Melyik országban a legjobb közlekedni?

Még nem adtam fel a bringás túrázást, de ezúttal a vonatra esett a választás. Úti cél: Kína. Amellett, hogy kis mellébeszéléssel be lehetne tuszkolni ezt a posztot a fenntarthatóság témaköre alá, ezúttal kihagynám a másfél eurós hostelekről és orosz csajokról való anekdotázást, helyette viszont írtam néhány sort az általam látogatott országok közlekedéséről (ha valakit mégis a többi érdekelné, erre tessék).

8. Németország

Igaz, hogy csak átutazóban voltam, de a tömegközlekedés még Angliánál is drágább volt és rendkívül alulszervezettnek éreztem az egészet. Legalábbis pár száz kilométer megtételéhez elég gáznak tartom a négyszer átszállást, ráadásul az egyik vonat 1 óra 15 percet késett, egy másik pedig busszal volt helyettesítve. Ahogy az angolok is próbálják mindig eladni, hogy mennyire profik, úgy erős a gyanúm, hogy a német precízió is inkább csak 1-2 kiemelkedő cég babérjainak a lejáratása. Egyes statisztikák szerint az ezer főre eső autók száma még Amerikát is meghaladja. Németország szégyellheti magát.

7. Anglia

A lassan nyolc éve törzshelyemmé vált országról nem sok jót tudok elmondani közlekedés terén. A kerékpározás még a legkisebb falvakban sem annyira elterjedt, mint itthon, sőt, pont ellenkezőleg. London talán az egyetlen hely, ahol látszólagos erőfeszítéseket tesznek azért, hogy az embereket bringára ültessék. A belvároson ez látszik is, a külsőbb kerületekről nem igazán tudok nyilatkozni. A tömegközlekedésben annyi a jó, hogy szinte akárhova van vonat, viszont az európai viszonylatokhoz mérten igen túlárazott, ahogy a busz is. Kis vigasztalás, hogy az autósok nem nagyon szoktak kijönni évenkénti 1000 fontos biztosítás alatt. Valószínűleg azt szeretnék, ha mindenki otthon ülne.

6. Oroszország

Szentpétervár és Moszkva közlekedési kultúrája sem a legjobb, de annyira azért nem rosz, mint ahogy azt a nyugati sajtó igyekszik beállítani. Persze, még így is elég borzalmas, mondjuk az angol szintet hozza. Viszont a tömegközlekedés kiváló. Moszkva 15+2 metróvonalán bárhova ellehetett jutni, a három napos jegy pedig csak 400 rubelbe (~1800 forint) került. Oroszországban kimondottan megéri a vonatot választani, ellentétben az USA-val, ahol nyugatról keletre eljutni csak Chicagón keresztül lehet vonattal és az is kb. egy repjegy három-négyszeresébe kerül. Az én egyhetes Transzszibériai Expressz jegyem kb. a repjegy harmadába került és bármelyik eddigi repülésemet elcserélném még egy ilyen utazásra. A bringásokról nem nagyon találtam statisztikai adatot, elvétve lehetett látni néhány biciklist az utcákon, ebből a szempontból tudna hová fejlődni az ország. Viszont biztató, hogy általában annyira szélesek a járdák, hogy nem lenne zavaró, ha csak ezekre festenének fel bringautakat.

5. Finnország

Helsinkiben csak egyetlen napot – inkább délutánt – töltöttem, szóval nem sikerült megtapasztalnom a helyi viszonyokat, viszont a közlekedési kultúra kiemelendő. A tömegközlekedés ára annak ellenére is olcsóbb volt, mint mondjuk Angliában vagy Németországban, hogy minden más drágább. Ránézésre nem volt túl nagy autós forgalom sem. Olyasmi szinten volt kihalt a város, mint amikor itthon játszik Magyarország Romániával (hogy eldőljön, ki lesz az utolsó előtti az adott selejtezőn).

4. Svédország

Kevés autó, főleg bringások és elektromos rollerek, plusz némi tömegközlekedés. Viszont drága. És nem úgy drága, hogy a svédek pénzzel fűtenek, szóval nekik meg se kottyan, hanem még az ottani bérekhez mérten is drága. Nem akarom leszólni a svédeket, de ahogy az idézet szól: „Selyem lepedőről nehéz felkelni, hogy korán kezdd a melót”. Látszólag megvan a hozzáállása a városnak, hogy megfizetnek akármit, csak ne kelljen szembenézni a kényelmetlenségekkel. Valószínűleg ezért olyan drága a roller- vagy a bringabérlés, mert többnyire mindenki csak random széthagyja és később autókkal kell őket összeszedni.

3. Hollandia

Hollandia az a hely, ahol minden eszközzel igyekszenek támogatni a bringásokat. Okkal merül fel a kérdés, hogy akkor miért nem az első helyen szerepel az ország? Pont azért. A bringások el vannak szemtelenedve és a tömegközlekedés nevetségesen túlárazott. A közlekedés nem csak a kerékpározásból áll, vannak olyan helyzetek, amikor más járműre van szükség, Hollandia viszont durván háttérbe szorítja ezeket (Amszterdam és Rotterdam legalábbis). Ami kicsit kevesebb túlbuzgósággal egy félórás autóút lehetne Hollandiában, az egy óra az előbb felsorolt indokok miatt.

2. Dánia

Valószínűleg itt lehet a legjobb autót vezetni, mert általában szinte alig van autós forgalom (azért dugók Koppenhágában is akadnak) és a bringások is teljesen el vannak választva a többi közlekedőtől, szóval gyakorlatilag csak a piros lámpákra kell várni. Viszont az emberek mégis vannak olyan jó arcok, hogy felfogják azt, hogy ahhoz, hogy legyen hely az autóknak (amikor szükség van rá), mindenkinek kell egy apró erőfeszítést tennie. Ergo a sarki boltba senki nem autóval megy tejért. A bringások többnyire betartják a szabályokat, de ha nagyon nyilvánvalóan semmi nem jön, mondjuk egy szűk egyirányú utcán, akkor kicsit lazábbra veszik itt is. Én azt a civilizáltabb kultúrának írom jóvá, ha nincsenek önjelölt én majd megmondom hogy kell közlekedni arcok. Ezek tudatában jobban is esett betartani a szabályokat.

Bringával Koppenhágában – 1. rész

1. Kína

Gyakorlatilag ugyanaz, mint Dánia, csak még a piros lámpára sem kell várni. Köztudott, hogy Kínának borzalmas a levegőminősége, de ez nem a közlekedésnek köszönhető. Az ország nagy részébe szinte gombokért el lehet jutni gyorsvonattal, ami kicsit más, mint itthon, mert 305 km/h-val közlekedik. A városok közlekedését itt is főleg kerékpárok és elektromos robogók alkotják – persze az autókon kívül. Az emberek nem sokat törődnek a szabályokkal, de mivel Kínában kultúrából eredően nem konfrontálódnak az emberek, nincsnek önkéntes rendőrök, akik megmondják, mi a rend. Emellett elég lassan vezet mindenki, szóval a szabálysértések nem okoznak nagy problémákat. Az emberek egymásra figyelnek és nem a szabályokra. Minden nagyon praktikus, ha senki nem jön, még az autósok is átmennek a piroson. Viszont amióta itt vagyok, az elmúlt két hétben egyszer sem hallottam fékcsikorgást, dudálást, és balesetet sem láttam.

Ami még hozzátesz a képhez és amiről személyes szinten is imádok beszélni az a Didi. A szó mandarin nyelven azt jelenti: beep-beep (kb. tütű), és az ország első számú ride-sharing szolgáltatóját takarja. Külön romantikája a cég történetének, hogy pusztán piaci alapon űzte ki az Ubert Kínából, nem kellett betiltani úgy, mint akár nálunk. Én eddig egyszer vettem igénybe a szolgáltatást, akkor egy kínai gyártású elektromos autóval jutottam el A-ból B-be. A cég egyébként közreműködik a helyi közlekedésigazgatással is és már több helyen is telepítettek saját fejlesztési közlekedési lámpát, ami a cég állítása szerint 15%-kal gyorsíthatja a forgalmat. A cég hosszútávú jövőképe, hogy senki nem fog személyautót birtokolni. Ezért sokat tesznek is, például rengeteget invesztálnak abba, hogy felhasználói szokások alapján jósolják meg a fuvarrendelések gyakoriságát.