Első lemezéhez úgy fogott hozzá, hogy a teljes anyagi forrás még nem állt készen, de a stúdió már le volt foglalva. Egyike az első olyan magyar énekeseknek, akik a közösség segítségével valósították meg álmukat. Milyen nehézségeket jelent ez a megoldás? Hogyan ír dalt egy zenész? És mi köze a bringának mindehhez? Szeder-Szabó Krisztinával készült interjúnkból kiderül.
Milyen bringád van?
Egy Női Váz Szerénke, pont alatta ülünk! Hú, nagyon király! Az egész iszonyú könnyű, és amikor felülsz, olyan, mintha egy drónon suhannál!
Ezzel is közlekedsz a városban?
Ha jó idő van, amikor tehetem, biciklivel járok mindenhová. Egy-egy rövid távra ennél jobb nincs. Szerintem sokan alaptalanul félnek a bringázástól, pedig ha kipróbálnák, rájönnének, hogy nem kell ettől tartani.
Nyilván, ha hangszert kell magammal vinnem, akkor nem a legjobb választás, de egyébként, mivel itt lakok a bicikliút mellett, mindent könnyen meg tudok közelíteni. Nagyon messzire azért nem megyek, de általában a közelben van dolgom és ezekre a helyekre még gyorsabban is odaérek, mint BKV-val. Ez nálam fontos, mert nem vagyok egy nagy BKV-fan. A legeslegjobb egyébként éjszaka valahonnan hazatekerni.
Azok közé tartozol, akik a bringát újra elővették gyerekkoruk után, vagy mindig is használtad a kerékpárt közlekedésre?
Mi sokat bicikliztünk gyerekkoromban családostul, aztán az utolsó években, amikor még a szüleimnél laktam, kitaláltam, hogy milyen jó ezzel közlekedni, mert közben mozog is az ember és környezettudatos is. Aztán ahogy költözgettem össze-vissza, mindig használtam, csak az intenzitása volt más.
Említetted, hogy sokan alaptalanul félnek a bringázástól. Neked esetleg volt valamilyen rossz élményed?
Egy Nagykörutat ma már nem vállalok be. Régen még merészebb pillanataimban megpróbáltam, de most már nem igazán. Nagyon más ott közlekedni az autók között. Annyira nem éreztem magam biztonságban, hogy inkább úgy voltam vele, hogy nem a stressz miatt csinálom, mert amúgy jó érzés biciklizni.
Egy bicikliúton viszont biztonságban érzem magam. Jó, hogy vannak gyalogosok meg kocsisok így is, tehát figyelni kell, de ezt még külön élvezem is benne, hogy jó, akkor jelen kell lenni és nem csak holdkórosan megyünk A-ból B-be! De ez az életre is igaz.
Első lemezed a hab a tetején közösségi finanszírozásból valósult meg, ami nem túl gyakori a zeneiparban. Mesélsz egy kicsit erről?
Nem volt egyszerű, de akkora belső indíttatásom volt, hogy nem érdekelt a B opció.
Gyakorlatilag all in, mindent feltettem egy lapra.
Ráadásul elég nagy kockázatvállalás is volt, mert kölcsönt is kértem hozzá, amit aztán szerencsére vissza tudtam fizetni a közösségi finanszírozásból meg a debütáló koncertből befolyó összegből. Úgy voltam vele, hogy lefoglaltam a stúdiót, aztán csináljuk! Pedig akkor még alig volt egy-két koncertünk, nem volt közönségünk sem.
A stúdió lefoglalása vagy a közösségi finanszírozás meghirdetése volt előbb?
Én már befizettem a stúdiózási költségeket, amikor elindítottam a közösségi finanszírozási kampányt. Ezzel a lemezzel szerettem volna egy minőségi anyagot, ami reprezentálja a zenekart és ezáltal reméltem, hogy már a kezdetektől jobb lehetőségekhez tudunk majd jutni. Nem kellett mindenhol bebizonyítani, hogy jaj, mi nagyon ügyesek vagyunk, miközben a zenekarból szinte mindenki képzett zenész. Ez a minőségi anyag már a grafikust, a CD-gyártási költségeket is magában foglalta. Nem is volt mellette más állásom, szóval ez egy rizikós helyzet volt, de meghozta a gyümölcsét.
Elkészült végül a lemez, de utána ki segített a kezdőlépésekben?
Egyik barátnőm volt kezdetben a menedzserem, de aztán egyedül csináltam egy jó ideig…
Hogy kell ezt elképzelni? Írogattál az A38-nak meg az Akváriumnak, hogy helló, én vagyok a Szeder, jönnénk fellépni?
Amíg még úgymond senki vagy, nem voltak koncertjeid, addig elég nehéz. Nagyon nagy szerencsénk volt, mert talán attól is, hogy ilyen közösségi finanszírozással történt ez a dolog, sokan felfigyeltek rám, meg segítségeket ajánlottak. Megtaláltak a lehetőségek. Különböző magazinok írtak rólunk és a zenekarról cikket, az ilyen sajtóügyek megtaláltak maguktól. Aztán a Petőfi rádiónak elküldtük a Reggeli dalt, de elsőre visszadobták.
Volt valami konkrét indokuk?
Azt mondták, hogy nagyon tetszik nekik, de nem tudnak sajnos mit csinálni. Aztán megpróbáltuk még egyszer, hogy na, de légyszi, meg miért nem stb., aztán két nap múlva írt a Horváth Gergő, hogy „jövőhéten lenne a számpremier, akkor ugye be tud jönni a Szeder?” Én meg így: „Ööö…Jó, jó, jó, akkor megoldjuk gyorsan”. Épp a Balatonon voltam, de nyilván azonnal felutaztam.
Aztán lement a premier, de utána két hétig semmi. Már minden nap néztem a rádiót, hogy most akkor mi van, aztán amikor már elengedtem és nem hallgattam, akkor persze elkezdték játszani. Onnantól kezdve annak a számnak a sikere elég sok lehetőséget teremtett országos szinten.
Mikor volt az a pont, amikor elhitted, hogy ez az egész működhet?
Elég sok próbatétel, változás ért, de most már biztos vagyok abban, hogy ez működni fog. Igazából a Reggeli dal hozott egy nagyobb törést. Annak a számnak a sikerét nekem és a környezetemnek is fel kellett dolgoznia. A környezetem elkezdett megváltozni attól, hogy én sikeres lettem.
Mit gondolsz, miért volt nehéz elfogadniuk ezt?
Ez volt az első lépcsőfok ahhoz, hogy az álmaimat elérjem és ebből meg is éljek. Nekem az alap attitűdöm az, hogy segítsek másokon, meg inspiráljam őket, de azokat, akik még nagyon nem tartottak ott, kicsit frusztrálta az én sikerem. Talán – tévesen – kevesebbnek érezték magukat azáltal, hogy én sikereket értem el.
Sok zenekar küzd az elején a nagy fluktuációval, ami titeket is érintett. El tudsz árulni valamit abból, hogy nálatok miért alakult így?
Az elején Szeder zenekarnak akartam hívni a formációt, mert úgy gondoltam, túl egoista lenne, ha csak rólam szólna ez az egész. Eközben viszont az én dalaim szóltak, én raktam bele pénzt, vagyis az én projektem volt. Nem is várhattam el, hogy a sajátjukként tekintsenek rá. Sok beszélgetés, félreértés és tisztázás kellett ahhoz, hogy én ebbe beleálltam. Hogy én se várjak el olyan dolgot, amit nem lehet, meg ők is a helyén tudják kezelni a saját szerepüket. Munkaodaadásban és ego-ügyekben is. Most szerencsére olyan szinten megszilárdult ez a rendszer, hogy már egyedül is fel tudok lépni, duóban és, zenekarban is.
A saját munkámban is tapasztalom, hogy elég nehéz felállni egy-egy szöveg mögül, de én úgy képzelem el, hogy nálatok, a zenénél ez még kegyetlenebb lehet. Ti hogy kezelitek ezt, mikor van kész egy dal?
Hát igen, a határidő nagy úr. Így működik ez a szakma, ha van egy konkrét céldátum, akkor összekapja magát az ember és nagyon intenzíven tolja. Amúgy szokott lenni egy első határidő, de persze mindig sokkal később fejezzük be. A lemezbemutatók jelentik az igazi támpontot, azt jó nagy ráhagyással szervezzük, hogy ne legyen kapkodás, de aztán persze mindig sietés a vége.
Mondják is, hogy befejezni nem lehet egy számot csak abbahagyni.
Nektek, zenészeknek, abból a szempontból szerencsétek van, hogyha elkészül a dal, utána a koncerteken nem feltétlenül kell 100%-osan ragaszkodnotok hozzá.
Sőt, szerintem kell is kicsit változtatni! Viszont mégiscsak egy lemez lesz végül belőle, szóval lelkileg sem egy egyszerű folyamat, nekem nagyon nehéz volt továbblépni még a második lemeznél is. Sőt, ott görcsöltem rá igazán, hogy „úristen, ennek tökéletesnek kell lennie”. Én elég maximalista vagyok, de most már próbálom ennek az egészséges oldalát megtalálni.
Mit neveznél egészséges maximalizmusnak?
Nekem azt kellett megtanulnom, hogy be tudjam vállalni és el tudjam fogadni a tökéletlenséget. Mindent ezerszer átnéztem, mindig átgondoltam, hogy biztos nem lehet-e még jobban, vagy máshogy csinálni.
Ezt az egészségtelen maximalizmust te ismerted fel magadban? Volt rá valami stratégiád, hogyan változtass rajta?
Magamban felismertem, de igazából folyamatosan táncolok azon a bizonyos pengén, mert a maximalizmusnak van egy egészséges oldala is. Ez visz előre és késztet a fejlődésre. A Szél című számot például a klippremierre újraénekeltem, mert nem tetszett a vége. Ma már, ha észreveszem magamon, hogy nagyon begörcsölök, akkor igyekszem bevenni a leszarom tablettát.
Hogyan szoktál dalokat írni? Nap közben eszedbe jutnak dallamok, szófordulatok, aztán azokat valahogy feljegyzed? Gyűjtesz inspirációkat aztán összeültök és abból kijön valami?
Így. Egyébként még én sem értem nagyon, hogy hogyan. Összeülünk, hozom a dalt egy szál gitárral vagy szintivel (dalszöveggel, hozzájuk tartozó dallammal, akkordokkal), aztán mindenki belerakja a saját részét. Viszont most már az újabb dalokkal kicsit máshogy lesz, mert az új formációban Mihalik Ábel és Lee Olivér is rendelkezik produceri aggyal. Muszáj, hogy minél kevesebben találjuk ki az egészet, mert minél több ember dolgozik valamin, annál könnyebben tud káoszba fulladni.
Volt már olyan, hogy valamilyen szövegedhez egyszerűen nem lehetett zenét csinálni, vagy amikor elkészítettétek, úgy éreztétek, nem működik?
Én nagyon sokat írogatok, csak úgy, kedvtelésből is. Inkább irkálok, mint dallamokat gyűjtök. Persze egy-kettő sor van, ami már dallammal van a fejemben. Aránylag kevésből lesz azonnal dal, de az is előfordul, hogy előveszem őket évekkel később. Nagyon szeretek ömlesztve, szabadon írni, ami nem mindig dal-kompatibilis. Ilyenkor, hogyha valami nagyon megtetszik, abból próbálok írni egy rímesebb formát.
Mennyi ilyen ömlesztett szabadon írás után érzed úgy, hogy ebből új lemeznek kell születnie?
Nem tudom, folyamatok ezek is. Ezt általában belülről érzi az ember. A második lemez után nagyon rá voltam stresszelve az új számokra, közben még a francia lemezt is csináltuk, amin meg a régebbi számaim vannak, ezalatt a zenekar is változott… Annyira szét voltak forgácsolódva az energiáim, hogy nem tudtam ezzel haladni. Mostanra sikerült lenyugodnom, hogy azt mondjam, tök oké ez a helyzet, ha nem akarom ezt siettetni, hanem majd össze fog állni bennem és belülről fog jönni a késztetés, hogy mikor jöjjön a következő album.
Ennyi idő után már kicsit rutinosabb is az ember, de egyúttal a nyomás is nagyobb rajta. Kialakulnak prekoncepciók a közönség részéről, sőt még magammal szemben is, de ezeket le kell tudnom hámozni magamról, mert különben nem lesz jó a végeredmény.
Szinte nincs olyan ember, akiben ne lenne valamekkora stressz, lámpaláz, ha szerepelni kell. Neked mi segített ezen átlendülni?
A rutin az nagyon sokat segített meg az, hogy egyre jobban vagy magaddal. Szerintem mindenkinek, de főleg egy zenésznek nagyon fontosak az ilyen önismereti dolgok, munkák. Ha megtanulsz bízni magadban, megtanulod, hogyan vállald fel magad, ez az egész egyre egyszerűbb lesz.
Most már az van, hogy felmegyek egy színpadra és azt gondolom, hogy jó, ez az én helyem, király!
Sokan mondják, hogy csináld azt, amit szeretsz, és soha többé nem kell dolgoznod, de azt nem divatos említeni, hogy ez is munka, ebben is ki lehet égni. Ha nem figyel oda az ember, összemosódhatnak a határok a munka, a magánélet és a szabadidő között. Te tapasztaltál hasonlót?
Abszolút. Tavaly nyár után nekem volt is egy ilyen kiégésem. Egyrészt, már elég réginek éreztem a dalaimat, a zenekari felállás is folyamatosan változott, és összességében túl sok koncertet vállaltam. Ma már szerencsére jobban meghúzzuk a határokat. Elég tudatosan figyelem magam, meg ezeket a folyamatokat, hogy ezt elkerüljem. Fontos, hogy az embernek egészséges legyen a lelke és az élete is.
Konkrét rutin, kabala a koncertek előtt?
Kabala? 😀 <<rámutat a piros karkötőjére>>
Szóval ez az?
Igen. Szeretek lecsillapodni, egy kicsit egyedül lenni, végiggondolni, mi hogyan van. Ha sokan beszélnek hozzám a kezdés előtt, meg nagy a nyüzsgés, azt nem szeretem. Nagyobb koncertek előtt van sminkes, fodrász, az tök jó alkalom arra, hogy kicsit félálomban végig gondoljam, mit akarok majd mondani a közönségnek, mit szeretnék a koncerttől. Egyébként szeretek még szüttyögni a fontosabb koncertek előtt. Énekelgetek, rendbe rakom a gitárokat, kilakkozom a körmömet, satöbbi.
Honnan jött az ihlet, hogy francia lemezt is csinálj?
Mivel a kezdetektől fogva folyamatosan játszottunk francia számokat is, úgy éreztem, ezzel még tartozom a közönségemnek. Másrészt úgy gondolom, hogy ez mindenképp egy iszonyú jó nyitási lehetőség külföldre is. Amikor itt volt Zaz, küldtünk neki számokat, de végül hozott magának előzenekart. Most már valószínűleg máshogyan tekintene ránk, ha tudnánk küldeni neki egy teljes albumot.
Jól elnyúlt végül az album elkészítése, de cserébe minőségi is lett, tudtunk ezzel is szüttyögni. Ezzel együtt kicsit olyan érzésem is volt, hogy a régi számok kiadásával lezártam a múltat is.
Nevezhetjük egy titkos vágynak, hogy Zaz előtt énekelhess?
Persze! Az elég király lenne!
Címlapfotó: Nőiváz
