2020 őszétől újdonságként a magyarországi nemzeti parkokat már elektromos (pedelec) kerékpárokkal is felfedezhetjük, ami új lehetőségeket nyit meg a látnivalók bemutatására. A Hortobágyi Nemzeti Park is jól felszerelt, ballonos terepgumikkal ellátott e-bikeokkal szervez túrákat több útvonalon is, amelyekről bővebben itt tájékozódhatsz. A vezetett túrák keretében megnézhetjük a hortobágyi halastavakat, vagy akár a keleti pusztákat is, de több lehetőségünk van a Tisza-tó bejárására is. Mi végül a dél-nyugati síkságok felfedezését választottuk.

Nehézség: Közepes (terep)

Hirdetés

Táv: 48 km. Az útvonal ebben a formában csak szakvezetéssel látogatható!

Szint: 40 m

Túránk hajnalban indult, amihez ugyan korán kellett kelni, de abszolút megérte. A napfelkelte gyönyörű, a hajnali hűvösben jobb is tekerni és az állatvilág is aktívabb a reggeli harmatkor, mint a tűző napsütésben. A Nagyiváni tájháztól indultunk a Kunmadarasi puszta felé, ahol a táj szépsége mellett a volt bombázó lőtérről szóló történetek is lekötik a figyelmet. Innen a Kunkápolnási mocsár irányában haladtunk tovább, majd Borzaspusztán keresztülkerekezve értünk vissza a Nagyivánra. Hála e-bike-jainknak, a lábaink nem igazán fáradtak el, viszont az árnyék hiánya és a rázós terep azért feladta a leckét. Akármilyen kényelmesek is a bringák, kerékpáros nadrág ajánlott, és senki ne induljon el megfelelő napvédelem és bőséges mennyiségű folyadék nélkül.

Az útvonalat ebben a formában csak szakvezetéssel lehet végig járni – szerencsére. Sándor, a túravezetőnk, aki a nemzeti park munkatársa, a terület minden szegletét ismeri. Nemcsak az éppen felbukkanó állatokról tud rögtönzött ismertetést tartani, hanem rengeteg történettel és érdekességgel színesíti a túrát. Nehéz elképzelni például, hogy az általunk bejárt puszta nagyjából 10 évenként víz alá kerül egy-egy nagyobb áradáskor; hogy az átvonuló darvak száma megsokszorozódott az utóbbi időben; vagy, hogy a környéken sok bicska készült a bombázó lőtérre ledobott és valahogyan másodlagos felhasználásra került gyakorlóbombák vezérsíkjából.

Kunhalom

A sík domborzatot egy-két épületen kívül csak a kunhalmoknak nevezett, ember alkotta 5-10 méter magas dombok törik meg. Nevükkel ellentétben nem a kunokhoz köthetők, hiszen akár 6-10 000 évesek is lehetnek, így régebbiek, mint az egyiptomi piramisok. Lakó, temetkezési vagy kilátó funkciójuk volt, és nemcsak régészeti szempontból fontosak, hanem azért is, mert a védettségük nyomán nem kerültek művelés alá, így megőrizték eredeti élővilágukat.

A puszták jellemző háziállata a juh és a marha, de ezen kívül bivalyokat is láthatunk, az őzek és a nyulak pedig minden félelem nélkül természetes kísérőnkké válnak. Vadmadarakban sincs hiány, megleshetjük a barna réti héját, vércsét, réti sast és kígyászölyvöt is, valamint rengeteg gázlómadarat. Ha szerencsénk van, láthatjuk a tájegység jellemző szárnyasát, a túzokot is.

A szikes gyep és lápra jellemző növényvilág kiemelkedő érdekessége a sóvirág, ami a zord körülmények ellenére is élénk lila színnel borítja be a mezőt a túra utolsó szakaszán.  Visszatérve megtekinthetjük a korabeli módon berendezett Nagyiváni tájházat is. A település egyébként takaros, rendezett hely, közel fekszik Hortobágyhoz, Hajdúszoboszlóhoz és a méltán népszerű Tisza-tóhoz, ahol a Poroszló-Tiszafüred szakasz elnyerte Az Év Kerékpárútja 2021 címet. Alig várjuk, hogy a hortobágyi puszta is megközelíthető legyen kiépített bringaúton a környék turisztikai látványosságaitól kiindulva.

A hortobágyi e-bike túrákat azoknak ajánljuk, akik természetes élőhelyükön szeretnék megfigyelni a vadállatokat, és közben megtapasztalni a végeláthatatlan pusztát. Azok számára is érdekes program lehet, akik egyébként nem nagy bringások, hiszen az e-bike-oknak köszönhetően mindenki számára élmény lesz a tekerés, ráadásul a szakszerű túravezetők nem csak arról gondokosnak, hogy együtt maradjon a csoport, de bőséges sztorival szolgálnak az környék érdekességeiről is.

2020-ban hasonló túrán már részt vettünk, akkor az Őrséget jártuk be. Erről szóló cikkünkért kattints ide!

Fedezd fel elektromos kerékpáron hazánk nemzeti parkjait!

Tématámogatás: Készült az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ és az aktivmagyarorszag.hu ajánlásával.

Hirdetés
Flowcycle szerzővel jelennek meg azok a tartalmaink, amelyeket a szerkesztőség közösen készített.

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet