Mielőtt bringás futárnak állnál – a legfontosabb tudnivalók

Világjárvány van. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy egy ilyen helyzetben felértékelődik az ételkiszállítók munkája, hiszen a lakosság jelentős része kénytelen otthon maradni, egyfajta önkéntes vagy elrendelt karanténban. A két legnagyobb budapesti vállalkozás forgalomnövekedésre számít, folyamatosan futárokat toboroznak, tehát számíthatunk arra, hogy nagyon sok vállalkozó kedvű honfitársunk pattan nyeregbe a következő hetekben, belevágva ebbe a nap mint napi, olykor igencsak őrült kalandba. Egy friss kolléga szavai szerint „ehhez nem kell semmi, csak egy akármilyen bicikli, meg egy telefon„. Igaza van, és persze nincs igaza.

Mert minden toborzás után láthattam, milyen felkészületlenül, többek közt mennyire vállalhatatlan állapotú vasakkal állnak bele egyesek ebbe a kalandba. Számottevő fékhatás nélküli, szereletlen, kenetlen, nyikorgó roncsokon, a legolcsóbban megszerzett katasztrófákon próbálnak lavírozni a napi akár száz kilométeres igénybevétel felé – az első pillanattól kudarcra ítélve. Úgyhogy megpróbálom összefoglalni, mire számítson, aki maga hajtotta kétkerekűvel, futártapasztalatok nélkül kezdené ezt az életmódot.

Némi kerékpáros múlt

Neki lehet indulni nélküle, de kisebbfajta csoda lesz, ha komoly bakik, esések, balesetek nélkül sikerül beilleszkedni a mókába. Egyrészt nem árt, ha a kezdő képes észszerűen viselkedni a forgalomban, másrészt komoly előny, ha van némi városismerete. Mert Budapest nem túl biciklibarát hely (de talán Szeged kivételével a vidéki városaink se azok); kizárólag bicikliúton igen kevés pontja érhető csak el, a kerékpáros kikényszerül a forgalomba. A közlekedési morál finoman szólva hagy kívánnivalót maga után, és bár nap mint nap kapok kedves, udvarias, előzékeny gesztusokat, nem ez az általános. Fogyatkozó tolerancia és nemtörődömség jellemzi nemcsak az autósok javát, de a járdán haladó, onnan lelépő gyalogosok jó részét is. Ezt csak kitapasztalni érdemes, sztorikkal (pro és kontra) teli az internet. A forgalom ismerete folyamatosan alakul ki, ha nem vagy gyakorlott városi biciklista, a legegyszerűbb, ha betartod a szabályokat, és megpróbálod időben észrevenni, amikor a többi közlekedő nem tartja be.

Tényleg minden út bringaút?

És tényleg komoly előnyt jelenthet némi városismeret. Ugyan a jelenleg futárkodásra használt appok össze vannak kötve valamilyen térképprogrammal (ismerek olyan kollégát, aki a mai napig útvonaltervező segítségével dolgozik), de a városismeret, az egérutak, a rövidítési lehetőségek ismeretében sokkal optimálisabb megközelítési útvonalakat raksz össze fejben, mint bármilyen applikáció. Nagyon sokszor nem az a futár a gyorsabb, aki simán verné a másikat sebességben, hanem az, aki jobban választja meg az útvonalát. Ne felejtsük el, hogy

az ételkiszállítás alapja egyfajta verseny: aki hatékonyabb, az jóval többet kereshet.

Hiszen optimális esetben a következő éttermi felvételek közül azt kapod (jó esetben várakozás nélkül), ami hozzád a legközelebb esik. Arra, hogy várnod kell-e az ételre, nincs befolyásod, mint ahogy arra se gyakran van, hogy meddig tart egy-egy leadás. Az egyetlen tényező, amit nagyjából uralsz, hogy meddig tart odaérni. Ha sokáig, akkor elfogynak a közeli lehetőségek, elviszik őket a többiek, és ilyenkor megnő a felvétel távolsága – amiért külön senki nem fizet.

Persze lehet mondani erre, hogy ezt meghatározza a forgalom, de amikor útvonalat választasz, ezzel is kalkulálnod kell. A városnak van egy elég jól kiszámolható napszak szerinti ritmusa, más a munkanapnak és más az ünnepnek. A fontos útvonalakon érdemes ismerni a lámparendet (és nagyon figyelni rá, mert olykor változik) – az nyer, aki minél pontosabban veszi fel ezt a városritmust.

A canga

Azt a tapasztalt futárok közül senki nem vitatja, hogy az ideális futárgép könnyű, gyors, és viszonylag igénytelen, azaz kevés a hibalehetősége. Legyen rajta sárvédő! Higgyétek el, nem fest étvágygerjesztően egy táskától fejbúbig sáros ételfutár. És legyen rajta komolyan vehető világítás. Nemcsak a szabály miatt – tanulságos volt, amikor egyszer nagyon sűrű esőben, este láthattam a Jókai utcában, forgalommal szemben (amit ott biciklivel tehetsz) hogy az „elég lesz az” jellegű villogóm mikor vették észre a szembe jövő autósok. Egyszerűen abból látszott, mikor adtak végül pánikszerűen helyet. És az se hátrány, ha a közvilágítás nélküli szakaszokon (Budapesten is előfordulnak ilyenek) látod magad előtt az utat.

Hogy ki milyen kerékpártípusra esküszik, az teljesen futárfüggő. A klasszikus még mindig az outi vázas egysebi, ez kér a legkevesebbet enni, de tudni kell hozzá biciklizni. Egy montihoz képest hallatlanul könnyű felütni a kerekét például egy rosszul bevállalt padkázással. Ezerrel jön fel a cyclocross, a gravel, és a 29er, de ezek nem olcsók. Azt nem árt tudni, hogy a „jó lesz az” mentalitás másik véglete is okozhat csalódást. Nemcsak a vállalhatatlan katasztrófákról, de a komoly áron beszerzett gépekről is eszi ez az életmód az összes kopó alkatrészt (és a lopás esetén bekövetkező kár mértékéről még nem is beszéltünk). Úgyhogy valamilyen bevált szervizkapcsolat se árt, már az első napoktól. Nekem esett szét monoblokkom, tört hajtókarom, darálódott le pedálom, jártam surikenre sort, mert halogattam a lánc cseréjét – a marokszám vásárolt fékpofákról, defekt-rágta belsőkről, elhasználódott külsőkről már nem is beszélve. Ez mind a hétköznapi, eseménymentes működés – az ütközéseket, elcsúszásokat, eséseket nem is számolva. Pedig egyszerűen a nagy számok törvénye, hogy vannak azok is – aki ennyit teker, annak nem az a kérdés, perecel-e, hanem az, hogy mikor és hogyan.

Szerintem valójában egy szabály van: érezd jól magad a gépen, amin dolgozol.

Van olyan élvonalbeli ételfutár, nem is egy, aki kis kerekű, folder jellegű géppel tolja, és jól. Szerintem mindenkinek azt az üléshelyzetet, beállítást, nyerget kell elsősorban igen hamar megtalálni, ami egy tíz-tizenkét órás etap után sem válik guruló kínpaddá. Ha beszippant ez a világ, akkor a fél életed az eszközön töltöd – nagyon nem mindegy, milyen állapotban szállsz le róla.

Jó páran vannak, akik a saját gép állandó karbantartásának, tisztán tartásának nyűge helyett inkább bérelnek. Számolható költség – kompromisszumos, nehéz és nehézkes gép az eredmény, bár ismerek olyan kollégát, aki mindennek ellenére esküszik rá. Mostanában híre jött, hogy kicsit drágábban inkább futárbicikli-jellegű gépet is lehet majd kölcsönözni – érdemes körüljárni a lehetőségeket, hogy legyen tartalék paripa, amikor kell (már ha nem áll az istállódban még pár – én is két biciklivel dolgozom). Mert ha a saját szeretett cangád kifordul alólad, de műszakod van, menni kell.

Mennyire alkalmas erre a munkára a fixi? Láttam már nem egy olyan futárt, aki tökéletesen uralja, szinte táncol vele – nem kérdés, hogy ott a helye, ahol. Viszont szerintem a fixi nem való kezdőknek. Annyi mindenre kell figyelned egyszerre és olyan sokszor elég egyetlen benézés, apró hiba a balesethez, hogy jobb a békesség. Ha a divathullám megvetette veled, de csak hét végén pörgetted eddig, szerintem ne fixivel kezdj ebbe a munkába. Arról nem is beszélve, hogyha ritkul a rendelésszám (vagy az összes motoros kinn pörög a város peremén), simán kaphatsz 5+ kilométeres felvételt kerékpárral is – amire a fixi nem a legjobb (igazából az egysebi se), csak ha valaki imádja. Egyszerűen tovább tart odaérni vele, mint ha felválthatsz… A gépeddel olykor meglepően nagy távokat kell a következő munkáért megtenni, nem beszélve a budai hegyek emelkedőiről.

A telefon

Szinte mindegy, milyen típus, de nem baj, ha komoly teljesítményre képes. Egy 4000 milliamperes akkuval szerelt készülék elég lehet, ha az összes egyéb értesítést némítod. Jobbára így is megúszhatatlan, hogy legyen nálad egy bivaly powerbank, mert egy hosszabb műszak alatt a munkádhoz szükséges app kizabálhatja a telefonodból az energiát. Amíg ételt hordasz ki, a GPS alapú helymeghatározás alapján rendeli hozzád a program az elsőtől kezdve az utolsó címet is, hogy egy-egy leadás után elfogadhasd. Persze ez sem működik mindig tökéletesen (és ahol diszpécserek dolgoznak, ott – mondjanak akármit – bele is nyúlnak), de komolyan megnehezítheti a mindennapjaid, ha a telefonod megbízhatatlan. Van olyan kolléga, aki alapból kettővel dolgozik; ha útvonalterveket is lekérsz, akkor szinte kötelező a két telefon, mert az további (nem kevés) energiát visz el.

Mindenképpen legyen vízálló, vagy legalább cseppálló – nem állhatsz be minden használatkor tető alá, amikor ömlik az eső. És valamiféle tok sem árt rá. Egyrészt egyszer úgyis leejted (ismerek olyan kollégát, akinek menet közben esett ki a zsebéből és el is taposta a mögötte dübörgő teherautó), másrészt alkalmas tokban tarthatod alkaron, bicikli kormányán – hogy folyamatosan szem előtt legyen.

Annyi mindenről eshetne még szó. Arról, hogy vállalkozó leszel (KATA, öngondoskodás – nem a bér, a fizetés csurog…), eshetne szó ruházatról (és tárolásáról – hiszen az étel mellett elvileg nem tarthatsz ruhaneműt a háti-puttonyban), étkezésről (túlevéstől eléhezésig), lakatról (mert napi hatvanszor nem mindegy, mivel kínlódsz), jellegzetes káreseményekről (defekt és defektvédelem, hogy a leggyakoribbat említsem)… Arról, hogy ez valójában tényleg egy életforma, akkor is, ha ételt viszel ki és nem iratot.

Miért jó futárkodni?

Soha annyira nem éreztem azt, hogy együtt lélegzem a városommal, mint mióta az a munkám, hogy gurulok benne. Eszi az embert, nem egy nyugdíjas állás, de felejthetetlen élmények tucatjait kínálja naponta. Bele lehet csömörleni, meg lehet unni, ki lehet dőlni belőle – de imádom csinálni. És ezzel szerintem nem vagyok egyedül.

Hét ok, amiért érdemes bringás futárnak állni

Ha megtetszett a futár-életmód, ajánljuk Chesterbe szakadt honfitársunk, Ben cikkeit is, aki sajátos stílusban meséli el mindennapjait egészen a kezdeti botlásoktól a profi rutinmelókig.