Körülbelül nyolcvan profi kerékpáros akasztotta szögre a cipőjét 2018-ban, közülük választottuk ki azt a tízet, akik talán a legnagyobb űrt hagyják maguk után a mezőnyben.
Giorgia Bronzini
Giorgia Bronzini a női kerékpársport elmúlt tíz évének egyik legnagyobb sprintere. Három világbajnoki címe mellett szakaszokat nyert a női Giro d’Italián, a La Route de France-on (2013-ban 8-ból 6 szakaszt vitt), a Katari Körversenyen és számos más női profi viadalon. 2004 óta nem telt el év Bronzini győzelem nélkül, a Procyclingstats gyűjtése szerint összesen 65 profi győzelemmel vonult vissza az olasz. Idéntől a Trek Factory Racing női csapatánál sportdirektori pozícióban kamatoztathatja tapasztalatát.
Julien Absalon
Habár a francia montis zseni már a szezon közepén abbahagyta, mindenképpen érdemes őt is megemlíteni. Absalon öt világbajnoki cím után súlyosbodó allergiája miatt döntött a visszavonulás mellett.
Bram Tankink
A holland kerékpáros sosem halmozta a győzelmeket (mindössze kettőt számlál, kevésbé neves profi versenyekről), de segítőként mindig számítottak rá csapatai. Öt évet húzott le a Quick-Stepnél és tízet a holland Lottónál és jogelődjeinél (Belkin, Blanco, Rabobank). Összesen 17 évet húzott le a profik között, pontosan ugyanennyi háromhetesen indult, emellett több mint 40 klasszikuson is segítette csapattársait. Tankink 40 évesen vonul vissza, a jövőben a Brightlands Chemelot Campus fenntarthatósági nagykövete lesz.
Mathew Hayman
Hayman kicsit kilóg a többiek közül, hiszen a többiekkel ellentétben még elindul az ausztrál nemzeti bajnokságokon és csak a Tour Down Under után int búcsút a pelotonnak. Hayman szintén inkább a segítők táborát erősítette, de 2016-ban összehozott egy briliáns szökést a Párizs-Roubaix klasszikuson, aminek végén mindenki meglepetésére nem csak hazaért csoportjával, de le is sprintelte a kockakövek egyik királyát, Tom Boonent.
Hayman más World Tour versenyt nem is nyert pályafutása alatt, de azért 40 klasszikuson és 11 háromhetesen elindították. Tíz évet húzott le a Rabobanknál, négy évig a Sky-nál is versenyzett, majd pályafutását 6 éves ciklussal, 40 évesen zárja majd a Mitchelton-Scottnál. Ahogy az gyakran lenni szokott, Hayman továbbra is a csapatnál marad, ahol egyelőre a vezetéssel közösen fogják kitalálni hogy mi lesz a feladata. Hayman néha beugrik majd a kísérőautóba sportdirektorkodni, mentorálja majd a fiatalokat és nagyköveti feladatokat is elláthat majd.
Filippo Pozzato
Pozzato egyike volt a legnagyobb olasz kerékpáros tehetségeknek a kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején. 1998-ban második lett a junior vb országúti mezőnyversenyén és harmadik az időfutamban, amit Fabian Cancellara nyert. Ezután kihagyta az U23-as lépcsőt és 2000-ben már a Mapei profi csapatánál versenyzett. Pozzato gyorsan fejlődött, 2003-ban már Tirreno Adriaticó szakaszt és összetettet nyert, egy évvel később pedig élete első Tour de France-án is összejött neki a szakaszsiker. Pozzato Boonen miatt kicsit hátrébb szorult a Mapei-nél annak ellenére, hogy 2006-ban megnyerte a Milánó-Sanremo klasszikust.
Pozzato később már nem igazán találta a helyét más csapatokban sem, a La Gazzetta dello Sportnak adott nyilatkozatában el is ismeri, hogy a Mapeinél érezte a legjobban magát. A kerékpársport egyik playboy-a az olasz lapnak nem rejtette véka alá a véleményét, amikor a visszavonulás okairól kérdezték: „Szerettem volna karrierem huszadik évében befejezni, de csak magas színvonalon. Ahhoz, hogy a legjobbadat nyújtsd, nagy motiváció kell. 2018-ban Kínában, Marokkóban és Koreában versenyezni jó tapasztalat volt, de nem az, amire versenyzőként vágyok”. Pozzato 37 évesen sem fog unatkozni, hiszen fiatalokat fog segíteni a kontinentális Beltrami-Tsa csapatban. Emellett luxusautószalont üzemeltet Monacóban és visszatér régi szenvedélyéhez a rollerhokihoz is.
Ready: Set: Go ? #maestro #hockey #hobby photo: @pocispix pic.twitter.com/pel8JBJ4vk
— Filippo Pozzato (@PippoPozzato) November 29, 2018
Franco Pellizotti
A visszavonuló olasz sztárok sorát a szőke fürtjeiről híres Pellizottival folytatjuk, aki főként a hegyekben volt erős. Már élete második Grand Tourján hozott egy harmadik helyet (2002 Giro), 2006-ban pedig összejött az első szakaszsiker is. Pellizotti a kétezres évek végén volt a legerősebb, a 2009-es Girón szakaszt nyert és második lett az összetettben. Pár hónappal később a Tour de France-on is remek formát mutatott, óriási fölénnyel nyerte a pöttyös trikót. Az eredményeit nem sokkal később azonban törölték doppingvétség miatt.
Pellizotti innentől kezdve már nem volt túlságosan sikeres, egyetlen győzelmét 2012-ben megszerzett olasz bajnoki címe jelenti. Öt évig volt a másodosztályú Androninál, hogy aztán a Bahrain-Meridánál (vélhetően jóbarátja, Vincenzo Nibali közbenjárásának köszönhetően) újból lehetőséget kapva az első osztályban, a csúcson fejezhesse be. Pellizotti 2019-ben is marad a Bahrain-Meridánál, sportdirektori szerepet szánnak neki.
Sylvain Chavanel
A franciák egyik nagy királya, a szökevénymester Chavanel is kiszáll 2018-ban. Chava főleg francia versenyeken villogott, azok legnagyobbikán, a Tour de France-on 18-szor indult és abból 16-ot be is fejezett. Sokaknak már ez a szám is letaglózó, de ezalatt megnyert három szakaszt és kétszer viselte a sárga trikót is.
Chavanel azonban mindig is sokoldalúságáról volt híres. Telente rendszeresen indult cyclocross versenyeken is, időnként a pályát sem vetette meg. Amellett, hogy kijárt neki a siker hazája nagy körversenyén, jól ment a klasszikusokon is. Sokak szerint 2011-ben csak egy taktikai hiba választotta el attól, hogy Flandriai Körversenyt nyerjen, ahol később 2012-ben és 2017-ben is a top 10-ben tudott végezni. Érdemes még kiemelni a 2013-as Milánó-Sanremón hozott negyedik helyét is, hiszen a havas körülmények között az is csoda volt, ha valaki végig ment, nemhogy a győztes csoportban végezni.
Chavanel egyelőre nem osztotta meg jövőbeni terveit a nyilvánossággal, közel a 40-hez örül, hogy végre a családjával töltheti az idejét.
Damiano Cunego
Az olasz triumvirátust a szöszivel, Damiano Cunegóval folytatjuk, aki csak azért nem fejezte be 2017-ben, mert azon a versenyen szerette volna abbahagyni pályafutását, ahol karrierje legnagyobb győzelmét aratta. Sajnos nem jött be, ugyanis csapatát nem hívták meg a Giro d’Italiára, ahol nagyon fiatalon, mindössze 23 évesen szerezte meg a rózsaszín trikót, ráadásul négy szakaszt meg is nyert. Cunego igazi háromhetes hegyimenő volt, 2006-ban övé lett a fehér trikó a Tour de France-on, de jól ment a dombosabb klasszikusokon is. Háromszor nyert a Lombardiai Körversenyen és megnyerte az Amstel Gold Race-t is, valamint többször zárt top 10-ben a Liège – Bastogne – Liège klasszikuson is.
Cunego pályafutása elég hasonló Pozzatóéhoz, hiszen szemtelenül fiatalon jöttek a sikerek (1999-ben junior vb-t nyert), majd szép lassan beleszürkült a mezőnybe. Cunego nem kevesebb mint 10 évet húzott le az egykori híres olasz elsőosztályú csapatnál, a Lamprénél, mire megunták az eredménytelenséget és a másodosztályú Nippo – Vini Fantini csapatba szerződött. Cunego kerékpáredzőnek tanult szabadidejében, úgyhogy valószínűleg marad a sport közelében.
Igor Antón
Igor Antónról a legtöbb kerékpárrajongónak valószínűleg a 2010-es Vuelta ugrik be, amit két szakaszgyőzelem és 45 másodperces előnnyel az összetett élén adott fel. A 14. szakaszból már csak 6,6 kilométer volt hátra, amikor csapattársával együtt elestek és Antón könyéktörés miatt nem tudta folytatni.
Antón már akkor sem volt nyeretlen, 2006-ban pont a Vueltán robbant be egy szakaszgyőzelemmel. A hatalmas bukás után a brutális, 2011-es Girón nyert szakaszt még hozzá nem is akármilyen hegyen, a Zoncolanon.
Antón akkor már a dobogón állt az összetettben is, de sajnos másnap 8 percet bukott, így végül ismét elmaradt a várt áttörés. Később a Vueltán sem jött össze a piros trikó, de egy újabb szakaszsikernek azért örülhetett. Összesen 21 alkalommal indult GT-n, ötször adta fel és kétszer végzett a top 10-ben. Azt egyelőre nem árulta el, mihez kezd élete új szakaszában.
Simon Gerrans
Gerrans egyike azon kevés versenyzőknek, akik karrierjük csúcsára azután értek fel, hogy elhagyták a Sky csapatát. Gerrans ugyan már korai éveiben nyeregetett versenyeket (nem is akármilyeneket, a Girón a Touron és a Vueltán is vitt egy-egy szakaszt), az igazi sikerszéria hazája csapatában, a GreenEDGE színeiben jött el számára 2012-ben.
Kezdésnek megnyerte hazája országúti bajnokságát, majd a Tour Down Under összetettjében sem talált legyőzőre. Taktikai érzékét kihasználva tavasszal élete első monumentumát is megnyerte, a Milánó-Sanremón Fabian Cancellarát és Vincenzo Nibalit kerülte le a győzelemért.
Abban az évben még a Québeci Nagydíjat is megnyerte, 2013-ban meg ott folytatta, ahol abbahagyta. Szakaszgyőzelmek a TDU-n, a Baszk és a Katalán Körön, majd a Tour de France is, ahol két napig a sárga trikót is hordhatta. Pályafutása csúcsán, 2014-ben újra megnyerte hazája bajnokságát és a TDU-t. Gerrans ebben az évben olyat csinált, amit akkoriban nem sokan mondhattak el magukról: egy dombos klasszikuson lesprintelte Valverdét a győzelemért (Liège – Bastogne – Liège). Az ausztrál abban az évben még további két klasszikust nyert Kanadában és második lett a világbajnokságon.
Gerransnek a rózsaszín trikóból is kijárt egy nap, hiszen 2015-ben csapatával nyerték a nyitó időfutamot. Ezután ugyan még jól szerepelt 2016-ban a TDU-n, hisz két szakaszt és az összetettet is nyerte, de hamar kiderült, hogy túl van pályafutása csúcsán. Simon Gerrans búcsúlevelében hangsúlyozta, hogy nem vonul vissza, inkább új kihívások felé néz. Nem rég derült ki, hogy a Goldman Sachs kifejezetten sportolóknak szánt gyakornoki programjában fog részt venni.
