Beköszöntött az igazi ősz a maga színes szépségével és időnként kellemetlen időjárásával. Stravás Flowcycle csoportunk első igazán őszi tekerései közül válogattunk nektek, hogy bebizonyítsuk, a bringás szezon nem ér véget a nyárral! ?
Miklós látványban erősen kezdte a hetet a Nyíregyháza feletti erdőben, így övé lett az első hely válogatásunkban. Úgy látszik, őt is megihlették a színes falevelek a ride közben, mert nagyon hangulatos képeket sikerült csinálnia.

Zsuzsannának az őszből a múlt hétre egy szeles Dunaparty rész jutott, de ez nem tántorította el, hogy megmutassa nekünk a Duna-partot. Közel 100 km-es körrel kerülte meg a fővárost, és tett bele néhány PR-t is azért, hogy lássuk, a szél nem visszatartó erő ?

Beléptünk az októberbe, Imre pedig úgy gondolta, hogy ez egy remek alkalom a komgyűjtésre. KOMtóber körén be is gyűjtött párat majd 65 km-en, miközben elsuhant a színesedő fák és mezők mellett.

Szabolcsot egy kis erőpróbára inspirálta az őszkezdés, így neki is ugrott a Mecsek 5 csúcsának Norbert társaságában. Ezzel a fiúk kicsit több, mint 2000 méteres szintkülönbséget másztak meg ezen a szuper körön, de azért nem dőltek hátra, tettek bele jó néhány PR-t is a menetbe. Szép volt srácok!
Attila, Ádám és László Nyíregyházáról indulva Tokajt és a szőlőket célozták meg. Szeles, kicsivel több, mint 100 km-es edzésükön letesztelték a szőlőtermés minőségét is, nehogy eléhezzenek ?

Reméljük a képek és trackek láttán kedvet kaptatok bringára pattanni! Tekerjetek és használjátok a #flowcycle hashtaget a szövegben, hogy könnyebben megtaláljuk a kincseket! ?Várunk a Flowcycle Strava csoportjába a jövő héten is!
Címlapfotó: Miklós Király / Strava
Szeretnél te is bekerülni a következő összeállításunkba? Csatlakozz az egyik legdinamikusabban növekvő Strava közösségéhez! Ide kattintva kiderítheted, hogyan növelheted az esélyeidet, hogy a következő híradóba téged is beválasszunk!