A különböző baleseti statisztikákból gyakran hallhatunk a relatív gyorshajtás fogalmáról, amikor a járművezető ugyan betartotta a sebességhatárokat, de a körülményekhez képest még így is túl gyorsan hajtott. Habár viccesen sok sebességgel kapcsolatos szabály vonatkozik a kerékpárosokra, sokszor eszünkbe se jut, hogy a relatív gyorshajtás igenis jelen van a bringásoknál is.
A sebességhatárok ideális jármű, műszaki állapot, vezető és környezet esetére vonatkoznak. Ha a felsorolt tényezők bármelyike nem optimális, az hatással lesz a biztonságos közlekedésünkre. Ha tehát nem a környezeti viszonyoknak megfelelően választunk sebességet, azt nevezzük relatív gyorshajtásnak. Nézzük meg mindezeket konkrét példákra levetítve!
Féktáv kontra gyorshajtás
Gyakran ismételt közhely, hogy a sebességünket úgy kell helyesen megválasztani, hogy az ahhoz tartozó féktávolság ne legyen hosszabb, mint a belátható útszakasz hossza. A féktávolságot és a beláthatóságot azonban több minden befolyásolja: az időjárás, a fényviszonyok, az út vonalvezetése, a forgalmi viszonyok vagy éppen az útburkolat minősége. Kétkerekű járművek esetén – mint amilyen a bringa is –, ezek a tényezők sokszorosan egymásra hatva fejtik ki hatásukat. Ezt mindenki beláthatja, ha belegondol, hogy néhány milliméter eső lehullása hogyan hat az autógumik tapadására és hogyan a sokkal vékonyabb futófelületú kerékpárra.
Próbáljátok ki (lehetőleg egy kevésbé forgalmas helyen), hogy az átlagtempótoknál kicsit gyorsabban tekerve satufékkel hány méter alatt álltok meg! Az eredményen lehet, hogy meg fogtok döbbenni. Ezután képzeljétek el ugyanezt a fékezést és féktávot egy elétek kigördülő teherautó, esetleg egy előttetek kinyíló kocsiajtó vagy egy óvatlanul elétek lépő kisgyerek esetében! És akkor még a reakcióidőről nem is beszéltünk, ami a fékek teljes behúzásáig kb. 1 mp szokott lenni.
Ezalatt egy 30 km/h-val haladó bringa több, mint 8 métert tesz meg!
(És csak ezután kezdünk valóban lassulni, amit a fékek típusa, állapota és az útburkolat miatt szinte lehetetlen átlagolni.)
Fékezéstechnika kontra gyorshajtás
A vészfékezést és gyorsabb megállást lehet gyakorolni és fejleszteni. A hirtelen fékezési képességünk alapja, hogy városban mindig legyenek az ujjaink a fékkarokon, de legalábbis azokban a helyzetekben, ahol akár csak minimális esélye is lehet a hirtelen fékezésre kényszerülésre. Ilyenek a kereszteződések, a parkoló autók melletti elhaladás, a gyalogosok közelében (pl. gyalogos- és kerékpársávban) való bringázás vagy pedig a beláthatatlan utcarészek környéke. Vagyis a városi környezet kb. 90%-a. Ez nem országúti verseny, ahol minél kevesebbet igyekszünk fékezni, hogy a nehezen megszerzett lendületet és sebességet tartani tudjuk!
Klasszikus kérdés: melyik fékkel a leghatékonyabb fékezni? Az elsővel, a hátsóval vagy mindkettővel? A helyes válasz az első fék: a bringa fizikája miatt a legnagyobb fékerő gyakorlatilag csak az első kerékre hat, míg a hátsó annyira elemelkedhet a földtől, hogy szinte semmilyen fékerőt nem biztosít. Így ha valaki profin szeretne fékezni, az tanuljon meg rendesen első fékkel fékezni, addig is mindkét fékkel fékezz!
Fényviszonyok kontra gyorshajtás
Sötétben minden macska fekete, kivéve Schrödingerét, ami vagy halott vagy nem. Hogy mi ne legyünk Schrödinger macskája, ahhoz az kell, hogy sötétben csökkentsük a sebességünket, mert az agyba érkező ingerek amúgy 80%-át adó szemünk sem a sebességet, sem a távolságot nem tudja olyan jól felmérni, mint nappal. Mi sem látszódunk olyan jól, és a többi közlekedő sem látható annyira, mint nappali fényben. A sötétség azonban csak egy a fényviszonyok közül, szintén vegyük figyelembe a sebességünk választásánál az egyéb rossz látási viszonyokat, pl. ködös, esős vagy éppen a szembe tűző nap esetén is igyekezzünk valamivel lassabban tekerni!
Időjárás kontra gyorshajtás
Nemcsak a látási viszonyok, de a csapadék különböző formái is relatív gyorshajtásba hajthatnak minket a tudtunkon kívül. Esős, havas, ónos esős időben érdemes elindulás után közvetlenül fékezgetni és tesztelni, hogy az adott útfelületen mennyire csúszik meg alattunk a bringánk, illetve mennyivel növekszik a féktávunk. Higgyétek el, még mindig jobb eltaknyolni egy környező kis utcában, mint a túl nagy sebességgel bevett Clark Ádám téri körforgalomban…
Beláthatatlanság kontra gyorshajtás
Az országútizással ellentétben a városban rengeteg beláthatatlan kanyar, útszélen parkoló autó és egyéb tereptárgy zavarja a belátható területet. Ha nem látunk valamit, attól még ott lehet és érdemes erre készülni: egy kanyar után álló vagy egy kereszteződésből kikandikáló járműbe, esetleg két parkoló furgon közül az úttestre lépő gyalogosba szaladás esetén nem csak mi leszünk a hibásak (legalábbis részben), de csúnyán meg is üthetjük magunkat. Ha a látóterünkben találunk ilyen szürke zónákat, csökkentsük a sebességünket annyira, hogy meg tudjunk állni a váratlan akadály előtt (és/vagy ki tudjuk kerülni azt).
Néhány sör (vagy más) kontra gyorshajtás
Szintén közhely, hogy a tudatmódosító szerek növelik a reakcióidőt,hatással vannak a tér- és sebességérzékelésünkre vagy éppen a magabiztosságunkra. Ugyanilyen közhely tehát a tanácsunk is: még ha a KRESZ meg is engedi kis mennyiségű alkohol fogyasztását kerékpárosok számára, igyekezzünk sokkal óvatosabban és lassabban közlekedni így bringával, még a jól ismert utakon is!
Előresorolás kontra gyorshajtás
Álló járműveket a kerékpáros jobbról előzhet, ez az engedmény (ami a bringásokat egyébként a lehető legrosszabb és legveszélyesebb oldalra kényszeríti) azonban nem jelenti azt, hogy teljes sebességgel kell végigelőznünk az előttünk állókat! Néhány bringán ülő kb. sportot űz abból, hogy minél több járművet, minél gyorsabban és minél szűkebb helyen előzzön, így pedig a legkisebb hiba vagy figyelmetlenség esetén előresorolás közben van a legkevesebb esély bármilyen korrekciós manőver végrehajtására.
Ha a másfél méterért kampányolunk, adjunk legalább fél métert „cserébe” az autókban ülőknek, de legalábbis fokozott odafigyeléssel és kis sebességgel haladjunk el az álló járművek mellett; lehetőleg mellőzzük a cikázást! (Azzal ugyanis más kerékpárost vagy motorost is megzavarhatunk és az autókat se annyira veszélyeztetjük. Igen, mi, kerékpárral, az autókat. Ilyen is van.)
Útviszonyok kontra gyorshajtás
Budapest és a legtöbb nagyvárosunk útjai kerékpáros szemmel finoman szólva is elég pocsék állapotban vannak. Még csapadék sem kell sokszor, hogy a fel nem takarított törmeléken vagy egy kátyúban akkorát taknyoljunk, hogy bekerüljünk a Failarmy következő heti válogatásába. Kivel ne fordult volna már elő, hogy egy számára kevésbé ismert útvonalon rakva neki egyszer csak elfogyott alóla a tükörsima aszfalt és TT verseny helyett dirt kategóriában érezte magát, az utolsó pillanatban észrevett útfolytonossági-hiányoknak hála. Elejét vehetjük néhány felütésnek, ha a sebességünket annak fényében választjuk, hogy mennyire ismerjük az adott útszakasz úthibáit.
Tanácsok összefoglalva
- Tekintsd át a bringásokra vonatkozó abszolút sebességhatárokat – meg fogsz lepődni!
- Ujjaid mindig legyenek a fékkarokon!
- Mindkét fékkel fékezzünk vagy tanuljunk meg első fékkel átbukás nélkül fékezni!
- Olyan sebességet válassz, hogy a féktávolság ne legyen hosszabb, mint a belátható útszakasz hossza!
- Rossz látási és útviszonyok között, illetve nem jól ismert útszakaszon csökkentsd a sebességed!
- Csapadékos időben teszteld a fékezést, és a megnövekedett féktávnak és csökkent tapadásnak megfelelő sebességet válassz!
- Álló kocsisor melletti előresorolást lassan, körültekintően hajtsd végre! Lehetőleg ne cikázz a járművek között!
A cikk írója Árva János, a Velo Budapest! alapítója, ami Magyarországon az első kifejezetten felnőtteknek szánt bringasuli.
