A Bahrain-Merida profija a szezon záróakkordjaként egy amatőr versenyen indult el, ahol több mint háromezer méter szintet kellett leküzdeni. Nibali komolyan vette a megmérettetést.

Hirdetés

Taiwan KOM Challenge néven Ázsiában rendezték meg azt az amatőr kerékpárversenyt, ahol 106 kilométer alatt a tengerszintről startolva 3275 méter szintet kellett teljesíteni. Az esemény rengeteg kerékpárost vonzott, összesen több mint hatszázan vállalkoztak a brutális megmérettetésre. Köztük volt néhány jelenlegi (Vincenzo Nibali, Chun Kai Feng) és már visszavonult profi kerékpáros (Cadel Evans, Phillip Gaimon), sőt a Bahrain-Merida csapat menedzsere, Brent Copeland is.

A versenyt végül, Vincenzo Nibali nyerte. A 2014-es Tour de France győztesének szűk három óra és húsz percre volt szüksége, hogy leküzdje a távot. “Soha életemben nem versenyeztem még ilyen kemény hegyen” – mondta Nibali, aki bő négymillió forintnak megfelelő tajvani dollárt is bezsebelhetett. A top 10-be befért még 2011 sárga trikósa, Cadel Evans is, aki dacára annak, hogy már 2015-ben kiszállt a sportból, megúszta tizenöt perc hátránnyal. A nők versenyét Emma Pooley nyerte.

Nibali még nem töltötte fel Stravára a menetét, de látható, hogy nevetve átveszi majd a KOM-ot ebben a szegmensben. Neked mi volt mostanában a legdurvább KOM-od? Oszd meg velünk kommentben, és gyűjtsd velünk a kilométereket a stravás csoportunkban.

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

1 hozzászólás

  1. A KOM végül is nem az egész távra van. Illetve arrafelé elég kevesen használják a stravát a 10-es (régi) listát elnézve. Ez persze nem von le semmit Nibali teljesítményéből.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet