Capriolo: emberi, igazodik az igényekhez és még a finnek is szeretik

Az immár több, mint negyedszázados Capriolo márka ugyan hazánkban is elérhető pár éve, de magyarországi ismertsége még elmarad a nemzetközi hírnevétől. Ezt jól mutatja, hogy például Finnországban minden tizedik bringás Capriolo bringát hajt. Márpedig, ha egy ilyen bringásnemzet, mint a finnek, elégedettek valamivel, az nem lehet rossz! ? Arról már korábban mi is írtunk, hogy a finneknél annyira népszerű közlekedési forma a kerékpározás, hogy még hóban és mínuszokban is tekernek. Azonban nem csupán ebben az északi országban népszerű a Capriolo márka, hiszen már a világ több, mint 20 országában forgalmazzák kerékpárjaikat.

Hirdetés

A finn szál mellett erős magyar vonatkozása is van a Capriolonak. Az 1996-ban alapított cég a vajdasági Topolyában üzemel és több mint 200, zömmel magyar nemzetiségű dolgozónak biztosít munkát és megélhetést.

A cég 2008 óta már többféle elektromos kerékpárt is gyárt, ezek közül két típust már mi is megelégedéssel teszteltünk, melyekről ITT olvashatsz. Az e-bringák gyártása komplex feladat. Erre az üzemben saját gyártósort hoztak létre, amin nagyjából 2 óra alatt készül el egy e-bike. Egy hagyományos monti összeszereléséhez 3 perc is elég. Persze nemcsak összeszerelésről beszélünk a vajdasági bringagyárban. Saját festő és kerékgyártóüzemmel is rendelkeznek, a minőséget pedig a saját tesztlabor szavatolja.

A felhasználói igényekhez igazodva, a Capriolo létrehozta a C PRO termékvonalát, mely igazából a Capriolo Professional kifejezés rövidítése. A C PRO a Capriolo márka prémium kerékpárjait fémjelzi. Az eredeti Capriolo termékekhez képest ez egy magasabb minőséget képvisel, de nem a high-end gyártókkal kíván versenyezni. A kerékpárosok számára jó hír, hogy a hazai forgalmazó szorosan együttműködik a termékek megtervezésében a gyártóval, így beleszólásuk van a designba, de még a színválasztékba is. Fontosak számukra a visszajelzések és ily módon is igyekeznek a legjobb szolgáltatást nyújtani a vásárlóknak. A C PRO montiját mi is elvittük egy tesztre, a tapasztalatainkat pedig meg is osztottuk veletek.

A Belo Bike, a C PRO hazai forgalmazója a fenntarthatósági törekvések egyik alaprugójának tartja a kerékpáros közlekedést, szlogenjük is erről szól: Ride the future together! Ezért minden eszközzel segítik azokat, aki még kerékpár vásárlás előtt állnak és minden segítséget megadnak a hozzájuk forduló kerékpárosoknak is. Nem véletlen az üzlet elhelyezkedése sem, Biatorbágyon nyílt a bolt – közvetlenül a Budapest-Balaton kerékpárút szomszédságában.

Emberközpontú, lelkes hozzáállásukat bárki megtapasztalhatja, aki belép az üzletbe. Mindenkivel alaposan elbeszélgetnek, és az igényeik alapján a számukra legmegfelelőbb megoldással szolgálnak. Nem csupán eladnak, kérdésekre válaszolnak és problémákat oldanak meg – jó érzés ide betérni. Az az alaposság jellemző rájuk, ami a kinti gyártásra is – hiszen minden elkészült kerékpárt a saját tesztlaborjukban ellenőriznek.

A cikk a Belo Bike segítségével és támogatásával készült. A Belo Bike üzletét Biatorbágyon a bringa út mellett a Bia korzó 1. emeletén találod, vagy a www.belobike.hu-n.

Hirdetés
Itt olyan írásokat olvashatsz, amelyek a Flowcycle többi cikkeihez hasonlóan érdekesek és hasznosak, de elkészítésüket egy külső cég támogatta.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet