Hosszú, közel sík szakasz, mezőnyhajrá…Na vajon ki nyert?

Kétszázhárom kilométer és csupán kettő negyedik kategóriás emelkedő várt a Tour de France bringásaira a legelső mezőny szakaszon. A nehezítésről ezúttal az időjárás gondoskodott, hiszen a nyitó időfutamhoz hasonlóan a táv nagy részén esett az eső.

Hirdetés

A szökés a rajt után azonnal kialakult, Taylor Phinney (Cannondale-Drapac), Thomas Boudat (Direct Energie), Laurent Pichon (Fortuneo-Oscaro) és Yoann Offredo (Wanty Groupe-Gobert) részvételével. A csoport 2-3 perc körül előnnyel végigtekerte elöl a napot, és mindkét hegyi hajrát Phinney vitte el, így ő viselheti holnap majd a pöttyös trikót.

A nap egyetlen kellemetlen momentuma 30 kilométerrel a cél előtt történt, amikor egy vízátfolyáson többen is elestek, köztük Chris Froome (Team Sky) Richie Porte (BMC Racing Team) és Romain Bardet (A2GR). Szerencsére egyiküknek sem esett komoly baja és fel tudtak zárkózni a mezőnyhöz.

A bukás következtében megnőtt a sanszuk a szökevényeknek, de végül az utolsó kilométeren megfogták őket. Brambilla (Bahrain Merida) meglepően jól indított, és az összes nagy sprinter tisztán hajrázhatott a győzelemért. A leggyorsabbnak végül Marcel Kittel (Quick Step Floors) bizonyult, aki így átvette a zöld trikót is. A második helyen a remek szezont futó Arnaud Démare (FDJ), míg a harmadik helyen André Greipel (Lotto Soudal)  futott be.

Az összetettben esélyesek együtt futottak be a mezőnnyel, Kittel az időjóváírásnak köszönhetően feljött a harmadik helyre, azonban holnap már egy harmadik kategóriás hegy is szerepel majd az útvonalban, és a befutó egy kisebb hegyen lett kiírva. A longwy-ban kijelölt cél szegény Valverdének feküdhetett volna, így viszont Daniel Martin, Peter Sagan, Michael Albasini, Greg Van Avermaet és Michael Matthews csatáját várjuk.

A 2017-es Tour de France 2. szakaszának eredménye és az összetett állása:

Címlapfotó: A.S.O. / Pauline Ballet

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet