Nyolc napon túl gyógyuló sérülések, többek között arcconttörés lett a jutalma annak a kerékpárosnak, aki 2020. júniusában a kerékpárút helyett a közúton merészelt biciklizni. A kerékpáros a jelenleg hatályos Kresz szabályok szerint szabálytalan volt, de cselekedetével nem veszélyeztetett senkit – ellentétben az arra járó autóvezetővel, akinek sérüléseit köszönheti. Bárhogy is történt, elfogadhatatlan, hogy a közúton átélt konfliktusaink tettlegességig fajuljanak.

Hirdetés

A Somogy Megyei Főügyészség közleménye szerint a kerékpáros a számára kiépített út helyett a vele párhuzamos közúton tekert, amit nem nézett jó szemmel egy arra járó autóvezető. A 40 éves férfi először csak dudált, majd büntetőfékezéssel megállásra kényszerítette a kerékpárost. „A vádlott ezután kiszállt a gépkocsijából, majd szitkozódva felelősségre vonta a sértettet, hogy miért nem a kerékpárúton halad. A felek között indulatos szóváltás alakult ki, melynek során a sértett tartva a férfitől, a kerékpárját maga elé tolta, amit a vádlott kirántott a kezéből és az árokba dobott.

A vádlott ezután folyamatos ökölütésekkel támadta a sértettet, aki egy ideig ki tudott térni előle, a dulakodás során azonban a földre került, és két ütés is eltalálta az arcát. A vádlott cselekményét az arra haladó autósok is látták, akik igyekeztek megfékezni a férfit, illetve értesítették a kaposvári rendőröket. A sértettnek a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló súlyos, többek között az arccsont törésével járó sérülése keletkezett.” – írja a Somogy Megyei Főügyészség, amely a bántalmazót végül felfüggesztett börtönbüntetésre és járművezetéstől eltiltásra tett indítványt.

A Flowcycle magazinban gyakori téma a kötelező létesítményhasználat kérdése, hiszen a jelenlegi szabályokkal több helyütt lényegében ellehetetlenítik a sportkerékpárosokat, és az egyszerű közlekedőket is gyakran olyan helyekre terelik, ahol programozva van a közlekedési konfliktus. Kerékpárúton a sebességkorlátozás (gyalogkerékpárúton 20, egyéb esetben 30 km/h) vagy a kerékpáros turisták, rosszabb esetben gyalogosok vagy szimplán az útburkolat állapota miatt nem lehet edzeni, de sok esetben még közlekedni sem biztonságos. Alábbi cikkünkben részletesebben is írtunk arról, miért tekernek a bringások sokszor a kerékpárút helyett a közúton.

Ezért tekerek az autók között a bringaút helyett

Az elmúlt években több ígéret is elhangzott, egyelőre azonban sajnos nem sikerült bevezetni azt a kerékpáros Kresz-módosító csomagot, amely többek között a kerékpárosok kötelező létesítményhasználatát is eltörölte volna. A mostani konfliktus csak a jéghegy csúcsa, szituációtól függetlenül aggasztó, hogy ilyen konfliktuskezelési képességgel emberek autóba ülhetnek.

Most akkor kötelező a kerékpárutat használni vagy sem?

Címlapfotó: Somogy Megyei Főügyészség

Hirdetés
VIA444
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

14 hozzászólás

      • Nagyon betalált a kommented, „biglike”! 😀
        A lény (akinek a böfögésére válaszoltál) neve mindent elárul az ilyen „criticalmassféleidiótákról”…
        Mazsuga, te meg pont a tc-ra való vagy. Vannak szabályok? Magyarázzuk meg, miért nincs gond a megszegésükkel… Papptibi meg hinti az igét, miért kellene betartani a szabályokat, miközben nem boldogul az egyenrangú kereszteződésben…
        Nem volt életveszély??
        A bringás élete szerintem sem ér sokat, de azért na…
        Ha az autós elüti a marháját (mert azt természetesen el kell ismerni, hogy 90%-uk idióta, antiszociális – lásd még az első böfögőt), akkor kit fognak vegzálni??

  1. Rendkívül megosztó a dolog. Én bringásként azon vagyok, hogy remélem a rendőrség megfelelő szigorral vonja felelősségre az autóst. Viszont szintén bringásként az a véleményem, hogy sajnos nem bújhatunk ki a szabályozás alól csak azért, mert nekünk nem tetszik. Sajnos saját bőrömön tapasztalom, hogy a környékünkön is van pár borzalmas bringaút-szakasz, de mégsem megyek ki ott a közútra, ha konkrétan 2 méterre mellette van. Magamban persze szidom a rendszert, meg akik hagyták lezülleni.
    Én azt mondom, hogy ha ezt nem tartom be, akkor viszont miként számíthatok arra, hogy más meg betartja a többi szabályt? Vagy akkor önkényesen válogatunk a szabályok között? Van, akinek a csengő a fölösleges? Van akinek a lámpa? Vagy a piros lámpa?
    Nem vagyok pártja annak, hogy válogassunk a KRESZ szabályok között.
    És nem azt mondom, hogy hülyeség a kötelező létesítményhasználat, mert az. De már a linkelt cikknél is az volt az álláspontom, hogy nem visz előre, ha rebellisként dafke szembe megyünk a szabályokkal, mert az csak olyan bajokat fog szülni, mint amiről a cikk szól.
    Az én álláspontom az, hogy a szabályváltoztatásra kell ráfeküdni.
    Viszont nekem ez azt is jelenti, hogy nem elég erős a kerékpáros lobbitevékenység.
    Állásfoglalást kell kérni Révész Máriusztól és/vagy az illetékes minisztériumtól.
    Talán a Tour De Hongrie körüli hype segíthet egy kicsit az outisok, meg az edzés-célú bringások megítélésében.

    • Csak ugye a szabályban az is benne vagy, hogy amennyiben nem alkalmas a közlekedésre az infrastruktúra, akkor nem kötlező. De ha a kerékpáros szabálytalan is volt, a gépjárművezetőt csak arra jogosította volna fel, hogy rendőrt hívjon. Semmi másra nem a tettei közül. Sem a dudálásra – szintén szabálysértés – sem a büntetőfékezésre – bűncselekmény – sem a verekedésre.
      A szabályokat telibeszaró bringással könnyű keménykedni, mert elkapható az autóból kiugorva, míg ez fordítva nem lehetséges, pedig ha a fenti példát követnénk, sokkal több autóvezetőt vernének meg naponta, mint bringást.

      • Igen, de ez gumiszabály. Attól, hogy a 10 baros outival nem tudok végigmenni a bringaúton anélkül, hogy ne rázná ki a fogsorom, még az átlag családi krúzolós, trekkinges általában tud rajta közlekedni, tehát azt fogják mondani, hogy közlekedésre alkalmas, csak tessék lassabban menni. Ennek így sosem lesz vége.
        Vagy mondok még jobbat: új építésű, tükörsima kerékpárút, ami valami tó/folyó partján vezet. Nem osztott gyalog/kerékpárút, hanem kerékpárút, mégis csomó andalgó gyalogos, babakocsis, görkoris lesz rajta. Vagy a másik sajnálatos jelenség, hogy bringaútra lehet pályázni, járdára nem, a szegény falu jobb híján ezt célozza meg, de gyakorlatilag mivel a főút és a házat közé húzzák fel, ez egy kerékpárút nevű járda lesz.
        Na most akármilyen jó minőségű, ezen nem fogok tudni edzés tempót menni vagy Strava PR-t döntögetni, mert szimplán balesetveszélyes, ha meg mellette megyek, akkor meg az autós fog ledudálni.
        És nekem is igazam lesz és a másiknak is igaza lesz (nem a dudálásban, büntetőfékezésben persze).
        Nem látok más üdvözítő megoldást, csak a szabályok korrekt rendbetételét.
        Ezen a fronton nincs másról szó, mint a sport célú országúti kerekezés jogi feltételeinek teljes hiányáról és sajnos addig szürkezónában vagyunk.
        Ha valahol rossz az út, akkor tessék bejelenteni az adott önkormányzatnak, jarokelo.hu-n vagy külterület esetén a megyei közútkezelőnek. Ez kevés perces procedúra és higgyétek el megéri, az én bejelentéseimre már tűntek el kátyúk, törött Demszky-karó maradványok, került fel veszélyes kanyarba tükör vagy sávelválasztó felfestés. Nekem ez a minimum, ha valami bajom van, akkor igyekszem tenni is valamit ellene.
        Aki meg vérmesebb, vagy van hajlandósága a jogszabályi részével is foglalkozni, az meg bökdösse a jogalkotókat, Révész Máriuszt, a minisztériumot, parlamenti képviselőjét, kedvenc pártját, satöbbi.
        (méginkább zárójel, de nagyon elférne végre egy egyértelmű mondat a KRESZ-ben a kerékpárosok zebrán való közlekedéséről is, mert akkor nem lenne három helyről három különböző állásfoglalás. Nem is értem miért nem mondják már meg pro vagy kontra egy egyértelmű mondattal)
        Szerintem amíg csak magamban duzzogok, akkor marad minden, ahogy volt. Ha meg próbálunk valamit tenni ellene, akkor legalább az esélyt megadjuk a változásnak.
        Én lennék a legboldogabb, ha egy hatályos KRESZT-módosítást a kötekedők orra alá tudnék ilyenkor tolni 😀

        Abban tökéletesen egyetértünk, hogy az autóst semmilyen veszélyeztetésre nem jogosította fel a helyzet, remélem megfelelő és elrettentő mértékű büntetést kap és ennek megfelelő nyilvánossága is lesz.

        „ha a fenti példát követnénk, sokkal több autóvezetőt vernének meg naponta, mint bringást” – ez viszont számomra jelen helyzetben irreleváns, az én szabálykövetési hajlandóságomat nem befolyásolja, hogy sok autós hülye.

        • Egyetértünk. A legnagyobb gond, hogy már a kivitelezéskor felrúgják az építési szabályok többségét – sőt, sokszor már a megrendeléskor is – és így várják el, hogy a szabályt betartva kötelezően ott tekerjen minden bringás, ahol neki nem jó/nem alkalmas. Nem biztos, hogy a kresz módosításával kellene kezdeni, hanem az építési szabályok (útügyi műszaki előírások) betartatásával.
          Van országútim és trekkingem is, munkába, túrázni is kerékpárt használok, nem kis távokon. Nem csak az óutit rázza szét a rossz infra. Egyáltalán nem támogatom a szegregált kerékpáros infrastruktúrát, főleg nem a városokban, legfőképpen nem kötelező használattal, balesetveszélyesebb dolog nem létezik, bármit is mond az autós lobbi. Ahol hasznos lenne, a hozzám hasonlóan nagyobb távokat, több napon át tekerőknek, ott meg nincs (pl. főbb útvonalakkal párhuzamosan). A minden faluban a választás előtt felfestett pár méteres szarokra meg már hadd ne kelljen kacskaringóznom a megpakolt bringámmal a 150. km után, amikor még 70 visszavan. Ha szabályos akar lenni az ember, nincs könnyű dolga sajnos.

          • No igen. Infra kérdésben az is nagyon érdekes, hogy a kerékpáros közösség sokkal kevésbé homogén, mint egy autós. Egy átlag közúton lakott területen 50-nel, azon kívül 90-nel lehet menni autóval és lehet vele számolni, hogy úgy általában kb ennyivel is lehet haladni. Nyilván itt is vannak spéci esetek meg traktor, kombájn, stb, de mondjuk, hogy a személyautók nagy többsége 80-90-nel megy két falu között egyenes úton.
            Bicikliseknél viszont nagy a szórás, mert a 8 éves szárnypróbálgatótól a hétközbeni munkába járáson és a hétvégi krúzolókon, boltba/fagyizni leugrókon keresztül a sport célból nagyobb sebességgel tekerőkig nagyon széles a skála és míg a közút kb minden autósnak megfelel, bringára nem tudsz olyan infrát csinálni, ami ilyen széles spektrumon mindenkinek jó lesz. Tehát hiába csinálnak pöpec bringautat, ha mondjuk elárasztják a gyalogosok vagy hétvégén mozdulni sem lehet a családi bringásoktól (ami tök jó, menjenek csak a családok tekerni, én is szoktam a 4 évessel)
            Létesítményhasználat: Pedzegettek valami olyasmit egy időben, hogy lenne valami spéci jogosítvány/engedély bringára, amit tényleg a sportolók vagy egyesületi tagok vagy nem tudom mik kapnak és azzal ki lehetne váltani a kötelező létesítményhaszálatot.

            Egyébként meg igenis legyenek betartva a kerékpárutakra vonatkozó építési előírások. Karlovitz Pupu Kristófnak volt erről valahol egy cikke, most nem találom.

  2. Hasonló helyzetben engem egy gépjárműoktató hölgy dudált le és szorított le az útról Gödöllőn.

  3. A felelősségvállalás hiányzik a rendszerből. Mert az utat megrendelő nem érzi felelősnek a probléma megoldását (pl. kerékpárúton futóverseny, babakocsis sétálás, gördeszka, stb), hogy olyan utat építsen, aminek értelme van, amire szükség van. A közlekedő felek nem vesznek tudomást egymás igényéről, és a hatóság ötletszerűen, nem következetesen és nem szervezetten dolgozik. Ez vezet ide. De a felfüggesztés mellé remélem legalább hatóságilag elkalapálták, mert az is kell!

  4. Kedves Kommenttársak!
    Kicsit off a témában, de itt is főút és a mellette futó bringaút a főszereplő. Szeptemberben Vác és Verőce között végre a bicikliút erősen tönkrement kb. 1 km-es szakaszát hozták rendbe. A munkálatok úgy 3 hétig tartottak és ez alatt a kerékpárosokat leterelték a főútra, ahol emiatt 40-es korlátozás és előzési tilalom volt érvényben. Többször is jártam arra autóval és biciklivel is.
    Tapasztalataim: az autóval óra szerinti 60-nal haladva a teherautók is le akartak tolni. Biciklivel szabályosan, az út szélére húzódva, 30 körüli tempóval haladtam. Nem kevés autós hosszú dudaszóval értékelte a jelenséget, volt olyan, hogy az anyósülésről kihajoló utas ordított minősíthetetlen hangnemben: miért nem a (lezárt!!!) bicikliúton bringázom?!
    Ezek nem látják az egyértelmű szituációt? Hogy reagál az ilyen egy bonyolultabb forgalmi helyzetre?

    • Én is jártam arrafelé többször, volt, hogy a kettővel mögöttem jövő kisorolva villogott le 🙂
      Szerintem volt róla szó egy-két csoportban, hogy kicsit jobban kellett volna jeleznie a Közútnak, hogy itt bizony kerékpáros forgalom várható a felújítás idejére.
      Mondjuk az sem segített az ügyön, hogy az aszfaltozás néhány napját kivéve azért tényleg többször lehetett bicikliseket látni a lezárt bringaúton.
      Én személy szerint pont abban az időben csak autóval jártam arra, de a feleségemet is ledudálták :/

  5. Lehet, kötelezővé kellene tenni minden kategóriában legalább az alapszinten való közlekedés elsajátítását az „kisebb” kategóriás közlekedési eszközökre, minimum városi környezetig. Vagyis a motorosnak is kell gyalogos és kerékpáros rutin, de az autósnak, teherautónak, stb is. Az autósnak, tgknak is kell motoros rutin. Így legalább mindenki tudná, milyen is közlekedni a „másik oldalon”.

    • Van benne valami. Egyébként – mint az élet sok más területén – a tolerancia, empátia kiveszőben van az emberekből. Az, hogy a másik közlekedőnek rossz/kényelmetlen/veszélyes az a helyzet, amibe belekényszeríti a másik közlekedő, a legtöbb embernek meg sem fordul a fejében – a lényeg, hogy minél hamarabb, bármi áron célba érjen.
      Én anno a jogsi megszerzése előtt (1981.) az egész várost bringával bejártam – a legeldugottabb helyeket is – és KRESZ szempontjából megfigyeltem mindent. Mire a gyakorlati órákra került sor, már csukott szemmel is tudtam, hol, mi a (közlekedési) szitu.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet