Vajon miért gondolják még ma is rengetegen úgy, hogy a kerékpárnak márpedig a szabad ég alatt, őrizetlenül van a helye?
Néhány hete a kedvenc gyros-osomnál jártam, de ezúttal pont olyan bringa volt alattam, amit nem szívesen kötöttem volna ki sehol, tekintve, hogy ha valaki szemet vetett volna rá, igen jelentős lett volna az anyagi kár. Mivel belső étkezőtérrel kialakított étteremről volt szó, gondoltam, a vásárlás bő egy percére betolom a bringát. Napsütéses, száraz idő volt, a bicikli tisztán csillogott, elméletileg semmi problémát nem kellett volna, hogy okozzon a dolog. Sajnos azonban kérték, hogy a biciklit ne vigyem be. Indoklás nem volt, csak annyit mondott az egyik kiszolgáló, hogy nyugodtan tegyem ki az üzlet elé,
„Senki nem fogja elvinni!”
Valószínűleg nem helyettem akarta eldönteni, hogy a félmilliós biciklimet vajon ki fogja elvinni és ki nem, és igazából csak olyan értelmetlen, köznyelvünk részévé vált frázisról van szó, mint a „tiszta kosz„. Ennek ellenére mégis felbosszantott annyira az ügy, hogy utána kérdezzek egy-két illetékes szervnél, vajon volt-e konkrét oka annak, hogy kiutasították a biciklimet az étteremből.
Végül a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál (NÉBIH) kötöttem ki, akik válaszlevelükben leírták, hogy bár konkrét jogszabályi tiltás nincs erre vonatkozóan, az étterem tulajdonosának mégis joga van eldönteni, hogy a vendégtérbe – az élelmiszerbiztonság veszélyeztetése nélkül – beengedi-e az ügyfél kutyáját, vagy kerékpárját.
Itt akár be is fejezhetném a cikket, hiszen a tulaj döntött, az alkalmazott végrehajtott, én meg vagy elfogadom a döntést, vagy nem, ebben nincsen semmi különös.
Ami miatt mégis a cikk megírása mellett döntöttem, az a NÉBIH válaszlevelének utolsó bekezdése volt:
„Ezeknek a különleges elvárásoknak többnyire az éttermek nem tudnak, esetenként nem is kívánnak megfelelni. Az éttermek többnyire úgy rendezkednek be, úgy szervezik az üzemmenetet, hogy a vendégek fogadását és ellátását biztosítsák. A járműveiknek helyet a parkolókban biztosítanak.”
Ami ebből a két mondatból számomra érdekes volt, az a „különleges elvárás” szóösszetétel. Miért számít 2017-ben különleges elvárásnak az, ha valaki kerékpárral közlekedik és nem szeretnék, ha ellopnák bringáját, míg vásárol valamit? Persze, látom már, hogy csőre van töltve a trollpisztoly, és kapom majd a kommenteket, hogy mekkora szókiforgató firkász vagyok, de remélem kitartotok, és megengeditek, hogy jobban kifejtsem a problémámat.
Rendhagyó helyzetek – Különleges elvárások?
Gyanítom, hogy a leggyakoribb visszajelzés a cikkel kapcsolatban, a „minek ment oda” típusú hozzáállás lesz, vagyis miért nem rendszeresítek egy kevésbé értékes, városi rohangálós kerékpárt és egy lakatot. Jelentem, van, de mivel sokat használom, egyszerűen akadnak olyan esetek, amikor pont akkor üt be a krach (pl. küllőtörés), hogy nincs esélyem másnap felülni rá. Ilyenkor marad a BKK, vagy a sportolásra használt karbon gép és az aggódás, vajon hogyan kezelik majd a szituációt azokon a helyeken, ahová mennem kell.
A tapasztalatom nem reprezentatív, hiszen ritkán kerülök ilyen helyzetbe, de az eddigiek alapján nagyjából 50-50% az elutasítás/szótlanul elfogadás aránya. Néhány nappal ezelőtt ismét a bizonyos nemi szerv rossz oldalára kerültem, amikor a Totalcar szerkesztőségébe igyekeztem. A főhadiszállásukat egy nagy irodaházban bérlik és az ott dolgozóknak semmi baja nincs azzal, ha néha felviszem a bringát, mert a szerkesztőség tágas, van hely lerakni a kétkerekűt.
A recepciós azonban nem értett egyet a dologgal, és azt mondta, hogy nem engedheti, hogy felvigyem a biciklit. Rövid, ám indulatmentes vita után azt mondta, megad egy telefonszámot és hívjam fel az ilyen ügyekkel kapcsolatos illetékest, mert neki az a feladata, hogy a szabályokat betartassa. Azt döntsétek el ti, hogy ez egy jogos huzavona, vagy komédia, de végül megkaptam az engedélyt, felvihettem a bringát, „most az egyszer”.
Aki máshogy gondolja, miért gondolja máshogy?
A két felvázolt esetben a tulajdonosok valamilyen egyéni, feltehetően visszamaradott gondolkodás miatt úgy döntöttek úgy, hogy nem kedveznek a kerékpárosoknak. Különösen felháborodni nem akarok, hiszen az alternatívák adottak, sőt, sokak szemében kifejezetten tűnhetek úgy, mintha én lennék a provokátor. Inkább csak felmerül bennem a kérdés, hogy miért ilyen megosztottak az emberek ebben a kérdésben.
Habár az elmúlt négy évben felére, 12 ezerről 6500 körülire csökkent a bejelentett kerékpárlopások száma, az ördög sosem alszik. Persze, tudom, aki autóval közlekedik, annak egy zömében jóval nagyobb értékű eszközt kell az utcán hagynia őrizetlenül, de úgy érzem, a kerékpárral való közlekedés jár akkora össztársadalmi előnnyel, hogy néha megérdemeljen egy-egy kivételt.
Más véleményen vagy? Vitatkoznál? Megteheted itt a komment szekcióban, vagy a Facebook postunknál.
