A 2020-as Giro d’Italia eddigi legkellemetlenebb napját láthattuk. Az emelkedőkkel teletűzdelt, esős, szeles napon hazaért a szökés, de számunkra talán még jobb hír, hogy a CCC-ből Valter bírta a legjobban a napot.

Hirdetés

Mivel nagyon hosszú első hét van a lábakban és a cél sem volt az a klasszikusan hegyi befutó, így a szökevényeknek adták ezt a napot az esélyesek. Küzdelem nélkül azonban nem maradt ez az etap sem, hiszen 208 kilométer és több mint 4000 méter szint várt a mezőnyre. Ha ez nem lett volna elég, az időjárás is hideg, esős, őszi arcát mutatta.

A szökés elengedése sem volt annyira egyértelmű, hiszen közel 70 kilométert kellett várni, mire kialakult a nap elmenése. Náluk 35 kilométerrel a cél előtt Mikkel Bjerg (UAE-Team Emirates) támadásával jegyezhettük fel a végjáték egyik döntő momentumát, ám az utolsó, igazi szelekcióig egészen 202. kilométerig várni kellett. Ekkor Jonathan Castroviejo (Ineos – Grenadiers) támadott, és egyedül Ruben Guerreiro (EF Pro Cycling) tudott rajta maradni a kerekén. Ők ketten összedolgoztak az utolsó néhány ezer méteren, míg Guerreiro a célegyenes előtti meredeken otthagyta spanyol vetélytársát és megnyerte a szakaszt. A portugál versenyző ezzel a Girón szerezte meg élete első profi győzelmét.

Az összetett menők csoportja az utolsó kilométeren belül kezdett csak el mozgolódni. Keldermann és Fuglsang el tudtak lépni a többiektől, és mögöttük néhány másodperces szakadásokban érkezett csak Majka, Pozzovivo és Nibali. Zakarin egy kicsit jobban lemaradt, de ami igazán érdekes, hogy Valter Attila szinte Nibaliék mögött érkezett meg a 18. helyen, a rózsaszín trikós Almeida előtt 2 másodperccel.

Az összetettben időt tekintve minimális a változás, Wilco Kelderman azonban feljött a második helyre, hátránya 30 másodperc Almeidával szemben.

A 2020-as Giro d’Italia 9. szakaszának végeredménye és az összetett állása:


Címlapfotó: RCS Sport

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet