Az emberekkel való kommunikációban hisz. Kólya Dániel több évtized tanácsadói szerep után a Budapest Park ügyvezetőjeként keresi, hogyan élhetik meg a munkatársai a flow-t.

Korábban nagyvállalatoknál dolgoztál tanácsadóként, hogyan váltottál ebből a szerepből és lettél a Budapest Park ügyvezetője?

Tökre elfogadom, sőt néha irigykedem is azokon, akik hagyományos formában élik le a karrierjüket: egyetem, majd végig járják a lépcsőfokokat, elérnek egy bizonyos szintre, végül pedig valamikor nyugdíjba mennek – de nálam ez nem így volt.  Nekem mindig szükségem volt arra, hogy nagy váltások legyenek az életemben. Nyilván az ember saját magának csinálja azt, ami vele történik. A dolgok nem véletlenszerűen történnek, hanem magadnak kreálod, hogy merre mész.

Lényeg a lényeg, hogy mindig pattogtam aközött, hogy a valóságot csináljam, vagy egyébként segítsek másokat abban, hogy ők azt jól csinálják – ezt hívják végül is tanácsadásnak. Többször volt, amikor tanácsadóként valamilyen módon dolgoztam másoknak, ami ugye egyfajta attitűdöt meg viselkedést meg munkavégzést igényel, de más, amikor te kerülsz konkrét döntési pozícióba.

Az életemből az elmúlt nagyjából tíz éves időszak volt talán az a legérdekesebb, amikor szervezetfejlesztéssel, vezetésfejlesztéssel foglalkoztam tanácsadóként. Rengeteg szuper dolgot csináltunk együtt a kollégáimmal, de valahogy egy idő után elkezdett hiányozni az, hogy valódi, kézzelfoghatóbb dolgokat csináljak. Tanácsadóként hiába segítesz másoknak, egy idő után van egy olyan hiányérzet…

Nincs meg az azonnali, közvetlen visszacsatolás a munkádról.

Igen. Csinálod a munkádat, segítesz embereket, de igazából nem te fejezed be, nem te hozod létre a dolgokat, hanem valaki más a te segítségeddel.

A Budapest Park egy olyan lehetőség nekem, ahol valóságosan is bebizonyíthatom azt, hogy amit tizeniksz évig tanítottam vezetőknek, az hogy néz ki az én kezeim alatt. Valóságosan, valóságos konfliktusokkal, valóságos döntési helyzetekkel.

Dolgoztál külföldön is, ilyenkor pedig sokakban felvetődik a kérdés, hogy mi motivált, hogy hazajöjj és itthon kezdj bele valamibe?

Mostanában ez egy gyakran felmerülő kérdés Magyarországon, de én úgy vagyok evvel, hogy a kontextusa az én életemnek az mindig is itthon volt. A kontextus nálam a család, a barátok, a gondolkodásmód, a kultúra, a múlt – ez mind itt van. Én abban vagyok jó, hogy emberekkel beszélgetek, ezért nem merült fel bennem, hogy hosszútávra kint maradjak.

Kólya Dániel, a Budapest Park ügyvezető igazgatója
Sokan úgy gondolják, hogy külföldön nem tudnának olyan magas szintre eljutni a karrierjükben, mint Magyarországon. Te mit gondolsz erről?

Nem tudom, én ilyeneken nem szoktam gondolkozni. Nekem a mi lett volna ha, az nem kérdés. Szerintem ezen tök felesleges gondolkozni.

Oké, rájöttél, hogy te váltani szeretnél, de hogy kell ezt elképzelni? Egyszer csak húztál egy vonalat és elkezdtél új lehetőségek után keresni?

Nem, ez egyáltalán nem így volt. Ez talán egy belső érzés volt bennem, de nem kezdtem el álláshirdetéseket böngészni. Tudatosan ezért nem tettem semmit, hanem a tanácsadói munkám keretében elkezdtem dolgozni a Budapest Parkos vezetőkkel. Egy bizonyos idő eltelte után egyszer csak azt az eretnek ötletet mondták, hogy olyan jól megy ez nekem, miért nem csinálom náluk, élesben? Ez egy nagyon érzékeny és izgalmas helyzet volt. Nem én ajánlkoztam, nem én jelentkeztem. Egyszerűen valahogy úgy jöttek össze az energiák, gondolatok, érzelmek, hogy egyszer csak ott volt az asztalon a lehetőség és egy idő után nem mondtam erre nemet.

A tanácsadói világban szerzett tapasztalataidat hogyan tudtad hasznosítani az új munkakörödben?

A tudásom és a tapasztalatom megvolt arról, hogy hogyan kell embereket vezetni, hogyan kell rávenni őket, hogy együttműködve dolgozzanak, hogyan éljék meg a mindennapi munkájuk során a flow-t… Én ezeket hozom ide, de első számú vezetőként nyilván van ennek egy csomó operatív meg felelősségbeli oldala is, ami korábban nem volt meg.

De nem is ez a fontos ebben, hanem az, hogy egy – félve mondom – kultúrát fejlesszek ki. Nyilván ezt nem lehet egyik pillanatról a másikra, de a munkám folyamán talán az emberek másképp figyelnek majd egymásra, másképp adnak visszajelzést egymásnak, másképp működnek együtt csapatként. Én abban reménykedem, hogy ez az, amiben tudunk fejlődni közösen. Tanulunk egymástól.

Hogy lesz valakiből nagyvállalati tanácsadó? Valószínűleg az embernek van egy felismerése valamikor, hogy egész jól tud irányítani vagy esetleg tanítani másokat, de hogy alakul ki, hogy fejlődik ez hivatássá?

Van egy csomó olyan iskola, ahol ezt lehet tanulni, de szerintem ez alapvetően a készségekről szól. Nincs benne agysebészet. Saját példám alapján inkább azt tudom mondani, hogy kell ehhez valamiféle attitűd.  Mennyire érdekelnek az emberek? Mennyire tudsz odafigyelni másokra? Mennyire tudod szintetizálni a dolgokat?

Én egy picit félek azoktól, akik ilyen gurunak mondják magukat, meg azt hirdetik, hogy ők tudják az igazságot.

Nincs ilyen. Nincs nagy igazság, nincs olyan, hogy ezt így kell, vagy hogy csak úgy lehet. Én mindig is abban voltam jó, hogy az emberekkel beszélgetve kiszedjem, közösen kifacilitáljam azt, hogy ők miben jók, hogy ők hogy tudnak együtt hatékonyan dolgozni. Ez egy nagyon változatos feladat, hiszen minden cég és minden ember illetve csoport más megközelítést igényel. Nincs olyan hogy a vezetés 10 pontja. Szerintem ezek a készségek alapból megvoltak bennem, majd fejlesztettem őket és ettől lettem az, aki.

Mit gondolsz, az elmúlt évek Magyarországát nézve fejlődött annyit a kultúránk, hogy fontosabbá váljon a vállalatok számára az ilyen jellegű tanácsadás, mentoring?

Szerintem egyre nagyobb igény van rá. Szerencsére egyre inkább foglalkozunk azzal, hogy a munka az mennyire lehet élmény. Azt hiszem, hogy ez még 20-30 de főleg 100 évvel ezelőtt egyáltalán nem volt kérdés. Az élmény és a munka szó totális ellentettjei voltak egymásnak.

Ma viszont a világ abba az irányba halad, hogy egyre inkább megtaláljuk az élményt a mindennapokban és ebbe beletartozik a munka is.

Egyre egyszerűbb megszerezni a túléléshez szükséges anyagiakat, így egyre többen teszik fel a kérdést, hogy hol van az élmény a munkavégzésben.

És egyre többen dolgoznak az élményiparban is szerintem. Egyre jobban automatizálódik minden, lassan robotok fognak könyvelni helyettünk…

Rendben, hogy mindenki azt szeretné csinálni, amiben az örömét leli, viszont mindig maradnak majd olyan munkák, amik meglehetősen nehezen végezhetők élvezettel. Nem okozhat egy idő után ez valamilyen válságot?

Erre nem tudom a választ.

Talán a fejlődő robotika lehet a kulcs…

Igen, a robotok majd elvégzik azokat a munkákat, amikben senki nem leli az örömét. Meg egyébként akik nem szeretik a munkájukat, azoknak élményt adunk mi, hiszen csak eljönnek a Budapest Parkba és kifújhatják gőzt 🙂

Miben más a mindennapi munkád, mint korábban?

Az odafigyelés, tanácsadás vagy facilitálás üzemmódból át kellett állnom sokszor a megmondó üzemmódba. Egy vezetőre ráadásul óriási felelősség is hárul, hiszen a Budapest Parkban több ezer embernek kell biztonságosan szórakoznia nap mint nap.

Az merült fel bennem, hogy talán korábban nem kellett követelned, most viszont már igen.

Célokat kell állítani és azokat valóban be kell hajtani. Vagy legalábbis ellenőrizni kell azokat, és vissza kell jelezni, ha az nem úgy valósult meg, ahogy vártuk.

Milyen egy átlagos munkanapod?

Ez nagyon változó, így nehezen tudnék átlagos napot kiemelni. Én a vezető kollégáimmal dolgozom együtt a legszorosabban, az ő munkájukat kell összefognom. Van aki a vendéglátásért, van aki az értékesítésért mások pedig az üzemeltetésért vagy a marketingért felelnek.

Ügyvezetőként egyrészt van egy jelen fókuszom, ami arról szól, hogy azokon a napokon, amikor nyitva vagyunk, akkor minden rendben legyen. Nyilván ez nem úgy működik, hogy én ellenőrzök személyesen mindent, hanem arra figyelek, hogy azok a rendszerek amiket folyamatosan használunk, bevezetünk és fejlesztünk azok rendben működnek-e. És ha bármi eltérés van, akkor azt jelzik-e a munkatársak és dolgozunk-e a rajtuk, ha kell

A jövőfókusz keretében pedig a saját működésünkön kívül például azon dolgozunk, hogy kik fognak fellépni jövőre a Parkban, hiszen azt már most tervezni kell. Ügyvezetőként a legfontosabb tárgyalásokon (például beszállítókkal folytatott egyeztetéseken) én is részt veszek, illetve képviselem a Parkot a médiumokban is, mint például most is.

Ezeken kívül bizonyos fokig azt is feladatomnak tekintem, hogy ha valakinek valamilyen baja van, akkor tudjam őt támogatni, meghallgatni, segíteni. Meghatározó dolog még az is, hogy tudatosítsam a kollégáimban, hogy a mi legfontosabb beszállítóink – és értsük ezt jól – a művészek, zenészek, hiszen végső soron miattuk jönnek hozzánk emberek. Fontos, hogy velük is kapcsolatban legyek, megköszönjem nekik, hogy felléptek nálunk. Nagyon szerteágazó ez a feladatkör.

Ti is csatlakoztatok a Budapest Éjjel kezdeményezéshez. Milyen szerepet tud a Budapest Park vállalni ebben?

Az éjjel az egy teljesen más világ. Nagyon sokan szeretnének este szórakozni, ami nagyon sok pénzt tud hozni nagyon sok mindenkinek. Ez egy fontos üzleti dolog, de közben létrehoz egy csomó feszültséget és rengeteg embert zavarhat. Létrehoz nagyon sok szemetet, létrehoz részeg embereket és azoknak a tevékenységét. Történhetnek esetleg bűncselekmények is, és persze az éjszakai élet zajjal is jár.

Ebből a problémakörből akarunk létrehozni valami olyan fórumot, olyan rendszert, amit egy úgynevezett éjszakai polgármester irányít. Ilyen, minden politikai párttól független személy ma már működik csomó nyugat-európai városban. Amszterdamban volt legelőször, ma már van Londonban, Milánóban és Berlinben is.

Ez a Budapest Éjjel kezdeményezés pont arról szól, hogy azok, akik az éjszakában bármilyen módon érintettek, – akár vendéglátóként, akár szórakozni vágyóként, akár elszenvedőként – tudjanak beszélgetni egymással. Az, hogy ülünk a szoba sarkában és mérgesek vagyunk a másikra, annak nem látom sok értelmét.

De hogy lesz ebből egy win-win szituáció? Lényegében azon nehéz változtatni, hogy egy nem elhanyagolható csoport szórakozása zavar egy másik egyáltalán nem elhanyagolható közösséget. Hogy lesz ebből ideális együttélés?

Ideális nem lesz sosem, de azt gondolom, hogy lehet rajta javítani. Próbálunk minél kevesebb problémát okozni a lakosságnak, de arra nem tudunk hatással lenni, hogy a vendégeink hogyan viselkednek miután elhagyták a rendezvény helyszínét. Pedig ez is nagyon fontos probléma. Mi például megtaníthatjuk az embereknek, hogy hol és hogyan dohányozzanak. Meg lehet tanítani őket arra, hogy ne ordítsanak mondjuk a nyolcadik kerület közepén, ahol lakók is vannak.

Meg lehet tanítani azt is, hogy felelősen fogyasszanak alkoholt. Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán ne igyanak és tiltsuk be, de mondjuk figyeljenek egymásra. Ha például van egy baráti társaság és úgy érzik, hogy valakinek már pont elég, ne engedjék, hogy még egy kört kikérjen. Vagy pláne ne engedjék meg, hogy beüljön a volán mögé.

Hogy lesz ebből win-win helyzet? Ezt még nem feltétlenül látjuk, de itt a kis lépések is sokat számítanak.

Egy olyan kultúrában, ami arról szól, hogy hozzunk egy törvényt és tiltsunk be mindent, aranyat ér a kommunikáció.

Semmi értelme nincs a tiltásnak, hisz tudjuk jól, Angliában mit okozott, amikor bevezették, hogy 10 óra után minden helynek be kell zárnia. Az történt, hogy tízre rúgott be mindenki, amiből még nagyobb baj lett, mert tíztől éjfélig hordában járkáltak a részegek Londonban. Ez nem jó így, ezért kell előre egyeztetett keretek közé helyezni az éjszakai életet.

Mi jut eszedbe a fenntarthatóság szóról?

Szerencsére, ma már így használjuk a szót és nem úgy, hogy fenntartható fejlődés. Mondhatnék olyan nagy szavakat, hogy utolsó utáni pillanatban vagyunk, hogy ne rontsuk el teljesen a bioszférát meg a Földünket, de érdemesebb lokálisabban szemlélni a dolgot. Nem csak a mai nap van, hanem van holnap, meg az egy hét múlva is. Igyekezzünk úgy élni, hogy ha elég egy valami, akkor ne vegyünk még tízet, hogy aztán kilencet kidobjunk. Ha tud ülni 4 ember is egy autóban, akkor ne négyen utazzanak négy különböző kocsiban. Egy csomó olyan dolog van amire érdemes odafigyelni.

Mit tesz a Budapest Park a fenntarthatóságért?

Most például azon dolgozunk, hogy a Parkban hamarosan PLA (100%-osan komposztálható műanyag) poharak legyenek. Szelektíven gyűjtjük a szemetet, igyekszünk takarékosan felhasználni az erőforrásainkat. Elég sokat kommunikáljuk a vendégeinknek is, hogy próbáljanak közösségi közlekedéssel érkezni. A fenntarthatóság mellett persze ennek több más oka is van: nem nagyon lehet parkolni a környéken, plusz praktikusabb a tömegközlekedés, ha az ember úgy tervezi, hogy meg fog inni néhány pohárral. Nemrég megnyílt a bringatárolónk is, amivel arra bátorítjuk a vendégeinket hogy kerékpárral jöjjenek.

Őrzött tárolóról van szó?

Amikor este programok vannak, akkor van nyitva a bringatároló és akkor természetesen őrzött. Ráadásul van egy szervizblokkunk is, ahol karbantartási, javítási feladatokat (például a kerék felpumpálása) el tudják végezni a bringások.

Mondtad, hogy neked mindig szükséged van arra, hogy legyenek változások az életedben. Hogy képzeled el magadat illetve a Budapest Parkot öt év múlva?

Nem nagyon szoktam ezen gondolkodni. Már hatodik évada van a Budapest Parknak, eléggé ismert a brand és jól is működik. Szerintem öt év múlva is hasonló lesz a helyzet, de nem tudjuk milyen lesz akkor a zenei kínálat, milyen lesz a közönség igénye. A mostani fejlesztések vagy az akkora tervezett fejlesztések inkább finomhangolásról szólnak, mint valamilyen forradalmian új dologról.

Ha tetszett a cikk, itt oszthatod meg másokkal:

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Please enter your comment!
Please enter your name here

*