Kiderült mik a távlati tervei a 2017 novemberében alakult kontinentális kerékpáros csapatnak, a Pannon Cycling Teamnek.

A csapat mihamarabb szeretné ledolgozni a hazai amatőr kerékpársport és a nemzetközi világelit közötti különbséget, így 2018-ban nem kevesebb, mint 80 versenynapjuk lesz a srácoknak. A szezon csúcspontja természetesen a Tour de Hongrie lesz, ahol tavalyhoz hasonlóan szeretnék elhódítani a legjobb magyar csapat címét, de a csapat sportigazgatója, Szabó Ádám néhány top 10-es szakaszeredményt sem tart elképzelhetetlennek.Bátorfi Béla kérdésünkre elárulta, hogy az új profi csapat mellett hazai amatőr szinten továbbra is működni fog a Bátorfi Team.

Hirdetés
A csapat vezetője, Dr. Bátorfi Béla

A középtávú célok között szerepel, hogy a magyar válogatottat mindhárom szakágban (pálya, országúti, és MTB) hozzásegítsék a 2020-as Tokiói Olimpiára való kvótaszerzéshez.

Középen az asztalnál balról: Szabó Ádám sportigazgató, Dr. Bátorfi Béla csapatvezető, Princzinger Péter a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke és Kiss Áron Vezetőedző,

A Pannon Cycling Team nem kisebb hosszútávú célt tűzött ki maga elé, mint a World Tour státusz megszerzését. Ezt a csapat 4-5 év múlva tartja megvalósíthatónak. A státusz megszerzésével egy 2022-es magyarországi Tour de France rajtot se tartanak elképzelhetetlennek.

A csapat 2018-ban Shimano Ultegra Di2 szettel felszerelt Basso Diamente SV kerékpárokat fog használni.

Bemutatták a gárda kísérőautóját is, ami Škoda Octavia Combi lesz.

A Pannon Cycling Team tagjai:

Versenyzők:

  • Dina Dániel
  • Dina Márton
  • Filutás Viktor
  • Holló Botond
  • Kriván András
  • Kovács Máté
  • Orosz Gergő
  • Ruttkay Zoltán
  • Simon Péter
  • Szabó Miklós
  • Szatmáry András
  • Szöllősy Ferenc
  • Valter Attila
  • Zathurecky Márk

Stáb:

  • Dr Bátorfi Béla – Csapatfőnök
  • Szabó Ádám – Sportigazgató
  • Kiss Áron – Vezetőedző
  • Ragó Tibor – masszőr terapeuta

1 hozzászólás

  1. Én sem tartom elképzelhetetlennek egy Tour rajtot,Sipi is ezt mondta,már csak a franciák tartják elképzelhetetlenne
    k.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet