Miután kiderült, hogy több összetettre esélyes nem hullik ki a nagyszabású COVID-tesztek miatt, úgy tűnik, a mezőny egy kicsit megnyugodott. Magabiztos előnnyel hazaengedtek egy szökést, de azért a rózsaszín trikós nem hagyta show nélkül ezt a napot sem.

Hirdetés

 

Nem kevesebb, mint 28 főt engedtek el a nap elején szökésbe, köztük a kék trikóért tekerő Ruben Guerreirót és Giovanni Viscontit, de a többiek is mind elég jó szökevényspecialisták voltak.

Mivel bőven tíz perc fölötti előnye volt az elmenésnek, elég hamar elkezdték egymást támadni. A célnak is helyt adó körpályán Guerreiro lendült támadásba és hozott is néhány pontot Viscontin a hegyi pontversenyben. Később őt Tratnik és Boaro utolérte, de csak a szlovén tudott az élen maradni. Ben O’Connor Swifttel a nyakán eredt utána Tratniknak. Swift egy centit sem vezetett, de hamar meg is adta magát. O’Connor óriási erőfeszítések árán felért Tratnikra, de végül a célban nem bírt a szlovénnal. Tratnik a meredeken, belül az utolsó kilométeren tempót váltott, és egyedül érkezett meg a célba. A Bahrain-McLaren versenyzőjét 2015-ben még a Tour de Hongrie-n láthattuk: ő nyerte az utolsó szakaszt és a pontversenyt is.

Az összetettre esélyesek 13 perccel később érkeztek a célba. A rózsaszín trikós Almeida volt a kezdeményző, az élről indítva hozott néhány másodpercet az összes vetélytársán. Hindley, Nibali, Kelderman, Geoghegan Hart, Pozzovivo és Fuglsang azonban résen voltak, csak két másodpercet kaptak a portugáltól. Valter Attila Almeidáék után egy perccel ért a célba, így két helyet bukott az összetettben, most 24.

A 2020-as Giro d’Italia 16. szakaszának végeredménye és az összetett állása:


Címlapfotó: RCS Sport

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet