Annyiszor reptették már versenyzők, hogy ez kezd gyanússá válni.

Hirdetés

Az elmúlt öt napban rendezték az év második World Tour kategóriás országúti többnapos profi kerékpárversenyét, az Abu Dhabi Tourt, ahol az egyik legnagyobb esélyesnek Tom Dumoulint (Sunweb) tartották. A 2017-es Giro d’Italia győztesét azonban folyamatosan technikai problémák hátráltatták.

Az időfutamon először mutatta meg világbajnoki szerelését, és jó esélye volt arra is, hogy átvegye a vezetést az összetettben, csakhogy problémák akadtak a kerékpár hátsó váltójával, így rengeteg időt veszített. Ekkor még a biciklit a legnagyobb tisztelettel támasztotta le az úton.

Egy nappal később a Giant már rosszabbul járt, Dumoulin hisztérikus dühében földhöz vágta a bringát, hiszen utolsó esélye is elszállt egy jó szereplésre.

Nem ez volt az első alkalom, hogy a csapatnál repkedtek a Giant bringák. A 2014-es Tirreno-Adriaticón Marcel Kittel vágta földhöz a bringáját, miután sikeresen megúszott egy bukást, azonban a hajrába már nem szólhatott bele.

Visszatérve az Abu Dhabi Tourra, a verseny másik érdekessége a Velon csoport által közzétett új, 360 fokos kamerafelvételek voltak.

A versenyt végül szakaszgyőzelemmel ki más, mint Alejandro Valverde (Movistar) nyerte Wilco Kelderman (Sunweb) és Miguel Angel Lopez (Astana) előtt.

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet