2019-ben új vizekre eveztünk – mind képletesen, mind szó szerinti értelemben véve. Közel ezer kilométernyi kerékpáros túraútvonalat jártunk be és bizony bőven tudtak újat mutatni nekünk a magyar tájak. Szigorúan szubjektív dobogó, néhány belterjes információval.
3. Balaton és ami mögötte van (Keszthely-Aszófő)
Talán a legjobban azokat a túrákat vártuk, amikben a Balaton környéki útvonalakat mutathattuk be nektek. A Keszthely-Aszófő útvonalnak már a Kastélytól-Kastélyig szakasz bebringázása után vágtunk neki (egy kiadós alvás után, persze) és az előző napi borongós, esős idő után olyan színben pompázott a Balaton-felvidék, hogy egy percig sem gondolkoztunk a leendő cikk címén.
Szőlődombok, végeláthatatlan, sárgálló napraforgómezők, és úgy általában aranyárban úszó, kora naplementés táj. Magyarországot talán még sosem láttuk ilyen aranyárban úszni, mint ezen az úton – kötelező célpont.
2. A fenyvesekkel tagolt magyar vidék (Szentgotthárd-Keszthely)
Több szempontból is emlékezetes marad számomra ez a túra. Az összes közül ez volt az egyetlen, amire teljesen egyedül kellett mennem, s ha már így alakult, gondoltam, teszek bele egy kis kihívást is és egyben tekerem le a 150 kilométert. Ez alapvetően azért egyáltalán nem tűnik teljesíthetetlennek (főleg egy országúti bringával), de a megfelelő információk beszerzése és a fotózás miatti folyamatos megállások rendesen zabálják az időt (és persze az energiaraktárakat is).
A fenyvesekkel tagolt magyar vidék, ahogy csak bringával láthatod
Már önmagában a lejutás sem volt egy sétagalopp, hiszen a szentgotthárdi startig öt órát kellett vonatozni. A déli indulás után se maradt sok idő vakarózni, hiszen szűk nyolc óra maradt az útvonal letekerésére úgy, hogy aztán abból jó tartalmat is lehessen csinálni. Ha nem lett volna elég az alapfelállás, az utolsó harminc kilométeren az eső is elkezdett zuhogni, ami sötétben és nem 100%-osan ismert útvonalon, hogy is mondjam, rendesen belassított. Öt percen múlt végül, hogy nem egy Keszthelyi padon éjszakáztam, de szerintem a végeredmény egész jó lett 🙂 Ó, és pár szó az útvonalról: l á t o g a s d meg a régiót! Őszintén nem gondoltam volna, hogy van ilyen, az átlagtól többnyire jelentősen eltérő arca is a magyar vidéknek (a többit a cikkben).
1. Alföld (Szeged-Cserkeszőlő-Szolnok-Abádszalók)
Legelső túrának valami könnyűt akartunk, így Bencével Szegedre vettük az irányt. Az időtervünk már a vonatra szálláskor borult, hiszen nála a sisak, nálam egy adatkábel maradt otthon, de nem volt mit tenni, mert három napra be volt minden tervezve szállásokkal együtt. Szegeden tehát egy kényszerű beszerzőkörúttal kezdtünk, de másként nem tapasztalhattuk volna meg, hogy milyen durván bringás város Szeged.
Magyarország Koppenhágájától az Alföld rejtett pusztai világába
Elsőre 100 körüli kilométerrel számoltunk, de nem igazán voltunk tisztában azzal, hogy teljesen ismeretlen terepen, fotózásokkal együtt mennyit lassul a tempónk. Miután észleltük, hogy rengeteget, már ment lefelé a nap, de szerencsére ekkor egy horgász suhant el mellettünk valamilyen elektromos szörnnyel, ami pont annyival ment, hogy még kicsit kényelmetlen tempóban, de be tudtunk állni neki 🙂 – az a néhány percnyi segítség pont jó volt arra, hogy a lassan porba zuhanó morálunkat helyrerázza. A cikkben elolvashatjátok, hogy nem volt kellemetlenségektől mentes az utunk, ettől függetlenül már az első nap után éreztem, hogy ez valami különleges lesz.
Ha tényleg el akarsz vonulni a világ zajától, ezt az útvonalat neked találták ki
Sajnos a második nap egy kellemetlen eseménnyel folytatódott: Bence elesett, s bár megúszta néhány komolyabb horzsolással, nyilvánvaló volt, hogy jobban teszi, ha hazamegy és egy orvos is megnézi a sebeit. Szolnokon tehát elváltak az útjaink, így a túra maradék része rám maradt. Talán már éreztem a zsigereimben, hogy jobban teszem, ha arra is felkészülök, amire nem lehet, így tőlem szokatlan módon még néhány energiaitalt is magamba tömtem, s a lakossági izotóniás italokra is ráfanyalodtam. Mint kiderült, jól tettem, hiszen egy darabig perzselő hőség és nulla vízvételi lehetőség várt rám. Aznap végül 150 kilométert mentem, és a célban majdnem egy óráig nem tudtam elérni a szállásadómat. Először a térerőhiány miatt, később kiderült, hogy a megadott szám is rossz. Végül sikerült felvennünk egymással a kapcsolatot, így szerencsére másnap bejárhattam a Tisza-tó felét és az Egerbe tartó útvonalat is.
A kilométerekkel és az elemekkel való küzdelem mellett számomra olyan élmény volt ez az útvonal, amit sosem felejtek el. Sosem voltam a versek nagy rajongója, én mindig is az egyenesen kimondott szavak erejében hittem, viszont valahol mélyről megelevenedni láttam azokat a sorokat, amiket a budapesti fejembe próbáltak beleverni a suliban. Értelmet nyert és valóságossá vált a végeláthatatlan alföldi puszta, a gémeskút, a pásztorkutyák és a Tisza élővilága. Színe, szaga, hangja volt ezeknek a dolgoknak és legfontosabb: boldog és büszke voltam arra, hogy bringás lehetek. Az Alföldre 2020-ban is ellátogatunk, de a továbbiak egyelőre még titkosak 😉
Neked melyik 2019-es túránk tetszett a legjobban? Ide kattintva térképen válogathatsz közülük. Volt esetleg olyan környék, amit a mi cikkünk hatására látogattál meg? Kérlek, meséld el az élményeidet!
