Huhogva, süvítve köszöntött ránk a hétfő, nincs is már más hátra, mint egy jó kis Strava-híradó.

Hirdetés

Az elmúlt héten jutott minden: jeges, hódarás, havas eső, napsütés és viharos szél. Ez meg is látszott a csoport aktivitásán, de azért bőven volt miről meríteni ezen a héten is. Kitartás, hamarosan jön a jó idő 🙂

Cyclocross a Kőszegi-hegységben

Tamásék jókor időzítették a kőszegi cyclocross-ozást, ugyanis a hegységben még javában havas minden és egyet kell értenünk, valóban káprázatos a táj. Közel hétszáz méterről legurulni azonban nem lehetett annyira kellemes.

Budapest határán

Budapest európai léptékben a legnagyobb városok közé tartozik, egy 2012-es adat alapján 1,7 millió lakossal a 12. legnépesebb mind közül. Valódi határait körbetekerni így már nem is olyan kicsi kihívás, de Ákos megpróbálkozott vele. Némi rövidítéssel 130 kilométer lett a vége. Érdekes koncepció.

3 megye egy nap alatt

Fotó: Antal (anTi) József / Strava

Anti ismét belehúzott, 72 kilométer alatt rögtön három megyét is meglátogatott (Veszprém, Vas, Győr-Moson-Sopron). Egy ilyen kis kör simán belefér három órába és még közben szép tájakat is láthatsz. Érdemes követni a példáját.

Edzőtábor-rovat

Folytatódnak az edzőtáborozások is. Peák Barna (KONTENT DKSI-WCC) a spanyolországi Calpba, Pápai Ádám (KONTENT DKSI) az olaszországi Szicília szigetére, Szarka Viki pedig Mallorcára tette át a székhelyét. Ádám dobott is egy 200 kilométeres karikát 2100 méter szinttel. Impressive!

Még mindig Flowrián

Fotó: Benczés Krisztina / Strava

Legyen akármilyen rossz is az idő, mindig találni legalább egy bringást vasárnap fél tízkor a budapesti Flórián téren. Ha mást nem, hát pont saját magadat. No, de ezúttal kegyesebb volt az időjárás, és ismét népes társaság gyűlt össze, amit Krisztina gazdagon dokumentált (amit ezúton is köszönünk neki).

Címlapfotó: Sándor Tamás / Strava


Szeretnél te is bekerülni a következő összeállításunkba? Csatlakozz Strava csoportunkba!

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet