A régió turisztikai ügynökségének meghívására összesen két napot bringázhattam Salzburgerlandban, azon belül is Fuschl am See startponttal. Korábban már voltunk itt, aki a régió szépségeire, bringától távol álló sportolási lehetőségeire kíváncsi, az ide kattintson. Most igyekszünk a konkrét bringás tapasztalatokra hagyatkozni.
Az első napon nem volt túl jó idő, ami errefelé nem ritka dolog, lévén maga a település is 669 méter magasan fekszik és ezres-kétezres hegyek veszik körül minden irányban. Mivel nem akartam átmozgatás nélkül nekivágni a másnapi bő száz kilométeres versenynek, ezért nem foglalkoztam az esővel. És különben is, ha ilyen csodás helyen van az ember, még hóban is kimegy, nem? Jó, sokszor igazából itthon is 🙂
A terv az volt, hogy gurulok egy lazát, max 40 km, semmi durvulás. Hamar kiderült, hogy errefelé ez szinte lehetetlen. Nemcsak az ezernyi felfedeznivaló kis zug miatt, hanem a szintkülönbség miatt is. Azt gondoltam, hogy ellátogatok a közeli Attersee-hez, mert azt pont elkerüli majd a verseny. A táv végül is stimmelt, bő ötven kilométert mentem, de simán összejött a kilencszáz szint, még a nyilvánvaló félreméregetések ellenére is. Szóval errefelé nem mész el kaja nélkül egy hetvenest álmodból felkeltve, mint mondjuk Pest megyében.
Nyilván ez a szépsége is az egésznek, alig tudtam visszafogni magam, annyi ékszerdobozra bukkantam a rövidnek tűnő bringázás során. Egy aprócska tó itt, egy szűk, bő 20%-os hegyi utacska ott és telnek is az órák. A forgalom elenyésző, az út tükörsima és néhol még kerékpárút is van.
Svájcban szerzett tapasztalatom után nem igazán örültem, amikor az egyik tó partján egy alagutat pillantottam meg magam előtt. Gondoltam, itt a vég, ide úgysem hajthatok be. Ahogy közeledtem, meglepődve tapasztaltam, hogy van kerékpáros alagút is, nem is akármilyen!
Elsőre kicsit sötétnek tűnt az út, de hamar kiderült, hogy mozgásérzékelős a világítás, így probléma letudva. Nagyjából egy kilométeres lehetett ez az alagút, de több helyen úgy alakították ki, hogy választhattál: a gyors, alagutas részen bringázol, vagy kimész a megnyitott részre, ahol beláthatod az egész tavat. Semmit sem bíztak a véletlenre.
Az Attersee tényleg csodás, a kísérőnknek, Primož-nak igaza volt, hogy déli, keleti irányból néz ki a legjobban. Nehéz betelni a látnivalóval, de muszáj visszaérni a következő programpontra, így a szállás felé vettem az irányt. Utólag, a számokat megnézve, jól is tettem.
Azt mindenki tudja, hogy Ausztriában nagyon jók az utak, de ezzel kapcsolatban volt még valami, ami eléggé meglepett. Habár az út nagy részében szemetelt az eső, mégsem néztem úgy ki a bringázás után, mint egy varacskos disznó. Az isten háta mögött voltunk két méterrel, az utak mégis tiszták voltak, ami amellett, hogy praktikus (elég csak kitenni száradni a ruhákat egy rövidebb menet után), jót tesz az egészségnek is. Az út szélén hagyott por, mocsok éves szinten rengeteg embert betegít meg mifelénk. Ó igen, és általánosságban elég türelmesek voltak velem az autósok is, én egy necces szituációt sem tapasztaltam. Fontos megemlítenem, hogy azért sokszor itthon is el tudok menni úgy egy bringázásra, hogy nem vegzálnak.
Uh, és az állomás, majdnem elfelejtettem. Salzburg főpályaudvaron kétszintes, 616 kerékpár tárolására alkalmas bringatárolót alakítottak ki. Ki is használják, elég durva látvány. Mondjuk annak tudatában, hogy a salzburgiak 20%-a bringával közlekedik, ez nem is csoda. Ismerve a nyugati pályaudvari állapotokat, már itthon sem ártana valami hasonló.
Ezek az én tapasztalataim voltak, legközelebb a tiéitek jönnek, szerencsére egész sokan írtatok.
