Peák Barnabás csapatával, a SEG Racing Academy-vel a franciaországi 2.2-es egyhetesen versenyzik a napokban, ahol már eddig is elég jól mentek. Nem telt el úgy nap, hogy ne szerepelt volna top 10-ben valaki a csapatból, Alberto Daniese révén a harmadik napon szakaszgyőzelmet is ünnepelhettek.

Hirdetés

Habár Peák az első napon csúnyát bukott, a SEG sikerei nem értek véget Daniese győzelmével, ugyanis a magyar országúti bajnok az ötödik szakaszon bekerült a nap elmenésébe, ahonnan a verseny utolsó szakaszában tovább tudott lépni, végül egyedül érkezve a célba megnyerte a szakaszt, ráadásul a mezőnyhajrát is a csapattársa nyerte. A Tour de Normandie elég rangos versenynek számít a jövő profi kerékpárosai számára. Korábban olyan nevek nyertek itt összetettet, mint Stefan Küng vagy  Thor Hushovd.

A 2019-es Tour de Normandie 5. szakaszának végeredménye és az összetett állása:

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet