Te is kipróbáltál már számtalan kerékpáros útvonaltervező applikációt, de még egyik sem vált be igazán? Nos, van egy új tippünk, ami meglehet, hogy még a te tetszésedet is el fogja nyerni.

Infinety hirdetés

Bike Citizens néven fut az a kerékpáros útvonaltervező alkalmazás, amit elsősorban városi utakra terveztek, és ami így ma már több mint 450 európai városban segíti a bringások megfelelő navigálását. A Bike Citizens sem hibátlan, de a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően számos díjat zsebelt be:

  • VCÖ Mobilitätspreis 2015
  • Eurobike Award 2015
  • Apps for Europe Award 2014
  • ISPO Bike 2013 – Brand New Award

2017 legjobb bringás applikációi

Az alkalmazás sajátosságai közé tartozik, hogy

  • tartalmaz egy kerékpáros utakra optimalizált térképet (a budapesti térképet ezen a linken tudod kipróbálni),
  • képes az utazások rögzítésére és megjelenítésére, beleértve a ciklusidőt és a távolságot,
  • kitudja számítani az általa legjobbnak vélt útvonalat,
    – amit meghatározhatunk személyre szabottan is, például az alapján, hogy éppen körülbelül hány perc alatt szeretnénk eljutni A pontból B pontba,
    – de akár a kerékpárunk típusát figyelembe véve is képes felvázolni a legmegfelelőbbnek vélt irányt, tehát ha mondjuk országúti kerékpárral tervezünk menni, akkor elkerülhetővé válhatnak a villamossínekkel vagy macskakövekkel ellátott utak,
  • illetve a kerékpárutak mellett a mellékutcákat, kisebb forgalmú utakat is preferálja,
  • képes navigálni a kerékpáros útját, megjeleníti a sebességet és a hátralévő időt, valamint a távolságot,
  • a térkép, illetve a navigálás offline módban is elérhető. Ehhez fizetnünk kell, vagy vállalni, hogy száz kilométert megteszünk az adott városban.
  • rövidtávú kerékpározások mellett, akár túráknál is igénybe vehető.

Hogy az alkalmazást okos telefonon keresztül a kerékpárra rögzítve is használni tudják a felhasználók, a tervezők létrehoztak külön egy olyan mobiltartót, amit minden kormánytípusra fel lehet rögzíteni. Ezt az eszközt Finn névre keresztelték, használatát pedig a következő videóban prezentálják:

Máskülönben a Bike Citizens az OpenStreetMap (OSM) adatai alapján készült, ami egy csoportmunkán alapuló térkép. Tehát azt, hogy milyen tapasztalatokat szereztünk egyes kerékpáros utakról, akár másokkal is megoszthatjuk, hogy ezzel is hozzájáruljunk a megfelelő kerékpáros infrastruktúra kialakításához. Az alkalmazás iOS és Android rendszeren is elérhető.

Források: bikecitizens.netplay.google.com

Borítókép: bikecitizens.net

Infinety hirdetés




Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet

2 × 4 =