Szabolcs a BLOCK (ejtsd.: bí lok) kerékpártolvajlás ellen küzdő és innovatív biciklitárolókat fejlesztő startup társalapítója és ügyvezetője. Ez nekünk azért jó, mert munkája miatt idén októberben kilenc napot töltött Malajziában és beszámol nekünk minden ott szerzett bringás tapasztalatáról. Gyere velünk három cikken át a pálmafák közé!

Az első rész nyugodt, természetközeli vidéke után ezúttal lakhelyemet, a pezsgő George Townt hódítottam meg két keréken. Kuala Lumpur után 735 ezer lakosával a második legnépesebb maláj város, tartományközponti rangja mellett pedig még az ország gasztronómiai fővárosa is. Valódi kulturális olvasztótégely: 1786-ban alapította Francis Light angol kapitány, aki a Kelet Indiai Társaság megbízásából keresett helyszínt egy új szabad kikötővárosnak. Penang szigetét akkoriban 6000 spanyol dollárért kapta kölcsönbe a szultántól, amely összeget a tartomány az azóta is érvényes bérleti szerződés tiszteletben tartására való tekintettel a mai napig megfizeti az államnak – igaz, az összeget később 10000 dollárra emelték, a valuta pedig azóta a ma is használt ringitre módosult (kb. 721 ezer Ft).

Korán reggel találkoztam a promenádon Jeffrey-vel, a kínai származású személyes idegenvezetőmmel – rajtam kívül ugyanis senki más nem foglalt aznapra. A kerékpáron, amit kaptam, egyik fék sem működött igazán, ráadásul a lánc is meg volt nyúlva. Kis odafigyeléssel azonban kényelmesen lehetett rajta tekerni. Rövid ismerkedés után magamra öltöttem a láthatósági mellényt, nyeregbe pattantunk, és máris elindultunk az UNESCO világörökség részét képező óváros felé.

Jeffrey tekert elöl, síppal a szájában, hogy éles füttyentésekkel figyelmeztesse a sofőröket (elsősorban a robogókat), hogy mi is itt vagyunk, és kanyarodni kívánunk. Legelső megállónk a világhírű „Gyermekek biciklin” című falfestmény volt, amelyet Ernest Zacharevic litván képzőművész készített 2012-ben.

A festmény érdekessége, hogy a kép szerves részét képezi egy valódi, a fal mellé rögzített kerékpár: a művész e köré festette fel a szereplőket. Ez volt Zacharevic első alkotása, ezután városszerte még öt másik helyszínen festett hasonló, két és fél dimenziós műalkotásokat, kiérdemelve ezzel a nemzetközi média figyelmét. Munkássága az azóta eltelt időben több helyi és külföldi művészt is inspirált, így Georgetown tele van kisebb-nagyobb urbánus képzőművészeti alkotásokkal (szobrokkal és freskókkal).

Ezt követően áttekertünk a többi festményéhez. A kedvencem talán a szójatej árus jelenet volt, amelybe kifejezetten jól bele lehetett illeszkedni látogatóként is.

Utunk következő állomása a Kis India negyedben található Sri Mahamariamman hindu szentélyhez vezetett, amely már több mint 200 éve szolgál az indiai lakosok imádkozóhelyéül. A belső térben nem volt megengedett a fotózás, de a legérdekesebb része így is minden bizonnyal a rendkívül nagy részletességgel díszített torony volt. Tekintettel a párás és esős trópusi időjárásra, rendszeres időközönként felújítják a teljes épületet: csak a torony szobrainak újrafestése több évig is eltarthat.

Az indiai városrész után a másik nagy etnikum, a kínaiak korábbi titkos társadalmát látogattuk meg. Azért titkos, mert egészen a 20. század elejéig zárt falak mögött folytak a különféle – többnyire illegális – tevékenységek: az ópiumügyletek, a prostitúció és a portékakereskedelem. Napjainkra már csak turisztikai látványosság maradt az egykor virágzó közösségből, amelynek kiemelt helye volt a Hock Teik Cheng Sin taoista szentély. A hindu művészettel ellentétben itt nem voltak színek, cserébe viszont a belső és külső domborműveket egyaránt hihetetlen gazdag arany borítással díszítették. Az épület oldalajtaján kilépve egy keskeny, befalazott nyílás és egy emléktábla jelezte azt a helyet, ahol a klántagok a hatóság elől gyorsan át tudtak slisszolni egyik utcából a másikba.

Közvetlenül ezután a helyi kínai történelem egy másik érdekes darabját, a Chew Jetty-t néztük meg. Ez egyike annak a hat Jettynek (telepnek), amelyet ma is egy-egy kínai klán (család) tagjai laknak.  A gyarmati időkben az angolok betelepítették a kínai munkásokat, majd – értelemszerűen – ezek az emberek idővel a családjukat is magukkal hozták. A helyhiány miatt – illetve azért is, mert a britek nem voltak hajlandóak telket adni nekik – Velencéhez hasonlóan egy-egy móló körül további cölöpöket vertek a sekély tengerbe. A cölöpökre aztán pallókat fektettek, azokra pedig viskókat húztak fel, megteremtve ezáltal saját lakóközösségüket. 1957-ig sem ivóvíz, sem pedig elektromos áram nem került bevezetésre ezeken a telepeken. További érdekesség, hogy az itteni lakosok a mai napig nem fizetnek egy ringitnyi adót sem a kormánynak, arra hivatkozva, hogy nem a szárazföldön, hanem a tengeren laknak.

Utunk végéhez közeledve a tengerpartról visszatekertünk a belvárosba, ahol még elsuhantunk a gyarmati építészet néhány kiemelkedő darabja mellett. Jeffrey folyamatos és lelkes történetmesélése szükséges volt ahhoz, hogy kellő mélységében be tudjam fogadni a helyi kultúrát. Úgy vélem enélkül csupán felületes képet kaptam volna Georgetwon múltjáról és jelenéről.

A cikksorozat utolsó, záró részével ismét egy két hét múlva jelentkezünk!

 

A szerzőről és találmányáról

A BLOCK egy urban tech startup, amelyet 2019. februárjában alapított két fiatal mérnök, Szilágyi Szabolcs és Boros Márk. Céljuk a városi kerékpározás népszerűsítése és kényelmesebbé tétele, valamint a kerékpártolvajlás eltörlése. Megalkották a kerékpártárolók új generációját, amelybe helyezve a legtöbb városban használt bicikli mindössze egyetlen mozdulattal 3 pontos védelemmel (első és hátsó kerék + váz) látható el. Egy érintés a BLOCK App-ban, és a bringád érinthetetlen! Naprakész információkért látogasd meg a Facebook és Instagram oldalukat.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet