A Bringazóna lelkes csapata négy évnyi munka után elérte egyik legnagyobb célját: augusztus 21-től megkezdik a bringás nyomvonalak felfestését a 11-es út szentendrei részére.

Hirdetés

Természetesen mindegyik sikerünknek nagyon örültünk, de nem árulunk el nagy titkot, hogy ez a siker áll a legközelebb a szívünkhöz. Végtére a szentendrei fejlemények hívtak minket életre majd 4 éve, és a legnagyobb küzdelmeket is itt folytattuk. Kicsit még nekünk is barátkozni kell a gondolattal, hogy ez a poszt megszülethetett. Dédelgessük együtt ezt a bejegyzést, és tényleg higgyük el, hogy szeptembertől legálisan kerékpározhatóvá válik a 11-es út szentendrei szakasza.” – olvasható a Bringazóna Facebook oldalán.

Az alábbiakban pedig a Magyar Közút közleményét olvashatjátok:

Forgalomkorlátozásra kell számítaniuk a 11-es számú úton közlekedőknek Szentendre lakott területi szakaszán

Szentendre Város Önkormányzata és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közös beruházásban Szentendre 11-es számú főút lakott területi szakaszán a kerékpáros közlekedés biztosítása céljából kerékpár nyomok kialakítására kerül sor.
A beruházás során burkolatbontással, aszfaltozással járó kivitelezési munkavégzés nem történik, a kerékpáros infrastruktúra burkolati jelek felfestésével és forgalomtechnikai eszközök kihelyezésével valósul meg.
A beruházás keretén belül a kerékpáros nyom kialakításán kívül az érintett útszakaszokon mind a hosszirányú (terelővonal, záróvonal), mind a keresztirányú burkolati jelek (pl. gyalogos átkelőhelyek) felújításra kerülnek.
A kivitelezés megkezdésére 2017. augusztus 21-én kerül sor, a munka várhatóan három hétig tart. Ezen időszak alatt a 11-es számú főút érintett szakaszán és a csatlakozó utakon időszakos forgalomkorlátozások várhatóak. A festést a szakemberek mozgó terelés védelmében, a forgalmi sávok szűkítése, rövid ideig tartó zárása mellett szakaszosan végzik.
A korlátozásokhoz kapcsolódó forgalmi viszonyokról tájékozódhatnak a nap 24 órájában a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform osztályánál (+36-1-336-2400), illetve a www.utinform.hu weboldalon.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kéri az erre közlekedőket, hogy a munkaterület mellett fokozott óvatossággal haladjanak el, továbbá a kerékpáros nyom kialakítását követően – a megváltozott forgalmi rendre tekintettel – különös óvatossággal közlekedjenek.
Megértésüket és türelmüket köszönjük!

A Flowcycle Magazin ezúton szeretné kifejezni köszönetét a Bringazóna csapatának. Végre eltűnik az értelmetlen tiltás, problémamentesek lehetnek a flóriános edzések.

Ha bármilyen hasonló bringás anomáliát észlelsz az országban, jelezd nekünk a hello@flowcycle.hu címen és megpróbálunk segíteni.

Hirdetés
Flowcycle szerzővel jelennek meg azok a tartalmaink, amelyeket a szerkesztőség közösen készített.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet