Miért biciklizik valaki Vlagyivosztokból Lisszabonba, elmondhatatlan nehézségeket és veszélyeket vállalva? Nos, ő nem is bringás, a kerékpár csak helyváltoztatási eszköze, jószolgálati útján.

Infinety hirdetés

A grúz követségre igyekszem bringával, interjúalanyommal találkozni, de már a Szilágyi Erzsébet fasoron összeakadunk, rögtön készül pár közös fotó, aztán továbbiak a grúz nemzeti eposz költőjének, Sota Rusztavelinek az emlékműve előtt. Ő minimális angoltudását szedi elő, én a még annál is gyengébb oroszomat csillantom meg. Szerencsére, miután megteáztunk a követtel, egy angolul beszélő munkatárs hidalja át a nehézségeket.

Flowcycle: Honnan jössz, hová tartasz?

Nodar Beridze: Most éppen Vlagyivosztokból Lisszabonba.

F: Honnan jött e nem mindennapi túra gondolata?

NB: Jumber Lezhava (ejtsd: dzsumber lezsava), a 14 Guinness-rekordot felállító grúz sportember menedzsere voltam, aki például 285 ezer kilométert kerékpározott 3573 nap alatt, hat kontinensen, fekvőtámaszból 157-et nyomott egy perc alatt, 24 óra alatt 44.141-et. 75 évesen halt meg, három éve. Nem hírnévért érte el eredményeit, hanem hogy példát mutasson, és utazásai alatt az emberek közötti megértést szolgálta. Az ő példáját követem, az ő művét folytatom. Akkoriban tört ki a háború Ukrajnában. Bejártam az országot „Békét mindenkinek!” jelszavammal.

F: Tapasztalt ultrabringás voltál?

NB: Egyáltalán nem, sőt alig tudtam biciklizni! Eleinte mindenem fájt, nem volt vicces, de aztán hozzáedződtem, volt rá két és fél hónapom, ötezer kilométerem. Mégsem tartom magam bringásnak. Nekem a kerékpár csak közlekedési eszköz, hogy országról-országra, városról-városra járjak, emberekkel találkozzam. 2016-ban Tbilisziből Almatiba pedáloztam el, aztán Fehéroroszországba.

F: Egész jól belejöttél. Most honnan hová?

NB: Harminc országon utazom át, Vlagyivosztoktól Lisszabonig, majd negyvenezer kilométer és 850 nap után Tbilisziben ér véget a túra, május 26.-án, Grúzia függetlenségének százéves jubileumán. Útközben voltam az asztanai EXPO-2017 világkiállítás grúz pavilonjában, megismertem a kazahok vendégszeretetét és kedvességét.

F: Támogat valamilyen szervezet, vannak szponzoraid?

NB: Semmiféle ilyen segítséget nem kapok, de kézről-kézre adnak az emberek. Budapesten például Révész Máriusz szállóvendége voltam, akivel Egerben ismerkedtem meg – az ottaniak is nagyszerűen felkaroltak,

Fitala Csaba már több mint ismerős, a barátom!

Egerben
F: Nagyon kevés pakkot látok a bringádon. Előreküldöd a holmid egy részét?

NB: Nem, ennyi az egész, tíz kiló. Sátram, tábori felszerelésem nincs.

Volt, hogy Szibériában mínusz 37 fokra süllyedt a hőmérséklet, de kibírtam.

F: Nem hiányzik a család, a kislányod?

NB: De igen! Két-három havonta találkozunk.

F: Milyen ügyeket képviselsz?

NB: A „Béke útján” járva tapasztalom és erősítem az együttérzést. Azon dolgozom, hogy legyenek humánusabbak az emberek egymáshoz, támogassák a másikat. Terjesztem a toleranciát, ez a misszióm. És persze felmutatom az egészséges, sportos életmódot, propagálom a környezet tiszteletét, védelmét. Takarító akciókat szervezek természeti környezetekben. Nagyon fontos, hogy Ukrajnában járva tudomást szereztem az orosz tévé  “Жди Меня (Várj rám)” műsoráról, amelynek célja összehozni egymástól elszakadt személyeket, családtagokat. Ennek képviselője vagyok tíz országban, már megtaláltunk nyolcszáz embert.

Mindenütt felkutatom a grúz diaszpórát – odahaza négymillió grúz él, külföldön egymillió, helyzetünk hasonlít a magyarokéhoz.

A Cyclo-cross OB-n
F: Az idei után tervezel további utazást?

NB: Igen! Augusztusban indulok Tbilisziből Pekingbe, utána Vlagyivosztok, Asztana, Moszka, Kiev, Budapest, Lisszabon jön megint, két évig tart majd, de ami a legfontosabb, szeretném, ha közben minél többen csatlakozzanak hozzám, akármekkora távra, akár csak néhány kilométerre is.

F: Mit üzensz a Flowcycle olvasóinak?

NB: Ha van akarat, semmi sem lehetetlen. Mindenki csináljon valamit a saját ötlete szerint, és fokozatosan jobbá válik a világ.

F: Amikor a következő utadon átszeled Magyarországot, szólj előre, hogy csatlakozhassunk!

NB: Úgy lesz, máris része vagy a mozgalmamnak!

Névjegy

Nodar Beridze grúz állampolgár, 47 éves, volt birkózó (82 kg).
Nős, egy hétéves kislány édesapja.
Lakóhelye Tbiliszi.
email-címe varjano@gmail.com
Telefonszáma +995557677977
Követhető: Facebook, Instagram

Infinety hirdetés




2 hozzászólás

  1. Szia Pupu! Én már tekertem -27 fokban. Békéscsabára jártam tanfolyamra. Mivel elhanyagolható a helyi buszközlekedés, így minden nap biciklivel mentem be Orosháza-Rákóczitelepről a vasútállomásra, ami kb 5km-re van a lakásomtól. Egyik nap a szokásosnál is sokkal cudarabb volt a hideg. 2 kesztyű, 2 sál, 3 pulóver, 3 nadrág, és olyan kabát, hogy -5 fok felett leizzadok benne 1 pulóverben is a biciklin. És fáztam, de rohadtul! Békéscsabán, a tanfolyam előtt, vetkőzés közben hallgatom a rádiót: Orosháza határában ma hajnalban rekord hideget mértek, -27,* fokot (a pontos értékre nem emlékszem). Na, mondom, akkor már tudom, miért fáztam! 😀

  2. Mengyán, nagyra becsüllek! Persze hős egy Nodar Beridze, aki önként vállal nehézségeket egy nemes célért, de nekem hős minden gyerek és felnőtt, aki telente azért biciklizik csikorgó hidegben, hogy odaérjen iskolába, munkahelyre. Nem egyszer vagy kétszer, amivel el lehet dicsekedni, hanem éveken át. Arra is gondolni lehet ezzel kapcsolatban, hogy mennyire elpuhultunk, akár csak az utóbbi száz évben is. Gyerekkoromban még természetes volt, hogy falusi gyerekek a komoly fagyokig mezítláb jártak, parasztemberek kesztyű nélkül hajtották a szekeret, mi meg polár cuccokban didergünk. További jó egészséget, edzettséget és minden jót kívánok!
    Pupu

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet

2 × 1 =