Lassan elképzelhetetlen lesz, hogy a Tour de France-on ne valamilyen Škodából lássuk Christian Prudhomme-ot, miközben zászlót lengetve ellövi az éles rajtot. A cseh autómárka 2004 óta támogatja a Francia Körversenyt, most az együttműködésben egy új szintre léptek.

Hirdetés

A Škoda a Volkswagen-csoport részeként megkapta a kifejezetten villanyautókhoz kifejlesztett MEB platformkészletet, amelyre elkészíthették első, igazán potens elektromos autójukat, az Enyaq iV-t. A trendeknek megfelelően óriási krumplinak kinéző crossover-féleség lett a végeredmény, aminek hasmagassága nincs, de úgy néz ki, mint egy terepjáró.

Az Enyaq-ot alig pár napja mutatták be, máris megkapta a Tour de France versenyigazgatója is éles bevetésre. A hagyományoknak megfelelően piros színben pompázó autó óriási antennákat kapott a kitűnő rádiókapcsolat érdekében, van egy minibárja is, és természetesen nyitható tetőablakkal szerelték fel. Enyaq-ot Prudhomme-on kívül még két versenyirányítással foglalkozó egység (a 3-as és a 10-es számú) kapott.

Az autó első bevetése az ötödik szakaszon volt, a továbbiakban az időfutamon és a 122 kilométeres zárószakaszon használják majd. Ha kíváncsi vagy a kerékpársenyek kísérőautóinak kulisszatitkaira, nézd meg a Totalcarra írt cikkünket ide kattintva!

Címlapfotó: ©A.S.O. / Alex Broadway

Hirdetés
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet