Három magyar versenyző, Szalontay Sándor, Lovassy Krisztián és Filutás Viktor szerepel a ma kezdődő pályakerékpáros világbajnokságon a lengyelországi Pruszkówban.

Hirdetés

Lovassy csütörtökön a 15 kilométeres scratch-ben áll először rajthoz. 2017-ben a berlini kontinensviadalon ezüstérmet nyert ebben a számban, amely egyéni futam, a helyezéseket az utolsó sprint és a lekörözések száma dönti el. Az MTI megkeresésére a magyar szövetség (MKSZ) top 10-es helyezést fogalmazott meg célkitűzésként.
A BVSC-Zugló 30 esztendős versenyzője szombaton a négy versenyszámot magában foglaló omniumban is érdekelt lesz, ha az olimpiai számban a 15. hely körül végez, az már jó eredmény lenne számára – az MKSZ szerint.
Szintén szombaton kezdődik majd a férfiak sprintversenye is, ebben lesz érdekelt a 28 éves Szalontay. A VeloClass Velence kerekese számára a legjobb 16-ba kerülés a cél.
A 22 éves Filutás elsőéves a felnőttek között, s ezúttal a pénteki 40 kilométeres pontversenyben áll rajthoz. A BVSC-s kerekes számára az első húszba jutás már kiváló eredmény lenne.

Címlapfotó: Bringasport.hu

Hirdetés

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet