A Flowcycle még októberben, a Totalcaron megjelent vendégcikkében írt a balatonfüredi kerékpárúton történt balesetről, melyben egy 43 éves nő olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A kereszteződésnek valójában nem is nevezhető útszakaszon valószínűleg a kerékpáros is hibázott, ám – ahogy írtuk – az infrastruktúra is több sebből vérzett. Nemrég változtattak a helyzeten.

Hirdetés

A Tihany és Balatonfüred között vezető kerékpárút-szakaszon lévő ominózus pont több szempontból is balesetveszélyes volt. A kerékpárútra a 71-es számú főútról torkollik be egy szervizút, amelyen – elméletileg – egy záróvonal van, ám az teljesen lekopott. Ha a záróvonal látható lenne, akkor egyértelmű lenne a forgalmi helyzet: a bringásoknak át kellene tolniuk a logika alapján egyenes vonalban folytatódó kerékpárúton a bringát. Igen, az ország talán legnépszerűbb kerékpáros útvonalán.

Ezt látta a bringás Tihany felől érkezve a közelmúltig / Fotó: Eisenkrammer Károly

A helyzetet azonban bonyolítja, hogy a kerékpárút Tihany felől érkező részénél elsőbbségadás kötelező táblát helyeztek ki, míg a Balatonfüred felől érkezők számára – ahonnan a balesetben elhunyt nő is érkezett – nem volt tábla. Ráadásul abból az irányból hivatalosan nem is kerékpárúton tekerünk, csupán egy kerékpáros nyommal ellátott útszakaszon.

Ezt látta a bringás Balatonfüredről érkezve a közelmúltig / Fotó: Eisenkrammer Károly

Lapunk megkereste a balesetben illetékes szerveket, akiktől a reakciók elég vegyes képet mutattak. A rendőrség folyamatban lévő nyomozásról az eljárás érdekeire hivatkozva nem kívánt nyilatkozni, annyit azonban elárultak, hogy a forgalomszervezési sajátosságok felülvizsgálata megtörtént, az új forgalmi rend kialakítására irányuló tervek, egyeztetések már akkor is folyamatban voltak. Az út biztonságáért legalább részben felelős balatonfüredi önkormányzat viszont a mai napig nem válaszolt a kérdéseinkre.

Az újragondolt forgalmi helyzet / Fotó: Papp László

Később a Kétkeréken Facebook csoportban értesültem arról, hogy a baleset helyszínét átalak…szóval átfestették. A képzeletbeli kereszteződés közepére sárga csíkozott jelzést festettek fel, ami a közhiedelem szerint arra hívja fel a figyelmet, hogy nem szabad a kereszteződésben bentragadni. A KRESZ szerint azonban az a felfestés csupán “különösen veszélyes helyet” jelöl, kötelezettséget maximum annyiban ró a közlekedőkre, hogy figyeljenek oda jobban. Ebből egy vékony sávot festettek fel a 71-es útról érkezők számára is.

A kerékpárosok piktogramjait újrafestették, lassítóbordákat helyeztek ki nekik, és egy elsőbbségadás kötelező felfestést is kaptak a Balatonfüred felől érkezők. A kép tanúsága szerint táblára továbbra sem futotta.

Az aktív Magyarországért felelő kormánybiztosság a héten sajtóbeszélgetést tartott, amelyen Révész Máriusz kormánybiztoson kívül, Nyul Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt (NIF), Mikesz Csaba, a Magyar Közút Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese, Madarász-Losonczy Bálint, az ITM Kerékpáros Koordinációs Főosztályának vezetője, illetve Berencsi Miklós, az AÖFK kerékpáros ügyekért felelős programvezetője is részt vett – vagyis majdnem mindenki, aki a fenti ügyben valamilyen szinten felelős lehet. Meg is kérdeztem, hogy az ominózus helyen (és a többi, Balatoni bringakörön tapasztalt veszélyes környéken) várható-e, hogy tovább finomodik a forgalmi helyzet.

A közös álláspont nagyjából az volt, hogy a Balatoni bringakör kapcsán az összes veszélyes helyszínt felülvizsgálták, és ahol kell, a felújítással párhuzamosan intézkedni fognak. Megemlítették azt is, hogy a mostani helyzet is átmeneti, a cél az, hogy a jövőben a szervizutas részen is önálló kerékpárutat alakítsanak ki. Berencsi Miklós elmondta, hogy a baleset utáni egyeztetésekben arra jutottak, hogy a szervizútra a közeli Hajógyári Kikötő miatt feltétlenül szükség van, így a szervizút és a parton lévő telkek közötti keskeny füves sávon tervezik kialakítani az új kerékpárutat.

Az új kerékpárút lehetséges helye

Végleges döntés még nem született minderről, ám a helyszíni képeket megnézve nem vennénk mérget rá, hogy ez az elképzelés tényleg meg is fog valósulni. A sáv eleve nagyon keskeny, ráadásul elég masszív fák kivágásával is járna a kerékpárút megépítése. Ha mindez nem lenne akadály, még ott van a több tucat parkoló autó is, ráadásul a közeli ingatlanok kihajtóit közvetlenül keresztezné a kerékpárút (például az említett Hajógyári Kikötőét) – vagyis egy probléma megoldása újabb veszélyforrásokat generálna.

A sajtóbeszélgetésen elhangzottak alapján a Balatoni bringakör teljes felújítása legkorábban 2022 végére fejeződhet be, ám még ez sem biztos, ugyanis több önkormányzattal is vitáznak a lehetséges nyomvonalakról.

A képeket köszönjük Eisenkrammer Károlynak és Papp Lászlónak!

1 hozzászólás

  1. Szerintem azért nem került ki a szervízúton Füred felől érkezők számára az “Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla, mert az további félreértést eredményezne: Az autósok értenék félre azt a táblát. Ez a út Füred felől nézve egy jobbra kanyarodó út, melyről a kerékpáros az útról, a szembejövő autós sávot keresztező mozgást hajt végre, ha Tihany felé hajt. Ez általában balra kanyarodó mozgással jár. Az a gond, hogy a kocsiút szembe sávját átszelő lekanyarodás itt épp egyenes továbbhaladással jár. Az útról való lehajtás esetében elsőbbséget kell adni a szembe irányból érkezők számára. Ezt az elsőbbségadási kötelezettséget sehol sem jelzik jelzőtáblával.
    A konfliktus végleges megszüntetésére e félreérthető helyzetet kell megszüntetni. Erre két megoldás jut eszembe, melynek mindegyike ezt a vonalvezetési félreérthetőséget szünteti meg. Mindkettő lényege, hogy új kialakítás illeszkedjen ismert sémához, azaz (1) az egyenesen haladás ne számítson balra kanyarodásnak. Vagy (2) a balra kanyarodás valóban balra kanyarodás legyen.
    1. A kocsiúti kapcsolatot itt meg kellene szüntetni, s Füred felé kb. 50 méterrel arrébb kellene kiépíteni. Ekkor a 71-es útról lekanyarodó autós egy “T” alakú kereszteződésként észleli a szervízutat, melyről jobbról és balról is minden járműnek elsőbbséget kell adnia. Persze erre az kis útcsonkra kitett “Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblával fel kell hívni figyelmét. Ennek a sémája már jól működik az autós agyában. A bringás pedig itt még a kocsikkal együtt egyenesen haladó járműként halad a szervízúton minden irányban, így élvezi az egyenesen haladók valódi elsőbbségét. Ez esetben a szervízúton a Füred felől a kis csonkra jobbra kanyarodó autós kerül konfliktusba az egyenesen haladó bringással, de erre is van már séma, amit mindkét szereplő jól ismer.
    2. megoldás: A Tihany felé /felől vezetett kerékpárutat, annak mindkét sávjával vigyük kb. 50 méterrel a szervízút mellé annak a Balaton felé eső oldalára. (Az optikai szembe vezetést pedig valamivel (óriásplakát, virágláda, stb.) el kell takarni.) A Füredről jövő kerékpáros így 50 méterrel korábban valóban balra (a szembe sávot keresztező) fordulással tér le a kerékpáros nyomról a kerékpárútra. Ez a séma pedig ismert művelet minden részvevő számára.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet