A világ egyik legnagyobb kerékpáros kiállításán sok mindenre számít az ember, de az még bennünket is meglepett, hogy ott ismertünk meg egy új magyar kerékpárgyártót.

Hirdetés

Grózer Csaba eredetileg íjak készítésével foglalkozott, de idővel rájött, hogy az erős, mégis rugalmas, természetben lebomló anyagokat az ipar más területein is fel tudja használni.

Így jöttek létre a bútorok, majd a Grózer bringák. A furcsa kinézetű vázak mögött koncepció van: a speciális biokompozit (karbon és fa anyagok) rugalmas, a végeredmény szinte egy softail bringa. Az egyedi vázanyagok kívül az alkatrészek a hagyományosabb iskolát követik, a hajtást a Shimanóra bízták.

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet