Kőbányán, Budapest 10. kerületében adták át az Országos Bringapark Program első olyan pumpapályáját, amelyet akár sötétedés után is lehet használni. Ezzel a Sportligetbe látogatók már hét sportág közül válogathatnak. A 63 millió forintos fejlesztés önkormányzati és állami forrásból valósult meg. A Program összesen 56 bringapark megépítését támogatta, amelyek többségét már használatba is vették a bicajosok.

Hirdetés

Streetball, teqball, lábtenisz, műfüves foci, futókör és kosárlabda pálya után kerékpáros pumpapálya is épült a kőbányai Sportligetben. Az aszfaltozott kerékpáros pumpapályák elsősorban olyan gyerekeknek épülnek, akik már a hagyományos játszóterekről kinőttek. Az ilyen pályákon súlypontáthelyezgetésekkel, tekerés nélkül végig lehet végigmenni, így játszva fejlődhet a bringások kerékpárkezelési tudása.

A Hangár és a Bányató utca által határolt területen megépült pálya különlegessége, hogy sötétedés után is használható, hiszen 151 villanyoszlopot telepítettek a létesítmény köré. A pálya mellé hamarosan mosdó is fog épülni, ami tovább növeli a helyszín komfortfokozatát. A fejlesztés összesen 63 millió forintból valósult meg, amelyből 45 millió forintot a Kőbányai Önkormányzat és további 17 millió forintot az aktív Magyarországért felelős kormánybiztosság adott.

Az Országos Bringapark Program keretein belül országszerte 56 kerékpáros létesítmény megépítését támogatta az állam, melyek jelentős részét már használatba is vehettek a bringások. A Program a tervek szerint további helyszínekkel bővül 2022-ben.

 

Hirdetés

1 hozzászólás

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet