Hogyan tölthetem el minél jobban az éjszakáimat, ha nem szeretnék, illetve nem lehet szálláshelyet vagy kempinget igénybe venni? Kilátástalannak tűnő körülmények közé is sokféleképp varázsolható alapkomfort.
Megy le a Nap. Hajnal óta kétszáz kilométert jöttem, dimbes-dombos utakon Prágától, át Ausztriába, és még négyszáz van hátra Pestig. Most kéne szobát kérni egy Gasthofban. De valahogy nem fűlik hozzá a fogam – jól szalad a bringa, nem vagyok fáradt, szép az idő. A fene se áll meg! Fejlámpa a sisakra, aztán nyomás! Reggelre Hegyeshalomnál voltam, Mosonmagyaróváron egy éppen nyitó boltos megkínált kávéval, délután hazaértem.
Este nem kellett ringatni…
El lehet így tölteni a sötétség óráit, de elég strapás, és korántsem tréfadolog, ha kezd cikkcakkban menni az ember az álmosságtól. Akkor bizony aludni kell! Két lehetőség kínálkozik: rövid nyúlalvások, amelyek után megint lehet menni néhány órát, vagy lehorgonyozni valahol.
Az előbbire jó példa egy rekus klubrendezvényünk: 680 kilométeres nonstop menet hazánk legnyugatibb és legkeletibb települése között, Szentgotthárdtól Tiszabecsig. Péter barátommal sodródtunk össze, majd maradtunk együtt a végéig. Kecskeméten, egy park padjain elnyúlva hunytunk háromnegyed órát. Ilyenkor az a lényeg, hogy gyorsan kell helyet keresni és letanyázni, hogy elaludjon az ember, amíg tart az izommunka testmelege. Aztán majd felébred, hogy fázik, lehet tovább indulni. Körösladányban megint elálmosodtunk, két tepertős pogácsát félórányi szunyókálás követett. Ez sem lett elég, Berettyóújfalu környékén, fényes nappal látom, hogy
az előttem haladó Péter feje helyén két kis majom birkózik.
Huhh, ébren álmodom, vagy menet közben alszom, ez már súlyos! Rögtön szóltam: Ön- és közveszélyes vagyok, megállok! Csak ledőltem egy bekötőútnál a ropogósra égett fűbe, és némi alvástól újjászülettem, az már elég volt a célig.
Egyszer a Mont Blanc környékén csavarogtunk ketten, montival. Courmayeur fölött, a Val Veniben esteledett ránk. Kevés ott a szálláshely, és az olaszok nagy „ferragosto” szabadsághulláma miatt valamennyi dugig volt. A kemping közelében kerestünk egy jó sima helyet a fenyvesben, szépen elterítettük rajta a fenyőtűket, jól megjegyeztük, hol van, hogy sötétben visszataláljunk, aztán a kemping üzlettel egyesített étkezőjében üldögéltünk, eszegettünk zárásig. Odakinn a puszta földön, takaró nélkül aludni nem volt éppen kényelmes, de mindjárt jobbnak tűnt, amikor arra gondoltam, hogy még így is irigyelhetnének egy-egy sziklafal keskeny párkányán dideregve bivakoló hegymászók – minden relatív!
Mainzban tett ki autójából egy barátom, hogy egyedül hazabiciklizzek. Nyugodt, szemlélődő utazást terveztem, szállásokon töltött éjszakákkal. De persze nem így lett, már megint elragadott a hév, négy nap és három éjszaka alatt végigrobogtam 1150 kilométeren. Nyúlalvás egy falu terecskéjének padján, Regensburg parkjában, a Duna-menti kerékpárút mellett a fűben, vagy ha volt, a talaj nyirkosságától elszigetelő padon. Volt velem hegymászó bivakzsák és menedékházi használatra kitalált vékony emberzsák, a kettő együtt talán egy liternyi pakktérfogat, de majdnem felért egy sátorral.
Néha kell egy kis találékonyság. Kocsma, vendéglő előtti szaletli, buszmegálló házikója, erdei árusító kioszk előtetője, épülő ház, üzlet bejárata, vendégfogadó elé kitett, padokkal és asztallal berendezett óriáshordó, sűrű fiatal fenyves is védett már meg az elemektől. Ha előre látszik, hogy szükségmegoldás kell, már idejében nagyon nézek jobbra-balra, hogy hová lehet visszajönni, ha nem akad jobb.
A 600 kilométeres BRM teljesítménytúra alkalmával Jákon jutottunk el arra a pontra, hogy muszáj szunyókálni egy kicsit. Pazar szaletlit találtunk a kocsma előtt, sőt, noha záróra után voltunk már, bekopogtunk a világos ablakon, és kaptunk is néhány sört. Kora reggel megint elnehezült a szempillánk. Temetőt keressünk! – javasoltam.
Csendes hely, valószínűleg van előtetője a ravatalozónak, kényelmes pad és vízcsap. Találtunk is egy összkomfortos sírkertet Kerkaújfalunál, jól összeszedtük magunkat.
Volt, hogy oda-vissza szeltem át hosszában Ausztriát, versenybringával. Katasztrofális időjárás kísért egész úton, végig eső, magasabban havazás, soha nem száradt meg a ruhám, állandóan szotyogott a cipőm. Egyik pozitív élményem az volt, hogy találkoztam egy nagy kutyával, és simogatás ürügyén, a bundájában melengettem a kezemet. Esténként szállás után néztem, és mindig találtam is – kivéve egyszer. Fenn a hegyekben Rottach-Egern helységnél sötétedett. Mindenhonnan elküldtek, hogy tele vannak. Habár normális ember már rég visszafordult volna, én még továbbmentem, hátha találok valamit a falu szélén. Kevéssel később, már jócskán sötétben és szakadó esőben, ott egy turistaegyesület háza az út közelében. Zárva van, ablakain deszkatábla, de jól kiugrik a tető, és alatta pad áll. Heuréka! Micsoda kényelem: a padon ülve csak ki kell nyújtani a kulacsomat, és megtölti az ereszről sugárban ömlő víz. Felszedtem minden göncömet, megettem az összes kajámat (picuri csomag, élénken emlékszem, 42 gramm svájci szőlőcukrot), és elnyúltam aludni. Ahányszor felriasztott a hideg, gimnasztikáztam egyet, és nagy sokára megvirradt.
Hosszabb megálláskor éppen fordított a taktika, mint nyúlalvás előtt. Van idő bőven, hosszú lesz az éjszaka, de annyival megrövidül, amennyi időt előkészületekkel töltök. Volt az utolsó faluban nyitva tartó bolt? Lehet elugrani kajáért, némi innivalóért. Szemetes a buszmegálló? Maroknyi letépett gazzal ki lehet söpörni. Nincs pad? Lehet valami növényzetet derékaljnak gyűjteni. Cipő a fej alá, a legvizesebb, amúgy is levetni való gönccel betakarva. Alkalomadtán aranyat érhet egy kis tüzet rakni – ugye mindig van nálad öngyújtó, és kukáztál egy kis papírt gyújtósnak? Már csak valamennyi fa kell, hogy barátságos lángok teremtsenek otthont egy rideg helyből. Persze nagy előny, hogy a reku térhálós szövedékű ülésbetétjét le lehet venni, kicsike, de hőszigetelő derékaljnak.
Lényegesen jobb a helyzet, ha van mini sátor, vagy függőágy a túramotyóban, de erről többet olvashattok ide kattintva.
