Egyre több olyan bringás kiegészítőt találhatunk a piacon, amely segítheti a közlekedést, esetleg kiválthatja az irányváltáskor szükséges karjelzést, de vajon szabályos-e ezeket használni? A szakértő válaszol.

Idén a Flowcycle magazin is kint járt a világ legnagyobb kerékpáros kiállításán, a Eurobike-on, ahol sok újdonság mellett különböző trendeket is megfigyelhettünk. Többek között ilyen volt a sisakokba épített, vagy kerékpárra szerelhető irányjelzők esete is. A Lumos Helmet 2016-os győzelme után a 2017-es Eurobike Awards-on is nyert fényjelzéssel ellátott sisak, ezúttal a Livall BH51-es lett a kiválasztott.

Hirdetés

Ehhez hasonló eszközökkel természetesen máshol is találkozhatunk, de felmerült bennünk a kérdés, hogy vajon ezek a termékek helyettesíthetik-e jogszabályszerűen a karjelzést?

A témáról Pető Attila közlekedési szakértőt, becenevén a Kreszprofesszort kérdeztük, aki a Lumos Helmet mellett minden olyan más eszközt is kiváló ötletnek tart, ami a közlekedés, és ezen belül a kerékpárosok biztonságát elősegítheti. Megjegyezte ugyanakkor azt is, hogy a jelenlegi jogszabályokat átnézve a világító sisak használata akár akadályokba is ütközhet. A továbbiakban a Kreszprofesszor meglátásait közöljük.

A kerékpárosokra a KRESZ, valamint egy műszaki szabályozás érvényes a jogszabályi rendszerben.

A KRESZ a következőt mondja ki:

„Az irányjelzést irányjelző készülékkel, ilyen készülékkel fel nem szerelt jármű esetében pedig karral vagy jelzőtárcsával kell adni, oly módon, hogy az elölről, hátulról és a megfelelő oldalról jól látható legyen.”

Ebből az következik, hogy amennyiben nincs felszerelve a kerékpár irányjelző készülékkel – indexszel – akkor karral kell az irányváltoztatási szándékot jelezni.

A kérdés persze az, hogy irányjelző készüléknek minősül-e a sisakba épített irányt jelző lámpa. Bár, ha az előző meghatározást pontosan megfigyeljük, akkor máris felmerül egy probléma, méghozzá az, hogy az irányjelzőnek három irányból (elölről, hátulról és a megfelelő oldalról) is láthatónak kell elenni. Ezen felül a műszaki rendelkezés (6/1990. KöHÉM rendelet) kiköti, hogy:

„Járműre csak jóváhagyási jellel ellátott irányjelző lámpát szabad felszerelni.”

Valamint ugyanez a jogszabály megemlíti, hogy:

„A kerékpárt fel szabad szerelni oldalán borostyánsárga, mindkét oldali lábpedálon elől és hátul borostyánsárga fényvisszaverővel.”

Sajnos az irányjelző, mint lehetséges tartozék nem kerül megemlítésre. Viszont szintén a KRESZ-ben szerepel pár éve, hogy

az előre fehér-, hátrafelé piros színű fényt adó lámpát a kerékpároson is, tehát a sisakban is el lehet helyezni!

– osztotta meg velünk Pető Atilla.

Magyarul a kerékpárokra felszerelt irányjelzők a jelenlegi jogszabályok alapján nem helyettesítik az irányváltás előtti karjelzést, de a sisakba szerelt irányjelzők nem jogszabályellenesek. A kettőt együtt alkalmazva biztonságosabban tekerhetünk, azonban ahhoz, hogy a karjelzést elhagyhassuk még meg kell várni, hogy a jogszabályok mindezt lekövessék.

Hirdetés

1 hozzászólás

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet