A kerékpáros csengő mint kötelező tartozéka minden kerékpárnak alighanem a rendeletalkotó kedves gyermekkori emlékeinek maradványa, amikor egy extra dobásért fel kellett sorolni a bringa tartozékait a Gazdálkodj okosan! társasjátékban. De mégis miért van rá szükség még mindig? Lehet egyáltalán udvariasan csengetni?

Hirdetés
Kép forrása: http://www.retrojatekmuzeum.hu

Más magyarázatot nehéz találni arra, hogy miért kötelező része egy bringának 2020-ban is. Na jó, azért akad: a Bécsi Egyezmény 44. cikkelye írja elő a legtöbb európai ország számára csakis a csengő kötelező meglétét. A kötelező tartozékok ugyanis a közlekedésbiztonság eszközei: aktív vagy passzív módon csökkentik a balesetek előfordulásának esélyeit vagy javítanak azok kimenetelén. És a csengő vajon milyen szuperképességgel rendelkezik, hogy bekerült ebbe a szűk körű társaságba? Vegyük végig gyorsan, hogy kiket és hogyan védhet egy csengő megléte.

Ha az úttesten tekerünk, akkor a legtöbb interakciónk más járművekkel, leginkább gépjárművekkel van, ezek vezetői pedig aligha hallják a csengetést (persze, nyáron, letekert ablakkal, kis forgalmú úton – tudom). Velük szemben maradnak tehát a különböző verbális és non-verbális üzenetek és egyezményes jelek.

Aki sportolási célból bringázik, pl. országútizik vagy triatlonozik, azoknak felesleges teher egy csengő megléte, a hegyikerékpárosoknak meg feltalálták már a hasznosabb hangjelző berendezést, a bringakolompot.

Ha kerékpárforgalmi létesítményeken haladunk, akkor értelemszerűen bringák vezetőivel akad dolgunk, akiknek jelezhetünk is és talán baleseteket is megelőzhetünk vele. És persze ott vannak a gyalogosok, akikkel viszont optimális esetben kevés interakciója kellene, hogy legyen egy bringásnak: ha nincsenek közös útfelületeik és mindkét fél szabálykövető. Hiszen alapesetben bringaúton vagy osztott gyalog- és kerékpárút bringásoknak fenntartott részein nem kóricál gyalogos, nem megy át az úttesten, amikor nem kéne neki; a bringás pedig nem járdázik és nem megy át piroson vagy hajt bele a zebrán átkelő gyalogosok tömegébe.

Vagyis a bringás–bringás interakciót leszámítva a csengőhasználat olyan helyzetekre van kitalálva, amiknek nem kellene előfordulniuk. A rosszul vagy semennyire elkülönített infrastruktúrákon jól jöhet a gyalogosok figyelmeztetésére, azaz a gyengébb közlekedő figyelmeztetésére. Hasonlóképpen a szűk bringasávokon és bringautakon jó szolgálatot tehet egy figyelmetlen vagy lassabb kerékpáros esetében.

De azért tegyük szívünkre a kezünket: százból talán egy kézen megszámlálható, hogy hány ilyen helyzet van, miközben az igazán balesetveszélyes helyzetek nagy többségében lepkefing a csengő megléte.

Csing, csing-csing-csing-csing vagy hopp-hopp-hopp?

A csengő azért nem káros az egészségre (ha nem nyeljük le), sőt, a városi bringázás során hasznos kiegészítő. Inkább az a baj, hogy nem alakult ki egységes csengő-etikett azokra a helyzetekre, amikor használatának létjogosultsága lenne. Pedig a kerékpáros csengő hangja univerzális: a kisgyermekektől az idősekig bárki azonnal a kerékpárra asszociál a hangja hallatán, nyelvi akadályok sincsenek, sőt, ha szimfóniákat nem is tudunk vele játszani, de eltérő jelentése is lehet a csengetésnek. Rögtönzött közvélemény-kutatásunk alapján a következő megállapításokat tehetjük:

  1. Ha túl messziről kezdünk csengetni, előfordulhat,hogy vagy nem hallják vagy nem esik le, hogy nekik szól a csengőszó.
  2. Ha túl közelről csengetünk, az nem csak barátságtalan, de ijesztő is lehet, ezért nagyobb veszélybe sodorhatjuk a másikat és magunkat is.
  3. Minél kevesebbszer csengetünk, annál „kedvesebb” a jelentése. Az egyszer csengetésnek ugyanakkor a fentiekhez hasonlóan megvan az a hátulütője, hogy nem hallják meg. Egyszer csengetni kb. annyit tesz, „figyelem, jövök!”
  4. A csengetés figyelmeztetés, szándék vagy kérés. Ha csengettél, az nem jelenti azt, hogy szabad az út és/vagy száguldozhatsz tovább: várd meg, míg reagál a másik közlekedő. Ha valaki lehúzódik, meg lehet köszönni.
  5. Járdán ne csengess: sem te, sem a csengő nem oda való!
  6. Beláthatatlan helyeken (pl. Budapesten a Lánchíd budai hídfője alatt haladó aluljáróban) a folyamatos csengetéssel hívhatjuk fel érkezésünkre a figyelmet.
  7. A törött vagy kilazult csengőt minél előbb szereljük meg: nincs annál idegesítőbb, amikor a csengő a legkisebb egyenetlenségeken is önálló életre kel és csilingelni kezd.
Kép forrása: https://rollingspoke.com/bike-bells-of-amsterdam/

A csengő helyett sokan a verbális kommunikációt választják. A „hopp-hopp-hopp”-féle kiáltásokkal csak az a baj, hogy nem egyértelműek – sem egyértelmű, hogy egy bringástól származik a kiáltás, sem nem jelentik szükségszerűen azt, hogy „vigyázz, gyorsan jövök és előznélek balról”. Mire a célzott fél értelmezi a hallottakat, már általában késő. Ugyanez a helyzet a fütyüléssel, tapsolással vagy más hangadással: borítékolható, hogy fáziskéséssel kapcsol a másik közlekedő, s akkor is előbb meggyőződik arról, hogy mit is hallott – ezek felesleges körök mindenki számára.

És ami nagyon hiányzik a fenti felsorolásból: előzéskor egyáltalán nem divat figyelmeztetni az előzendő bringást vagy gyalogost. Pedig egy „balról jövök!” vagy egy egyértelmű csengetés win-win helyzeteket teremtene az itthon olyan szűk bringás infrákon.

Szétmálló hangerdő?

Bár a Magyar Kerékpárosklub javaslatai között is megtalálhatjuk a csengő mint kötelező tartozék eltörlését vagy a jogszabály modernizálását, a Bécsi Egyezmény okán nem valószínű, hogy egyhamar érdemben változna a vonatkozó KÖHÉM-rendelet. Hiába lennének elérhetőek például hangosabb, dudaszóval vagy más, a csengőtől eltérő frekvencián hangot adó kiegészítők, itthon ezek legfeljebb extraként használhatók. Azt viszont a magyar rendelet nem írja körül, hogy pontosan milyennek kell lennie ennek a csengőhangnak, pl. a francia szabályozással ellentétben, ahol „legalább 50 méterről hallható” csengőt írnak elő.

Pedig egyre több államban szedik le a kötelező tartozékok listájáról a csengőt: pl. Nagy-Britanniában 1999 óta, Washington DC-ben 2013 óta nem kötelező csengővel felszerelni egy bringát a közutakon. Az angolszász országokban ugyanis elterjedtebb a verbális kommunikáció, miközben az is megszokottabb, hogy a puszta előzési szándékot is gyakran csengetéssel jelzik. És leginkább azért is tehetik meg, mert a bringautak egyre szélesebbek, miközben egyre kevesebb a gyalogos-kerékpáros közös útfelület: minthogy a csengő kizárólag a nem motorizált közlekedők védelmében (ne feledjük, több tízezer hallás- és látáskárosult közlekedik az utakon) használatos, minél kevesebb az esély ilyen konfliktusokra, annál kevésbé fontos a „hangjelző berendezés” megléte.

Te visszaintesz a bringásoknak?

Címlapfotó: Nick Duell fotója a Pexels oldaláról.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet