A fővárosi közgyűlés február 26-i közgyűlésén főként a költségvetésről szólt a vita, előtte azonban Karácsony Gergely tartott beszédet, amelyben tovább körvonalazódtak az új városvezetés tervei. Egymilliárd forintról közvetlenül dönthetnek majd a választók, fejleszteni szeretnék a trolihálózatot és megkezdik a Lánchíd felújítását is. Az egyik legambiciózusabb kijelentése a főpolgármesternek azonban a budapesti közlekedési balesetek számához köthető.

Hirdetés

A közlekedés terén emellett ambíciózus, és – tudom – sok vitát is generáló, átfogó változásokba fogunk. Ez egy összetett forgalomcsillapító terv végrehajtását jelenti, a közúti forgalomszervezés és a parkolási szabályozás megújításával. Négy célból tesszük ezt. Egyrészt szeretnénk nullára, igen nullára csökkenti a halálos kimenetelű és súlyos közúti balesetek számát a városban. Ma minden héten meghal egy ember Budapest útjain, és ez tűrhetetlen, számomra elfogadhatatlan adat. Ahogy megtette Oslo, ahogy megtette Helsinki, Budapesten is nulla az elfogadható szám. A második cél a közlekedésből fakadó légszennyezettség mérséklése. Minden budapestinek joga van a tiszta levegőhöz, éljen akár a Belvárosban, akkor is. A harmadik cél a komfortosabb és fenntarthatóbb közlekedési formák, mint a gyaloglás, vagy a biciklizés támogatása.” – mondta Karácsony Gergely a közgyűlésen tartott nyitóbeszédében. Az oslói programról mi is írtunk átfogó cikket, amit itt olvashattok el.

Tök normális a napi 3500 közúti haláleset?

Címlapfotó: Budapest, 2020. február 26. Karácsony Gergely főpolgármester expozét mond a Főváros 2020. évi összevont költségvetésének tárgyalásán, a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városházán 2020. február 26-án. MTI/Kovács Tamás

Hirdetés
Flowcycle szerzővel jelennek meg azok a tartalmaink, amelyeket a szerkesztőség közösen készített.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet