Folytatódik a KRESZ kedd sorozatunk, ahol ezúttal a helyes irányváltásról, kanyarodásról és jelzésről lesz szó.

Hirdetés

Hogy is tanultuk? Kanyarodás, irányváltás előtt hátranézés, majd irányjelzés és amennyiben szabad az út, már kezdhetjük is a manővert. Kis gyakorlás után mindez már rutinszerű gyakorlat, nem? De mondd csak, kanyarodás után mindkét kezeddel fogod a kormányt, ugye? Naná, hisz így logikus és biztonságos. A KRESZ jelenleg nem így gondolja, a hatályos jogszabály szerint a manőver befejezéséig jelezni kell, ami még egy gyakorlott bringásnak is teljesen felesleges veszélyforrás.

Ugyan elég kicsi a valószínűsége annak, hogy ezért megbüntessen a rendőr, de annak érdekében, hogy a kerékpárosokat egyenrangú közlekedőként kezeljék a forgalomban, fontos, hogy a szabályok párhuzamban legyenek a realitással. Ennek érdekében a Magyar Kerékpárosklub és a Kerékpáros Miskolc Egyesület közös KRESZ-módosító javaslatcsomagjában benne szerepel, hogy a szabályt úgy módosítsák, hogy csak a manőver megkezdéséig kelljen jelezni a kezünkkel.

Mi a helyzet a bringás indexekkel?

Egyre gyakrabban találkozunk sisakra, hátizsákra vagy egyéb kiegészítőre rakott irányjelzővel, de sajnos ezek a hazai KRESZ szabályzat szerint nem váltják ki a karjelzést.

Fényjelzéssel működő sisakok – Helyettesíthetik a karjelzést?

Ahogy azt korábbi cikkünkben Pető Attila Kreszprofesszor elmondta, irányjelző készüléknek az minősül, amit oldalról, elölről és hátulról is lehet látni, így például egy sisakba, vagy hátulra helyezett irányjelzőpár önmagában nem minősül indexnek. Vagy mindenhová felszereljük, ami kicsit költséges és macerás is lehet, vagy marad a karjelzés, amit egy tükörrel tehetsz biztonságosabbá.

Címlapfotó: Senior Airman Anthony Sanchell

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet