a szakasznak az igazi varázsát az adja, hogy bármikor megállhatunk hosszabb-rövidebb pihenőre a víz mellett, megcsodálhatjuk annak élővilágát. A vízimadarak  (récék, hattyúk) mellett könnyen szemünk elé kerülhet egy-egy víz felett suhanó ölyv, kánya, vagy rétihéja is. A tiszta vízben a halrajok mozgását, vagy a békák, siklók életét figyelhetjük meg.

Dabas közelében egy tetszetős kis fahíd ível át a víz felett, ezt elhagyva azonban nemsokra szó szerint elfogy a Duna-Tisza-csatorna; egy-kétszáz méterre, a következő átjárónál már csak egy erecske csordogál a mederben, és továbbtekintve látunk ugyan még némi vízfelületet, ez már nem is hasonlít arra, amit eddig követtünk.

Itt el is hagyjuk a csatornát, megérkezünk az Újszülöttek Ligetébe (itt minden dabasi újszülöttnek ültetnek egy fát), és a Szent Jakab sétányra, ami egy, a környékre régen jellemző mocsárvilágot bemutató, cölöpökre épített tanösvény. Ottjártamkor ugyan, a jelenlegi nagy aszályra jellemzően a mocsár is kiszáradt, azért érdemes végigtolni a kerékpárt a föld felett futó fa ösvényen, felmenni a kilátóba, felkeresni a Santiago de Compostela-ból származó, az ottani érsek által felszentelt Szent Jakab szobrot, de ugyanígy a Sári Rétesház és Tájházat is. Én augusztus elején egy éppen zajló rendezvénybe, a Sári Rétesutca fesztiválba is belecsöppentem.

Dabastól már nagyjából visszafelé vesszük az irányt. Felsőbesnyőig kerékpárúton tudunk haladni, ezután rá kell térni az Inárcsi útra (ezen kelünk át a Duna-völgyi-főcsatorna felett), majd a 4604-es műúton kerekezünk 1,3 km-t, amíg  elérjük a sárga jelzésű Ócsa-Csévharaszti turistautat. Ez a turistaút az ócsai láperdőben visz minket végig. Ne ijedjünk meg, maga az út jól járható, kétoldalt viszont egy egészen különleges, csodálatos világ tárul elénk – az Alföldre régen nagyon jellemző, láperdők, láprétek világa. Az erdő közepén lévő Selyemréten piknikező, pihenőhelyet találhatunk. Innen továbbra is a sárga jelzésen, egy tanösvényen gurulva érjük el a műutat, amin begurulhatunk Ócsára.

Ócsán, az Öregfaluban kihagyhatatlan látnivaló a román stílusú Református templom, aminek külön érdekessége, hogy a premontrei rend bazilikájaként, az 1200-as években épült templom a török hódoltság alatt még mecsetként is szolgált. 1560-tól kezdték használni a reformátusok, így valószínűleg hazánk egyik legrégibb református temploma is egyben. Története mellett, maga az épület is lenyűgöző, mind külsejét, mind a belsőt tekintve.

Említésre méltó még a templom melletti, a régi  paraszti élet, és a helyi, ún. kétbeltelkes építkezést is bemutató tájház, valamint a jelen túrának ugyan nem része, de kis kitérővel (a piros és zöld jelzésű turistaúton) megközelíthető Öreg-hegyi pincesor.

Ócsától már műúton folytatjuk utunkat Alsónémedi, majd Dunaharaszti felé. Alsónémedin egy szakaszon van kerékpárút a Fő úton, ami szükséges is, mert Alsónémedin fut keresztül az igen forgalmas 5-ös főút azért. Hasonlóképpen kell számítanunk autóforgalomra az 5201-es úton is Dunaharaszti felé, itt viszont kellemes meglepetésként, egy az út mellett lévő régi bányatóból (ami sok van a környéken) kialakított strandot is találunk. Ha időnk engedi, még meg is mártózhatunk a hosszú út végén.

Dunaharasztiba érve letérünk a főútról az Andrássy Gyula utcán futó kerékpárútra. Ennek érdekessége, hogy nem a menetiránynak megfelelően egy-egy oldalt, hanem csak az út bal (déli) oldalán jelöltek ki egy széles sávot, így mindkét irányú kerékpáros forgalom ezen zajlik. Megérkezhetünk rajta a dunaharaszti vasútállomáshoz, de ha inkább a HÉV-et választanánk (illetve a Sportszigeten parkoló kocsinkhoz igyekszünk), a Kandó Kálmán, majd Mindszenty utcákon gurulhatunk tovább.

Akinek még nem volt elég a látnivalókból, és maradt energia a lábában, annak ajánlom még megtekintésre a Nagyvarsánynál található Komo-Sky 51-es bázis nevű, magángyűjteményből származó haditechnikai kiállítást – sajnos az idáig vezető kb. 11 km-t Dunaharasztitól az 510, majd 51-es úton kell megtenni.

Útközben Dabason (ehhez a túraútvonaltól el kell egy kissé térnünk dél felé, a városközpontba), Ócsán és Alsónémedin is találhatunk étkezési lehetőséget. Dabason mindenképpen töltsük fel a kulacsokat, mert Sáriban sajnos az általam fellelt ártézi kutak egyike sem működött.

Fentiekkel zárom is soraim, remélve, hogy aki a leírás alapján az út bejárására vállalkozik, (hozzám hasonlóan) maradandó élményekkel lesz gazdagabb!

Jó utat, hátszelet!

Hirdetés
Polgári foglalkozását tekintve irodista (nyolc óra a gyárban), hivatására nézve „Kerékpáros erdőjáró”, aki kamaszkorában egy Szputnyik versenybicajjal a Szentes környéki utak összes relációját, később trekking kerékpárral az ország mellékútjait járta, jelenleg a hegységek lehető és lehetetlen ösvényeit térképezi fel egy Mountain Bike nyergében, kevés otthonülő idejében pedig ezeket az élményeket próbálja átadni rövidebb-hosszabb írások formájában itt és más fórumokon (lásd pl. Strava).

1 hozzászólás

  1. Szuper jó túraleírás! Köszönöm! Posztoló, bekövetlek. A kedvenc szórakozásom a természetben csavarogni bringával (meg gyalog is), amivel te foglalkozol!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet