Véget ért a 100. Olasz Körverseny, amely bővelkedett drámákban, gyönyörű pillanatokban és elképesztő egyéni és csapatteljesítményekben is. Ideje visszatekintenünk és egy kicsit benéznünk a színfalak mögé.

Pöstlberger szakaszgyőzelme és rózsaszín trikója

1 megtett szakasz, 1 szakaszgyőzelem, 1 nap rózsaszín trikóban. Ez volt Lukas Pöstlberger (Bora – Hansgrohe) statisztikája a Giro 1. szakasza után. Az 25 éves osztrák kihasználta a sprinterek csapatainak pillanatnyi tétovaságát és a mezőnytől látszólag elgurulva nyerte meg a szakaszt. Pöstlberger korábban sohasem nyert World Tour versenyt, de az Osztrák Körversenyen már nyert szakaszt 2015-ben és a Giro további szakaszain is próbálkozott (lett egy harmadik helye).

Leszélezés a harmadik szakaszon

Az élete első rózsaszín trikóját magára öltő André Greipel (Lotto Soudal) éppen csak lemaradt a Quick-Step leszélezéséről. A harmadik szakasz utolsó 15 kilométerén jelesre vizsgázott taktikából Patrick Lefevere csapata. Megnyerték a szakaszt és az összetettben is átvették a vezetést a fiatal Fernando Gaviria révén.

Motorbaleset

Nem volt extrém időjárás, sőt még teljesen esős nap sem akadt a 100. Giro d’Italián. Ráadásul az igazán durva bukások is elmaradtak az első hétről. Ritka egy ilyen a háromhetes körversenyek modern kori történelmében, egy nagy kivétel azonban idén is akadt.

A kilencedik szakaszon történt motoros bukás során Keldermann azonnal kiszállt, a fél Sky is elfeküdt. Az összetett reményeknek lőttek, Thomas később feladta, Landa szakszgyőzelme és kék trikója viszont kisebbfajta csoda.

A Giro negyedét a Quick-Step nyerte

Ha már itt tartunk, nem mehetünk el szó nélkül amellett a tény mellett, hogy a belga alakulat összesen 5 szakaszt nyert meg a 21-ből, ami elképesztő arány. És, ha mindez még nem lenne elég, a ciklámen (Fernando Gaviria) és a fehér trikót (Bob Jungels) is hazavitték. A 21-ből hat napot töltöttek rózsaszínben.

Randi és matek

Luka Piberniket se a csengő, se a fotósok hiánya nem izgatta az ötödik szakaszon. A Bahrain Merida versenyzője túl hamar örült a győzelmének. A videóval illusztrált blamáért kattints ide.

Victor Campenaerts (LottoNL – Jumbo) emlékezetes randikérésére emlékezni fogunk egy darabig. A belga időfutam bajnok is, hiszen a csapata nem nézte jó szemmel a különös akciót, és a UCI is 100 svájci frankra büntette “a kerékpársport imázsának megsértéséért”. Hogy sikerült-e a randira hívás, azt ide kattintva olvashatod el.

Hansen törése és rekordja

“Szeretem befejezni azt amit elkezdtem.” – csak ennyit reagált Adam Hansen (Lotto Soudal) arra, hogy sorozatban 17 háromhetes körversenyét fejezte be – ezúttal hajszálrepedéssel a jobb csuklójában. Természetesen ez újabb rekord. Hansen a 93. helyen fejezte be a Girót 3 óra fölötti hátránnyal. Az ausztrál ezzel már 24. Grand Tourján (9 Grio, 7 Tour, 8 Vuelta) indult el és ezek közül csak hármat nem fejezett be. A 36 éves Hansen természetesen ott lesz az idei Touron és a Vueltán is.

Sosem nyert holland

Tom Dumoulin (Team Sunweb) az első holland, akinek sikerült megnyernie a Giro d’Italiát. Nem volt azonban sétagalopp az út Milánóig, amit minden idők 8. legkisebb különbsége is jelez: mindössze 31 másodperccel végzett Nairo Quintana (Movistar Team) előtt. 2012 óta három új nemzet iratkozott fel a Giro győztesek listájára: Kanada (Ryder Hesjedal – 2012), Kolumbia (Nairo Quintana – 2014) és Hollandia (Tom Dumoulin – 2017). Dumoulin egyébként a jelek szerint már visszatért a “normális” életéhez.

Átadják az Astanának a Cima Scarponit

Michele Scarponi emléke előtt számtalanszor tisztelegtek az Olasz Körversenyen, amelynek egyik legmeghatóbb momentuma volt, amikor Luis Leon Sancheznek átadták a Scarponi hegyet.

 

Összefoglaló videón a 2017-es Olasz Körverseny:

Macsuga János
A bringázás mellett az írás volt az első olyan dolog az életemben, ami több, mint két hétig le tudott kötni és ez máig is tart. Ebből lett a Flowcycle, ahol az a célom, hogy bemutassam, a bringa nem csak szimplán egy eszköz, hanem megoldás korunk legtöbb égető problémájára. És mellette piszkosul élvezetes is!

Hozzászólnál, vitatkoznál? Itt megteheted!

Ne felejtsd el a hozzászólást!
Kihagytad a nevet