Egyedül maradt szökésben az utolsó kilométereken, elesett az utolsó kanyarban, leesett a lánca, mégis hazaért. Egy piszkosul mázlista versenyző és egy vérző torkú kommentátor története.
A mai nappal kezdetét vette az év utolsó előtti nagy egyhetes kerékpárversenye, a Török Körverseny. Ebben a cikkben azonban most nem az aktuális eredményekről fogunk írni, hanem a 2012-es kiírás hetedik szakaszán történtekről.
A belga Iljo Keisse egész napos szökésből lépett meg hat kilométerrel a cél előtt. Jól időzített, hiszen a többiek elcsigázottan várták a főmezőny érkezését, amivel szemben 40 másodperces előnnyel fordult rá az utolsó kilométerekre. Csakhogy, jött az utolsó kanyar és Keisse elesett. A Quick-Step versenyzője gyorsan felkapta magát a földről, de kiderült, hogy a lánca is leesett. Innentől kezdve a rendező pár pillanatig a mezőnyt mutatta, a kommentátor (Carlton Kirby) pedig önmagából kikelve szurkolt a versenyzőnek.
Néhány snittel később a kamera már újra a mezőny előtt vágtázó Keissét mutatja, aki ha csak egy paraszthajszállal is, de beért a mezőny hajrát nyerő Marcel Kittel előtt. Keisse 29 évesen élete első profi sikerét aratta úgy, hogy pár hónappal korábban nem is nagyon akart vele szerződést hosszabbítani a Quick-Step. A belga pályán szerzett tapasztalatainak (hatszor nyerte meg a genti hatnapos pályaversenyt) tudta be, hogy sikerült hazaérnie:
„Pályakerékpárosként tudtam, hogyan kell állórajtból ezer métert menni.„
– mondta Keisse a versenyt követő sajtótájékoztatón. Csapata pár évvel később egy vicces videóval idézte fel a győzelmet.
A belgát azóta nagy háromhetesekre is elvitték, 2015-ben a Girón nem sokkal kevésbé különleges győzelmet aratott. A sprinterek számára egyik legfontosabb szakaszt, az Olasz Körverseny utolsó szakaszát nyerte szökésből. Ilyen elég ritkán szokott előfordulni, Kirby a Török Körversenyen aratott sikeréhez hasonlóan, magából kikelve kommentálta az eseményeket.
Keisse sikere azért is volt különleges, mert végig szenvedte azt a Girót, az összetettben hat óra 40 perc hátránnyal (ez egy hosszabb szakasznyi időt) tök utolsó helyen végzett. Úgy látszik, tényleg nem érdemes feladni, maximum új célokat kitűzni.