A szlovák le is szakadt a többiekről, hogy növelje csapattársai esélyeit az összetettben.

A Tour egyetlen csapatidőfutamát Cholet környékén rendezték egy kanyargós, 35 kilométeres, kisebb dombokkal tarkított pályán. Az első igazán komoly időt a BMC Racing Team hajtotta, akiket egészen a szakasz végéig nem is bírtak megverni. Úgy tűnt, hogy a legközelebb a Quick-Step Floors csapata lesz hozzájuk, de végül kikaptak a második helyezett Team Sky (4 mp.) is.

Hirdetés

A győztes csapat közel 56 km/h-s átlagot repesztett. Mivel a sárga trikós csapata, a BORA – Hansgrohe 50 másodperccel kikapott tőlük, így Greg Van Avermaet vette át a sárga trikót Peter Sagantól.

Az esélyesek közül tehát Richie Porte járt a legjobban, utánuk viszont a Team Sky is elégedett lehet, hiszen csupán hat másodperccel kaptak ki a győztes alakulattól. Jól ment a Mitchelton – Scott (A. Yates) és a Sunweb (T. Dumoulin) is, 9 illetve 11 másodperccel kaptak ki a BMC-től.

Közepes méretű veszteséggel (35 mp) fejezte be a napot Rigoberto Urán megjegyezhetetlenül hosszú nevű csapata (EF Education First-Drapac p/b Cannondale), a Movistar, a többi esélyes csapat viszont 50-70 másodperc körüli hátrányt írhattak fel maguknak a nap végén.

Az összetettben a top esélyesek közül talán Tom Dumoulin (Sunweb) áll a legjobban, 11 másodperccel a hetedik, de nem szabad megfeledkeznünk Geraint Thomas-ról sem, aki csupán három másodpercre van a sárga trikótól. A sorban Rigoberto Urán következik 35 másodperc hátránnyal, majd 1 perc környéki hátrányból illusztris társaság várhatja a holnapot: Froome, Porte, Yates, Landa, Valverde, Zakarin, Fuglsang, Nibali vannak még lőtávolban. Nairo Quintana már két perc fölött jár.

A fehér trikót Søren Kragh Andersen (Team Sunweb) vette át, Sagan őrzi a zöldet, Dion Smith pedig kiosztott pontok híján a pöttyöset.

A 2018-as Tour de France 3. szakaszának végeredménye és az összetett állása:


Címlapfotó: A.S.O / P.Ballet


Kövesd velünk a 2018-as Tour de France történéseit! Mindent megtudhatsz a versenyről a flowcycle.hu/tour-2018 oldalon!

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet