Már régóta egyik első túratervezési szempontom, hogy ne legyen tömegturizmus a felkeresni szándékozott vidéken. Persze az engem vonzó táj másoknak is tetszik, de azért meg lehet találni a kívánt csendet és békességet. Nagyképes cikk, olvasásához ajánlott az F11 billentyű lenyomása (teljes képernyős mód) és egy pohár ital.

Észak-kelet Lengyelország a nagy erdők és tiszta vizű tavak, folyók földje. A fenyvesen átvezető úton tábla figyelmeztet: vigyázz, jávorszarvasok, hódok, farkasok, sőt néhol bölények, medvék és hiúzok élnek errefelé!

Vigyázz, jávorszarvas-veszély! Egyet sem láttunk…

Ám csak annyira vadon a táj, amennyire nekünk, denaturált városiaknak éppen megfelel, nem túl nagy távolságonként lehet hideg sört és finom ennivalót kapni. Ennyi már bőven elég lenne csáberőnek, de még ráerősített, hogy a Narew, a Krutyna és a Czarna Hancza folyókon kenuzva már rég megismertem és megszerettem a környéket. 2017 nyarán a szárazföld felől szerettem volna látni, biciklitúrán.

A Mazuri-tavak népszerű nyaralókörzet ugyan, sokan vitorláznak és keresik fel autóval a történelmi emlékeket, de a frekventált helyeken kívül néptelen a vidék. Az igazi emberkerülők menjenek egy országgal odébb, például Fehéroroszországba a Pripjaty-mocsarakhoz, a McDonald’s-függők meg szívják Zakopane forgalmi dugójának szmogját – nekünk Lengyelország jobb fölső csücske jön be!

 

Persze nincs rózsa tövis nélkül: nagyon messze, Budapesttől 900 kilométerre van a célterület. Repülésre nem is gondoltunk, drága a biciklit feladni, kérdés, hogy épségben bírja-e ki a poggyászkezelés durvaságait, és még Varsótól is hátra lett volna kétszáz eléggé unalmas kilométer.

Gyors áthaladás EŁk városán

Végig két keréken itthonról túl hosszú lenne. Maradt az autó, indulás hajnali kettőkor, érkezés Ełk városának kempingjéhez délután ötkor. Autópálya csak Miskolcig, és egy nyúlfarknyi Kassa után, amúgy küzdelmes országút.

Sanyi, a kemping gondnoka, Pupu

Simán odaértünk Sanyival, szerény összegért a kempingben hagyhattuk a kocsit, és már távoztunk is menekülésszerűen, mert kezdte beizzítani magát, egy popzenekar az esti koncertre. Csak 34 kilométert gurultunk, egy jó fenyőerdőig, ott be az első földúton egy kicsit, és már meg is van az éjszakázó hely.

Első táborhelyünk

Most nem ecsetelem a függőágyas táborozás előnyeit, mert külön cikket készülök írni róla, elöljáróban legyen annyi elég, hogy könnyű és kis pakkméretű a holmi, nem kell vízszintes, sima, száraz helyet találni, és nagyon jól el lehet tűnni szem elől.

Szép az élet!

Ruda – Białobrzegi

Az első igazi túranap nyitó látványossága az Osowiec Twierdza erőd – ezzel kontrollálta a 19. században a messzire terpeszkedő Orosz Birodalom a Biebrza folyó egyetlen jó átkelőjét.

Ma már csak a szúnyogok őrzik

Több részből áll, az egyik látogatható, de épp zárva volt, a másik mindmáig katonai objektum, mi a harmadikat derítettük fel. Mint minden erőd, mogorva, barátságtalan hely, békeidőben is utálatos lehetett ott szolgálni, akkor sem szívesen lennék a lakója, ha nem lenne annyi szúnyog.

Vöröses törzsű fenyők– itt is szép lenne táborozni

A második attrakció a Cár útja, ez kötötte össze anno a garnizonokat. Ma már tükörsima, új aszfalt borítja, helyenként bringás pihenő várja a kétkerekű vándort, amúgy pedig érintetlen, fenyves-nyírfás-mohás nemzeti park, őserdő az egész. Reggeli harmatban, párában ragyogva valami gyönyörű volt!

Mohaszőnyeg

És, mint a mesében, egyszerre kibukkan egy nagy faépület, pazar vendégfogadó. Jót söröztünk, makulátlanul tiszta mellékhelyiségében megborotválkoztam.

A kontraszt egy kis falu egyszerű vegyesboltja, előtte törött műanyag asztallal és székkel. De a piwo finom volt, a boltos pedig barátságos. Ott már kiértünk az őserdőből, nagy égbolt borult fölénk.

Szabadstrand

Kicsivel odább túránk egyik fénypontja várt: átkelés a Biebrzán, Dolistowo Stare falunál. Fahíd vezet át a sötét, de nagyon tiszta vizű folyón. Pár helyi társaságában csobbantunk is egyet. Aztán jött az ártéri út – jókora szakaszokon víz alatt!

Lehetne pedálozni, de inkább toltuk

Nincs vele semmi baj, nem puhul fel a keményre hengerelt sóder, sárnak nyoma sincs, de óvatosságból inkább toltuk a bringákat a bokán felül érő vízben, nem ártott nekik, csak lemosta a port (és kimosott egy kis olajat a láncból). Körbe, ameddig a szem ellát, nádas, káka, vízfoltok és sok-sok madár. Autó sehol, azok az első vizes szakaszoknál visszafordultak.

Holmi-szárítás egy zsilipnél

Egy zsilipnél kiteregettük a reggel nedvesen elpakolt tábori holmit a kellemes délutáni napsütésre. Aztán üres országutakon, erdőfoltok, gyümölcsösök, álmodó falucskák között jutottunk el Białobrzegi széléig, ahol régi, faépületű malom szolgál vendéglőként. Hegymászó múltamból adódóan beszélek lengyelül, sikerült is feldobnom a hangulatot, amikor lihegve beestem a pulthoz: Sürgős elsősegélyre van szükség! Jézus, mi kéne? Két sör! Kaptunk, utána halvacsorát is. Már csak ki kellett kerekezni az erdőbe, felaggatni a függőágyakat. Ilyenkor senki sem beszél, ki-ki gyakorlott mozdulatokkal készíti el fészkét. Tüzet nem rakunk, csak a szúnyogriasztó füstölő spirál vége parázslik a sötétben.

Białobrzegi – Dubienki

Hajnali pára

Ködpászmás hajnalban indulva csak átszaladtunk Augustów városán, hogy jó darabon kövessük az első világháború előtt épült csatornát, amelyet az országhatárok áthelyezése miatt sohasem használtak árufuvarozásra, így aztán, időközben belenőve a természetbe, a kajakos és kenus turisták kedvelt útvonala lett. Mi is jártunk ott gyerekekkel, nagyon élvezték a zsilipeket. Nagy ritkán emlékeztet egy-egy traktor, autó, hogy a 21. században járunk.

Pazar kerékpáros híd Augustówban

Szemét sehol, olyan az egész, mintha Skandináviában járnánk. Később is idilli a táj, tavak, kisvasút, dús gombatermés az erdőkben, meleg, de nem kánikulai napsütés.

Suwalki nagyváros, sikerült utat téveszteni, jó darab után jöttünk rá a hibára, és igazított el egy helybeli. Az már erősen dombos vidék, noha hegyek nincsenek, sokat kell kapaszkodni. A jégkorszak formálta a domborzatot, és rakta le azokat a sziklatömböket, amelyek ma a fűből kiállva képeznek turisztikai látványosságot: kőmezőt. Persze csak kettőnknek kínálgatta magát, egy kis séta idejére nyugodtan hagytuk őrizetlenül a bringákat.

Idáig hozta a jégár a kőtömböket

A lengyel-orosz-litván hármas határnál már nem voltunk egyedül, akadt, aki lefényképezzen. Érdekes a különbség: az orosz és a litván csücsök mintha ember nem járta gyepű lenne, a lengyelt járják csak érdeklődők. Kicsivel és néhány dombbal odébb megnéztük a német időkből fennmaradt viaduktpárt. Olyasmi, mint nálunk a biatorbágyi, de kőből épült, impozáns alkotás. A vasútvonal rég megszűnt, csak ez dacol az idő múlásával.

A viadukt Stanczyki mellett

Jót fürödtünk egy kis tóban, aztán kezdett sietősre fordulni a dolog: mindjárt besötétedik, és sehol egy erdő! Szó szerint az utolsó pillanatokban pillantok meg egy kicsi, fás dombot, rögtön az országút mellett, kőlépcső vezet fel rá. Első világháborús német katonai temető. Ez jó lesz! – mondom. De mi lesz, ha jönnek? – kérdi Sanyi. Nem jönnek! Ki a manó járna itt ilyenkor?

Vendégségben a múlt vitézeinél

Nem is jöttek, teljes békében maradtunk a békében nyugovókkal, elnyugodtunk közöttük. Nem érte sérelem azzal a néhai harcosokat, hogy kettővel többen aludtuk álmunkat – ki az örökké tartót, ki csak reggelig. Persze, mint sehol másutt, itt sem maradt a legapróbb nyomunk sem. Sziasztok, bajtársak, jó volt nálatok!

Dubienki – Solanka

Reggeli ködök

Ez a nap is történelemlecke volt. Reggeli – pompás füstölt hal és egyéb nyalánkságok a boltból – Gołdapban, majd tovább dimbes-dombos, árnyat adó fasorral szegélyezett, hangulatos országutacskákon, megint fürdés egy tóban, amely csak kettőnké volt, aztán a múlt mellbevágó emlékei.

Egy mártózásra éppen megfelel

Nemcsak Hitlernek volt bunkere az akkori Kelet-Poroszországban, hanem külön Himmlernek és az SS-parancsnokságnak, illetve a hadsereg főparancsnokságának (OKW). Egy kaptafára készültek: nem a föld alatt vannak, hanem a magasba merednek a fenyők között, négy méter vastag acélbeton falak és födémek, belül nevetségesen kis helyiségekkel. Rosszabb egy börtönnél! Nyomasztó élmény látni őket, és tudni, micsoda gonoszság áradt ki belőlük. Az OKW mellett múzeum is van, azt sem hagytuk ki.

Híradós szolgálati hely

Felüdülés ebédelni egy kis vendéglőben, húsos pirogot sörrel, nézni a vízparton a nyaralókat, figyelni az egyik tóról a másikra, közúti híd alatt, lehajtott árboccal átvonuló vitorlások sorát. Háborús emlékek között maga az áldott béke.

Soha nem készült el, soha nem tűnik el

Minden eddiginél bizarrabb a germánok egy további műve. Mikor a szövetséges bombázók már elérték tengeralattjáró-bázisaikat, úgy döntöttek, hogy itt létesítenek karbantartó üzemet, mélyen benn a szárazföldben. Ástak hozzá csatornát is, és építettek egy zsilip-monstrumot, amely azonban soha sem készült el teljesen, de örökké állni fog, elpusztíthatatlan betontorzóként. A Mamerki zsilip a hiábavalóság emlékműve, ma már egy kalandpark kötélereszkedő-fala.

Utolsó táborhelyünk, ezúttal lomberdőben

Aznap este nem fenyves, hanem lombos erőben táboroztunk, ugyanolyan háborítatlanul, mint a három előző éjszakán.

Solanka – Ełk

A negyedik nap első programpontja a híres Hitler-bunker megnézése volt Kętrzyn (akkori nevén Rastenburg) mellett. Már csak a rend kedvéért jártuk végig a váratlanul nagy területet, mert aki egy ilyet látott, mindet látta. Békétlen múlt emléke a Boyen erőd is, Giźycko városának szigetén. Jellegében olyan, mint a mi Monostori-erődünk Komáromnál, de jóval nagyobb, rendes gyalogtúra a megnézése. Impozáns, szép építmény a maga nemében, de szomorú elgondolni, mennyi minden egyebet építhettek volna az árából. Komoly katonai szerepet sohasem játszott a történelemben.

Többszörös védvonal

Innen még lehetett volna délnyugat felé kanyarodni egy jó nagyot, kedves vidékem, a Krutyna folyó felé. Ott néha Amazóniában érezheti magát az ember! Mégis arra kértem Sanyit, hogy rövidítsük le a túrát, ebéd után biciklizzünk vissza Ełkbe, mert kifáradtam már. Hát igen, repül az idő… 2011-ben, magányos fekvőbringa-túrámon, szintén függőágyas táborozásokkal, még 1500 kilométert mentem egy hét alatt, keresztül a Kárpátokon és a Beszádok (Bieszczady) hegységen és a San folyó eléggé kalandos völgyén, most meg elég volt négy nap, ötszáz kilométer is. Akármilyen kényelmes a rekumbens, hiába lehet naponta sok-sok órát menni vele szenvedés nélkül, hajtani ezt is izomerőből kell, ami egyre fogyatkozik. Sanyi megértően fogadta a dolgot, további kedves, dombos tájon visszagurultunk a kocsiig, beültünk, és egy kiadós éjszakai nonstop menettel másnap reggelre véget ért a túra. Akármikor visszamennék!

Előttünk az árnyékunk

Túraadatok

Résztvevők: Füle Sándor és Karlovitz „Pupu” Kristóf

Kerékpárok: Bachetta Giro 26 és Carbonrecumbent Road Runner High

Időszak: 2017. augusztus 5-9.

Távok: 34 + 110 + 143 + 122 + 114, összesen 523 km, 770 m szintemelkedés

Költségek: 1800 km autózás 6 liter gázolaj-fogyasztással 108 liter, nagyjából 40.000 Ft. Tíznapos autópálya-matrica 2X3000 Ft=6000 Ft (magyar és szlovák). Parkolás a kempingben kb. 4000 Ft. Szállásra nem költöttünk, evés-ivás ugyanannyi, mint itthon lett volna, akár biciklizés nélkül, azt nem számíthatjuk túraköltségnek. Egyéb kiadás nem volt. Összesen tehát kettőnkre 50.000 Ft, fejenként 25.000 Ft.

Az útvonal .GPX formátumban letölthető IDE kattintva.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet

egy + 14 =