Velencei-tó, Balaton – a két talán legnépszerűbb bringás célpont mellett a Tisza-tó sok turista számára fel sem merül, hiszen az ország közepéből valamelyest körülményesebb oda a lejutás. Pedig nagyon is megéri a plusz energiabefektetést, hiszen olyan rejtett kincsekre lelhetünk, amikhez hasonlókkal a két népszerű hely egyszerűen nem rendelkezik: nyugalmat, csendet, igazi érintetlen természetközeliséget találunk a Tisza-tónál. Mik azok a programok, látnivalók, amiket semmiképpen sem szabad kihagynod a bringázás mellett?

Hirdetés

Kerékpározás a Tisza-tó körül

Tisza-híd

Triviális, mégis muszáj megemlítenünk a bringázást. Nem csak azért, mert a tó körüli 70 kilométeres aszfalton végig biztonságos kerékpárúton haladhatsz, hanem azért is, mert sok helyszínt egyszerűen bringával tudsz a legkönnyebben és leggyorsabban megközelíteni. Ide kattintva megnézheted, milyen bringával körbetekerni a tavat, itt pedig az új kerékpáros hidakról olvashatsz részletesebben. A kör teljesen sík, teli van éttermekkel és strandokkal, így talán a legideálisabb bringatúra-helyszín kezdőknek, családoknak.

Zárt bringás pálya Magyarországon?

Tisza-tavi Ökocentrum

Ha Tisza-tó, akkor nem hagyhatod ki Európa legnagyobb édesvízi akváriumát, a poroszlói ökocentrumot. A kerékpárút tőszomszédságában lévő építményt nehéz eltéveszteni, jellegzetes tornyait messziről látod majd. Az ökocentrum óriási, 735 ezer literes akváriumában szinte a teljes hazai vízi világot megismerheted, köztük a ma már súlyosan veszélyeztetett státuszú, akár több mint 100 évig is elélő, óriási Vizákat is megnézheted. Az ökocentrum igazán sokoldalú létesítmény, hiszen akváriumai és terráriumai mellett van 3D-s mozija, étterme, játszóháza is, sőt, a tornyai egyfajta kilátóként is funkcionálnak.

Az épület telis-tele van állandó kiállításokkal, ahol a Tisza-tó keletkezését és élővilágát interaktív módon ismerheted meg. A főépület környéke is rengeteg érdekességgel szolgál. Óriási kertje vízi játszóteret rejt, de madarászházat, pelikánokat fogadó tavat, állatsimogatót, rókákat és más fajokat is megnézhetsz a környéken. Az ökocentrum programjai simán elvisznek egy délelőttöt, főleg, ha bejelentkezel a csónakos túrákra is.

Csónakos túrák az ökocentrumnál

Nincs igazi Tisza-tavi élmény, valamilyen hajós kaland nélkül. Ezt sok helyütt megteheted a környéken, de talán a legegyszerűbb dolgod akkor van, ha hajós jegyet vásárolsz az ökocentrumnál. Itt két lehetőséged van. Tizedmagaddal elmehetsz egy körülbelül háromnegyedórás, idegenvezetős túrára, ahol testközelből ismerheted meg a Tisza élővilágát.

Ha bátrabb vagy, ugyanitt kibérelhetsz egy motorcsónakot is, így arra mész, amerre csak szeretnél. Ha ennyire azért nem eresztenéd el a gyeplőt, akkor sincs baj, hiszen a szervezők adnak egy GPS-t is, amelyen 12 útvonal közül választhatsz a 2,7 kilométeres, 40 percestől, a 24 kilométeres, 4 órásig. A hajóbérlésről bővebben ide kattintva olvashatsz.

Tisza-tavi vízisétány

Még mindig közel az ökocentrumhoz van egy nádasokból és más vízi növényekből kialakult szigetszerűség, amit 1500 méternyi pallóúttal alakítottak a közönség számára is látogathatóvá. A különleges sétány egyben tanösvény is, csúcsán egy kilátó lesz a jutalmad. A vízi sétányt meglátogathatod az ökocentrumból bérelhető hajóddal, de mivel a hajóúttal együtt 1,5-2 órás programról van szó, érdemesebb ellátogatnod a poroszlói Fűzfa Pihenőparkba, ahol óránként indulnak hajójáratok a vízisétányhoz. A hajó ára felnőtteknek 1500 Ft, 3 év feletti gyerekeknek 1000 Ft, fizetni csak készpénzzel tudsz.

Nyaralóhajózás

Családdal, baráti társasággal igazán különleges programot rakhatsz össze, ha lefoglaltok egy nyaralóhajót. Ne ijedj meg, a hajókhoz méretük ellenére nincs szükség hajózási tapasztalatra vagy jogosítványra, a bérlés megkezdésekor kapsz egy gyorstalpalót és már tiéd is a terep. A program a Tisza-tavi kerékpáros hidak átadásával együtt 2020 júniusában indult, 4+2, 6+2 és 8+2 személyes hajókat lehet bérelni legalább két, de akár hét napra is.

A Tisza-tavon Kiskörénél van a hajók bázisa, innen észak felé akár a tiszalöki vízlépcsőig is elmehettek. Méretükből adódóan a Tisza legzegzugosabb részeit nem ezekkel a hajókkal fogod felfedezni, de van bennük minden, ami egy modern lakóautóban: tűzhely, hűtő, zuhany és kényelmes ágyak – vagyis minden adott a pihentető nyaralásra. További infó és foglalás a www.nyaralohajozas.hu oldalon.

Tiszavirág (Öreg pákász) Tanösvény

A Tisza-tó egyik legelvarázsoltabb szigetére ismét csak egy kishajóval kell átkelni. A tiszaörvényi Szabics kempingről visznek át, de már az indulás előtt jelzi a pénztáros, hogy fújd be magad szúnyogriasztóval – ez azért jelent valamit. Tényleg nagyon durva szúnyoginvázió van, csak alapos befújással élvezhető a négy kilométeres túra, de akkor nagyon. Alig nyolcszáz méter séta után egy sor ágaskodó gumicsizmát fogsz látni, amelyeket nem véletlenül helyeztek ki. A továbbiakban pallókkal kirakott lápon vezet majd az utad, tavaszi-őszi időben néhol simán sípcsontig kell majd gázolnod a dágványban. Így leírva nem tűnik annyira szexi programnak, de hidd el, olyan látványban lesz részed, hogy megéri a sárban cuppogást. Nyáron pedig az sem kizárt, hogy száraz körülmények fogadnak.

Külön érdekesség, hogy az egyes belső szigetekre drótkötélre rögzített csónakokkal kell áthúznod magad. Így rögtön bele is képzelheted magad a pákászok életébe is, akiknek a tevékenységét szintén bemutatja ez a tanösvény. A túra csúcspontja a fekete színű Göbe-tó, amit a partra kihelyezett csónakokkal szabadon felfedezhetsz, de van a közelben egy kilátó is. A programra simán elmegy két óra, de a hazajutás nyitvatartási időn belül egészen könnyű – csak át kell integetni a Szabics kempinghez és már jönnek is érted a csónakkal.

Igazi csónakos programok: Madárrezervátum és az Óhalász

Szintén a Szabics kempingtől (de akár startolhatsz Tiszafüredről is, vagy máshonnan bérelt kenuval) indul a túra a Tiszavalki-medencében található Madárrezervátumba. A morotvás környék az Unesco Világörökség része, egyedülállóan színes és gazdag madárparadicsomba látogathatsz el akár túravezetővel.

Ugyanilyen, vagy ha lehet még eldugottabb része a Tisza-tónak az Óhalász-holtág, ami a tó közepén egy patkó alakú képződmény. Ide már belsőégésű motorral hajtott csónakkal be sem engednek, így szinte biztos lehetsz benne, hogy túl sok emberrel nem fogsz találkozni. A világtól elvonulni vágyóknak kötelező program.

Strandolás

Homokos part Sarudon

Ha kibéreltél valamilyen vízi járművet, lényegében bárhol strandolhatsz, de a part közelében is rengeteg fürdőhelyet alakítottak ki, amiket mind-mind érint a kerékpárút is. Közülük az egyik legnépszerűbb az abádszalóki strand, ahol két csúszdát is kialakítottak. Lényegében minden vízisportot kipróbálhatsz itt, a jet-skitől a wakeboardon keresztül egészen a SUP-ig. Választék azért bőven van Abádszalókon kívül is, hiszen például Sarudon általában jóval kevesebben vannak és ott homokos partszakasz és vízijátszótér is van.

Kiskörei vízerőmű és hallépcső

Bringával lehetetlen eltéveszteni a Kiskörei vízerőmű műtárgyait, amik önmagukban érdekes látványt nyújtanak. Az erőmű belsejébe látogatói csoportok indulnak, amelyre e-mailben jelentkezhetsz ide kattintva. Ha már erre jársz, érdemes a gátról lehajtva megnézned a vízlépcsőt is, amely Európa a legnagyobb halfolyosója. A 2014-ben elkészült létesítmény segítségével folyamatos az ökológiai kapcsolat a Tisza folyó két szakasza és a Tisza-tó között.

+ 1 – Néhány rejtett kincs a Tisza-tó környékéről

Szent-Móric-kápolna

Itt már egy kicsit délebbre kell vonulni a Tisza-tótól, de az abádszalóki strandtól mindössze 10 kilométernyi bringázásra egy igazán különleges építményt találsz. A semmi közepére, egy kunhalomra húztak fel egy csinos kis templomot. A XIX. században épített Szent-Móric-kápolna története már önmagában is érdekes, hiszen építtetője egy a máltai lovagrendbe is beletartozó magyar gróf, Nemes Vince építtette, hogy a közeli majorságában dolgozóknak a vasárnapi Istentiszteletre ne kelljen annyit gyalogolniuk a viszonylag messze található Kunhegyesre vagy Abádszalókra.

Pallóút Tiszaderzs és Tiszaszőlős határában

Az a legjobb a Tisza-tó körüli kerékpárútnak, hogy rengeteg olyan helyet fedezhetsz fel, amit tényleg csak akkor veszel észre, ha arra bringázol, hiszen a közutak sokszor elég nagy ívben elkerülik a gátat. Ilyen a Tiszaderzs és Tiszaszőlős határában fekvő pallóút is, amit alapvetően a horgászoknak alakítottak ki, de bárki számára szabadon végig sétálható. A többszáz falécből kialakított vízi sétány igazán különleges, eldugott gyöngyszeme a Tisza-tónak. A hely koordinátáit ide kattintva találod.

Lehagytunk valamit a listáról? Esetleg személyes történet fűz valamelyikhez? Írd meg nekünk kommentben!

Tématámogatás: Készült az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ és az aktivmagyarorszag.hu ajánlásával.

Hirdetés
Itt olyan írásokat olvashatsz, amelyek a Flowcycle többi cikkeihez hasonlóan érdekesek és hasznosak, de elkészítésüket egy külső cég támogatta.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet