Hirdetés

Szépen átrendeződött az összetett az időfutamon, de a rózsaszín trikó sorsa továbbra is ingatag.

 

A 2018-as Olasz Körverseny hosszabb időfutamán ezúttal 34,5 kilométert kellett tekerni az óra ellen. A szél ezúttal is kulcsfontosságú volt a végeredmény szempontjából, de összességében elmondhatjuk, hogy túl nagy meglepetések nem történtek.

A háromszoros világbajnok Tony Martin (Katusha) ment korán egy igen kemény időt, a német órákig csak leste, vajon elég lesz-e 40:14-es idő a szakaszgyőzelemhez.

Fabio Aru (UAE Team Emirates) idejénél már ingathatta a fejét, hiszen az olasz bajnok csak 23 másodpercet kapott tőle. Később kiderült, hogy Aru nem csak magához képest ment nagyon jót, hiszen időeredményével a hatodik helyet szerezte meg.

Ha Aru felől nézzük, önmagához képest némileg alulteljesített Christopher Froome (Team Sky), aki csak két másodperccel ment jobbat az olasznál, viszont még így is három helyet lépett előre az összetettben, még a dobogó is összejöhet neki. Domenico Pozzovivo (Bahrain Merida) a szokásos összevissza stílusában rakta végig a távot és bár több mint két percet kapott a későbbi győztestől, így is megtartotta összetett beli harmadik helyét. Lopez, Carapaz és Pinot jártak igazán pórul, akik három perc körüli hátrányt tekertek össze maguknak.

A nagy kérdés persze az volt, hogy mennyit tarthat meg Simon Yates (Mitchelton-Scott) Tom Dumoulinnel (Team Sunweb) szembeni előnyéből. Az időfutam világbajnok remek időt ment, több, mint egy percet adott a rózsaszín trikósnak. Yates előnye így 56 másodpercre csökkent, ami nem kevés a korábban a hegyekben nyújtott teljesítményét nézve, de a Giro legdurvább hegyi szakaszai még hátra vannak.

A szakaszt végül Rohan Dennis (BMC) nyerte, aki 14 másodpercet Tony Martinra, és ráadásként még öt helyet javítva az összetett hatodik helyére lépett előre.

Frissítés: Fabio Aru 20 másodperces büntetést kapott, mivel beállt egy rendőrmotoros szélárnyékába. A versenybírók 2-2 percre büntették Aru csapattársait, Valerio Contit és Diego Ulissit is, szintén tiltott stéherezésért. Bőkezűen szórták a büntetéseket, mert maradt még 30-30 másodperc Ben Hermans-nak (Israel Cycling Academy), Mads Pedersennek (Trek-Segafredo) és Remi Cavagnának (Quick-Step Floors) is. Az eredménylistában már az új idők szerepelnek.

A 2018-as Giro d’Italia 16. szakaszának végeredménye és az összetett állása:

Városi csajos bringák, retro férfi városi kerékpárok a Biondo Bike-nál (x)


Kövesd velünk a 101. Giro d’Italia történéseit! Mentsd el flowcycle.hu/giro-2018 oldalt és nem maradsz le a legfrissebb infókról!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet