A nemzetközi sajtót elkezdte körbejárni a hír, hogy 2020-ban Budapestről rajtolhat az Olasz kerékpáros Körverseny.

Hirdetés

A döntés a korábbi kormányhatározat fényében nem lenne teljesen meglepő és 2018 óta tudjuk, hogy a hosszú transzfer sem akadály, hiszen az olaszok már bebizonyították, hogy ha kell akár Izraelbe is elviszik nemzeti körversenyüket. A Cyclingweekly saját forrásaira hivatkozva állítja, hogy a döntés megszületett a magyarországi startról, de biztosat csak április 15-én tudhatunk meg, amikor kiderül, melyik országból indul a 2020-as Giro d’Italia.

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

1 hozzászólás

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet