A Flowcycle Strava csoportjának bringásait nem tudja feltartóztatni a hirtelen betört nyári forróság sem. Rótták az utakat, és nyomták a pedálokat többszáz kilométeren át.
Tókerülés extrákkal
Adam egy hosszabb körre indult Szigethalomról, és Dunavecséig meg sem állt. Közben azért megkerülte a Velencei-tavat is – ha már arra járt. Jutott ebbe a 317 kilométerbe némi izgalom is, mert egy bukás is volt menet közben. Az elégetett kalóriákat pedig egy kis levessel és zsíroskenyérrel pótolta. Így lett ez a tókerülés nagyjából 10x hosszabb az eredetinél. ?

Palócföld és Cserhát
Daniel Budapestről indult egy hosszabb nógrádi kalandozásra. Közel 150 kilométeres túráján felfedezte a bájos kis falvakat és csodaszép környék látnivalóit. Természetesen a hőségben egy kis frissítőt is igénybe vett némi sör formájában a helyi sörözőben.
Szeged oda-vissza
József a Körösladány-Szeged-Körösladány útvonalat választotta edzésként, ami összesen 274 kilométer lett. Korán indult útnak, hogy a hőségből minél kevesebb jusson a távra, de a meleg hamar utolérte. Alkoholmentes sörökkel igyekezett hidratálni, de megküzdött az időjárással így is.
Debrecen-Szolnok
Szabi bringára pattant és Debrecenből egészen Szolnokig tekert. A 247 kilométeres távon a meleg ellenére is learatott néhány PR-t. A napsütés neki sem kegyelmezett, de a szokásos kulacs helyett egy nagyobb frissítővel készült az útra.
Balaton Bike Derby 2021 unofficial
Zsolt igazából „csak” a Balatont kerülte meg, kisebb kerülővel, terepen. ? Így lett belőle egy 383 kilométeres kör, 3715 méteres szintkülönbséggel. Mindezt 31 fokban! Nem mellesleg, Zsoltnak még egy KOM-ot is sikerült szereznie az embert próbáló hőmérséklet ellenére.

Címlapfotó: Szabi Nagy /Strava
Itt az igazi nyár, amit a bringásoknak nem feltétlen a vízpart melletti napozást jelenti. Napozzatok bringásmezben és mutassátok meg nekünk merre jártok a Flowcycle Strava csoportjában!